Régóta esedékes volt, hogy önnek ítélik a Szabolcsi-díjat, hiszen az utóbbi években számos jelentős kutatási eredményét publikálta. Mit érzett, amikor megkapta a kitüntetést?
– Természetesen nagyon örültem, meg is hatódtam. Úgy gondoltam, hogy a saját eredményem mellett a népzenetudomány is elismerést, megbecsülést kapott, s ez nagyon fontos számomra, akárcsak Szabolcsi Bence személye, aki nemcsak zenetörténész volt, hanem népzenei témákkal is sok tanulmányában foglalkozott.
– Mennyire elfogadott hazánkban a népzene és a népzenetudomány a komolyzene mellett?
– Azt kell mondanom, hogy nagy egészében elfogadott, szerves része a nemzeti zenekultúrának, ugyanakkor több területen mégis mintha mellőznék. Elsősorban arra gondolok, hogy nincs felsőfokú népzenei szakképzés, és ez a kutatói utánpótlásnak is gátja. Remélem, hogy a közeljövőben lesz változás ezen a téren, azonban nem lesz könnyű feladat, hiszen már kimaradt egy egész generáció, nehéz lenne akár a tanári gárdát is összeállítani. Nagyon kevés a népzenetudománnyal foglalkozó szakember, ráadásul mindannyiunkat lefoglalnak a tudományos kutatások és a publikációk.
– Sokat zsűrizik, ismeri az előadókat, illetve az erre készülő fiatalokat. Mi a véleménye: változott a felkészültség minősége az évek alatt?
– Csak a legjobbakat mondhatom, óriási mértékben javult a színvonal. Ma már ilyen eseményeken nem jelenik meg oda nem illő produkció, ami ezelőtt tíz évvel még bőven előfordult. A megszólaló dallamanyag is bővül. Igaz, mindig vannak divatosabb, felkapott dallamok vagy tájegységek, mégis egyre szélesedik az előadók látóköre. Nemcsak ugyanazt az elcsépelt ötven-száz dalt halljuk, keresik a még elő nem adott darabokat. Ami pedig ennél is nagyobb öröm: hallatszik, hogy eredeti hangzó felvételekről tanulnak. Ezek nélkül ugyanis a népzene hiteles előadását nem lehet megvalósítani.
– Minek tudható be ez a pozitív változás?
– Több oka is van. Vissza kell menni egészen Bartók és Kodály munkásságához és az őket követő tudományos kutatásokig. Természetesen a táncházmozgalomnak is komoly aktivizáló szerepe van. Kallós Zoltán személyét külön meg kell említeni, aki nagy mennyiségű hangzó anyaggal látta el a zenetudományi intézetet és azon keresztül az egész érdeklődő magyar társadalmat. Talán nem szerénytelenség, ha itt saját munkámra is kitérek. A népi előadásmód, a népdaldíszítés volt a témája kandidátusi értekezésemnek, amelyet 1988-ban védtem meg. Részben e kutatásokra alapozva készítettük el Bodza Klárával közösen a Magyar népi énekiskola két kötetét, mely kottákkal és hangkazettákkal segíti a népi éneklés tanulását. Ebből a tankönyvből sok ezer példány fogyott el.
– Foglalkoznak-e még gyűjtésekkel, vagy már csak azok feldolgozásai jelentik a munka gerincét?
– Még mindig nagy arányú gyűjtések folynak, és nem csak olyan hatalmas szervezett akciók, mint az Utolsó Óra. Bőven van gyűjteni való határon innen és túl. Szlovéniában nekem is szép anyagot sikerült rögzítenem két évvel ezelőtt. Ez az utam voltaképpen a régebbi Zala megyei gyűjtéseim folytatása volt, hiszen ugyanaz a zenei dialektus, csak most egy határ választja el, és emiatt a hagyomány régiesebb maradt Szlovéniában. Korábban dél-alföldi tanyákon és a Vajdaságban gyűjtöttem. Más tájakhoz viszonyítva az Alföld kevésbé hagyományőrző, kitartó, alapos vizsgálódás azonban itt is jelentős értékeket hozhat felszínre. Ezeket fogalmaztam meg a szegedi táj vonatkozásában, Bálint Sándor A szögedi nemzet című monográfiájának zenei fejezeteként. Az év hanglemeze címet nyerte el a Magyar Népzenei Antológia Alföldi albuma, amelyet Németh István kollégámmal közösen állítottunk össze a legszebb és legjellemzőbb archív hangfelvételekből. Ennek anyaga később könyv formájában is megjelent.
– Most mivel foglalkozik? Készül új publikációra?
– Az alapfeladatomat végzem, ami végigkísérte egész munkásságomat: A Magyar Népzene Tára című sorozat soron következő kötetein dolgozom kollégáimmal. Ennek a célja a magyar népzene hiteles és tudományos közreadása. A sorozatot Bartók és Kodály alapította, nagy múltra tekint vissza, és remélem, ugyanilyen nagy jövője van. Eddig tíz kötete jelent meg, most készül a folytatás, s ennek a közreadásával foglalkozom.
– Mennyire érdeklődnek nemzetközi viszonylatban a magyar népzene-kutatási eredmények iránt?
– Számos konferencián veszünk részt, magam az észtekkel, finnekkel, horvátokkal vagyok elsősorban kapcsolatban. Legutóbb finn–magyar konferencia volt munkahelyemen, a zenetudományi intézetben. Egy ilyen eszmecsere mindenkinek a javára válik, szélesíti a látókörünket, és új módszereket tanulunk, ugyanakkor a külföldiek számára is hasznos, hiszen a magyar népzenekutatás magas színvonalú. Az úgynevezett „magyar iskola” sajátsága a széles körű kutatási anyagra irányuló zenei analízis, ami olyan kimagasló eredményeket hoz, amilyeneket máshol nemigen tapasztaltunk. Ennek az az oka, hogy – szemben más országokkal, ahol kezdetben inkább néprajzosok, nyelvészek irányították a kutatást – nálunk két muzsikus, két zseniális zeneszerző alapította meg ezt a tudományágat, s így a zeneközpontúság sokkal jellemzőbb a mi tudományágunkra.
– A magyar kutatók sokat foglalkoznak a környező országok zenéjével is. Bartók indította a sort, azonban ma már a más országokhoz került magyarlakta vidékek miatt is lehetetlen ezt megkerülni, s így mi hatalmas Kárpát-medencei román, szlovák anyaggal rendelkezünk. Kialakult egyfajta együttműködés a környező országokkal?
– Igen, ha jól tudom a néptánctudományban ez jelentős mértékű. A népzenetudományban elsősorban az ottani magyar kutatókkal van kapcsolatunk, Erdélyben Szenik Ilonával és Almási Istvánnal, Jugoszláviában Bodor Anikóval, Szlovákiában Ág Tiborral, de az ottani kutatóhelyekkel is igyekszünk jó kapcsolatot építeni. Természetesen folyamatosan érdeklődünk a környező népek anyaga iránt, ez kötelességünk Bartók óta, hiszen ahhoz, hogy megértsük a népzenénket, ismernünk kell a környező népek zenéjét. Én még tovább mennék: nem elég a szomszédos országok tanulmányozása – nem beszélve most a keleti rokonságról és más keleti népekről –, hanem voltaképpen egész Európa zenéjének ismeretére szükségünk van, hiszen a kölcsönhatások valódi értelmezése csak ebben a nagyobb összefüggésben lehetséges.
origo.hu
Deák Dániel szerint látványosan Magyar Péter megrendelése a mai Medián-kutatás is
