A költő, akit a versei írnak

A vers olyan, mintha nem is én írnám, hanem mintha ő írna engem. A vers csak úgy jön, és rajtam keresztül íródik – vallja Kiss Tamás Debrecenben élő költő, aki napokban ünnepelte 90. születésnapját. „A folyóiratok a mai napig gyötörnek a versért. Legutóbb a Kortársnak adtam egyet – úgy két éve jelenhetett meg. Én magam igen roszszul látok, de valami versféle mégiscsak formát kezdett ölteni bennem. Így hát a feleségemmel nekiültünk, és sok-sok harctéri elesettel – a versből kihagyott szavakat nevezem így – mégiscsak megszületett valami, amit még sajátomként tudtam vállalni” – foglalja öszsze az irodalomhoz való mostani viszonyát az idős költő.

Kiss Tamás a Nyugat harmadik nemzedékének meghatározó, bár vezéregyéniségnek nem nevezhető tagja, Weöres Sándor barátja. 1912-ben, Kisújszálláson született, egy ötgyermekes család tagjaként. Testvérei közül egyedül ő maradt életben, így szülei féltő gonddal nevelték népdal, népballadák és bibliai énekek között. A költészet elsőként Szenczi Molnár Albert zsoltárjai révén érintette meg. A világi irodalommal ugyanabban az iskolában és ugyanabban az Arany János Önképzőkörben találkozott, amely korábban Móricz Zsigmond szárnypróbálgatásainak adott teret. Magát Móriczot is ismerte, s megfigyelte, ahogyan az író az ünnepekkor összeverődő sokadalomban elvegyülve jegyzetelt. Debrecenbe 1932-ben került: öt évig lakta a Debreceni Református Kollégium komor szobáit. Bújta Csokonait, a Déri Múzeum olvasótermében pedig a Napkelet, a Válasz és a Nyugat lapjain ismerkedett a modern irodalommal. Kisdiák korától bejáratos volt az Ady Társaságba, ahol Oláh Gáborral, Gulyás Pállal és Juhász Gézával beszélgethetett. 1934-ben debütált mint költő: Babits ugyanis az Alvó testvér című versét ekkor közölte a Nyugatban, a versrovat élén. Első verseskötete még ebben az évben megjelent, címe Szembe a széllel. A második kötetet az Új írók sorozatban Budapesten adták ki 1938-ban.
Református teológiai tanulmányai befejeztével lelkészként nem tudott elhelyezkedni, így tanár szakot végzett és Nagyváradra szerződött tanítani. A háború alatt a váradi rádió magyar adásának dolgozott szabad idejében. 1947-ben visszajött Debrecenbe, amelynek irodalmi életében egészen idős koráig vezető szerepet vitt.
Több irodalmi folyóirat létrehozásánál is bábáskodott. Már diák korában, a 30-as években irodalmi havilapot alapított: a Tiszántúli Figyelőt az Ady Társaság tagjai saját filléreikből hozták létre a költő kezdeményezésére. A lap e fillérekből csak egy évet élt meg, később Kelet Népe néven írta be magát a magyar irodalomtörténetbe. A lapot a debreceni költő és barátai nyolcvan előfizetővel adták Szabó Pálnak, aki ebből a folyóiratból hozta aztán létre a Kelet Népét, Móricz Zsigmond újságját. Kiss Tamás neve mégsem a Kelet Népével forrt össze, hanem az Alföld című folyóiratéval, amelyet 1950-ben indítottak Debrecenben, s amely folyóirat mai napig egyik meghatározó kiadványa a honi irodalmároknak. Nyolcvanéves koráig aktívan részt vett a szerkesztésben, illetve folyamatosan közreműködött szerzőként is. Akkor visszavonult, s azóta csak alkalmanként tér vissza az íráshoz.
– Mint alkotó már szinte évtizede kikapcsolódtam a költészetből – mondja. – A klasszikusokon élek, de a rádióban, a Társalgóban verssel jelentkező fiatalokat mindig végig- hallgatom. De bajom van velük, mert nem ismerik a formát. Én a forma embere vagyon, a forma felől közelítettem meg mindig a mondanivalómat, a tartalmat, mert a forma az, ami tulajdonképpen fölemeli és széppé teszi a tartalmat, ami nélkülözhetetlen. A fiatalok nem tisztelik a két-háromezer éves hagyományokat. Ez nagy kár, meglátszik ritmikátlanságukon. Nem ítélem el ezért őket, majd megtanulják, hogy a verset a megformálás, a fegyelem tartja össze nemcsak időben, hanem a lélekben is. Ez az én ars poeticám…