Csattanós választ adott a szerző a Debreceni Csokonai Színház művészeinek tolmácsolásában mindazoknak, akik Háy János Gézagyerek című istendrámáját könyvdrámának minősítették. A debreceni ősbemutatója a pécsi színházi találkozó három díja után most az elmúlt évad legjobb drámája megtisztelő címet is elnyerte a színikritikusok grémiumától.
A múlt századforduló előtt egyszer már megrázó erővel felvetett dilemmát, miszerint isten meghalt, vagy ha él is, erejét elveszítve tehetetlenül szemléli műve pusztulását, sajátosan magyar környezetben fogalmazza újjá a szerző. A történet szerint a 25 éves, anyjával élő „hibás” fiú életében először munkaajánlatot kap: egy magas székből figyelheti, nem történik-e valami baj a kőfejtő futószalagján. Ha nincs baj, csak üljön nyugodtan, ha mégis, akkor nyomja meg a piros gombot. Az alkoholból és nyomorból bölcsességet merítő munkatársak mindennap elkísérik a „gyereket” a bányába, sőt közben arra is marad idejük, hogy Géza ürügyén néhány filozófiai mélységű kérdést is meghányjanak-vessenek két korty pálinka között. Eközben fokról fokra bomlik ki előttünk a címszereplő Gézagyereknek a belső konflikutsa. Hiszen a magas székében ülve és kezeit a piros és zöld irányítógombokon tartva olyan ő, mint egy isten, akitől minden függ. Ugyanakkor olyan is, mint a munkába menetkor rácsaholó kutyák, akik csak ugathatnak, ám nemigen sok befolyásuk van a dolgok menetére. A gombot ugyanis csak akkor lehet megnyomni, ha valami baj történik. Abba azonban, hogy valódi baj van-e vagy annak csak látszata, nemigen van módja belelátni e meghasonlott beteg istennek. A döntés és cselekvés látszatából adódó álhatalmi helyzet és a kötelesség mögé bújtatott tökéletes kompetenciahiány, a látszatfontosság elutasítása Gézát visszalöki a világonkívüliségbe: saját lelke biztonságos autista magányába.
A Pinczés István rendező sajátos színészvezetése mellett Maday Gábor által megformált Gézagyerek ugyanolyan remekmű, mint maga a darab. A ma már közismert betegség külső jegyeit tökéletesen produkáló színész egyértelműen mutatja meg az autizmusban végletesen megfogalmazódó dilemmát: létezik-e isteni törvényekre visszavezethető erkölcsös világ, hol kell ennek léteznie: a személyiség határain kívül vagy belül, meddig kell elmenni a külső realitással való szembesülésben, mi az, amit önmagunkból mindenképpen meg kell védeni, van-e esély hiteink megóvására.
Miske László előadásában Banda Lajos és Kóthy Árpád alakításában Herda Pityu külső megjelenésükben tökéletes falusi munkásemberek, beoltva a dolgok adott szintjének elviseléséhez elengedhetetlen masszív alkoholizmussal. A két „öreg” – akik a szerző szándéka szerint nem idősebbek negyven-pár évesnél, csak elkoptatta őket az élet – egyszerű párbeszédeikben tökéletes keretet adnak a Gézagyerek dilemmájának. Ők a maguk részéről szerencsésnek mondhatók, mert a kérdéseket csak a Gézagyerek vergődésein keresztül élik meg, ők maguk megtalálták a saját válaszaikat az alkoholban, az ember mindenható isteni mivoltának kiéléséhez pedig alkalmasnak találtatik a feleségek és egyéb asszonyok iránt tanúsított felsőbbrendűségi tudat és végtelen megvetés. E figurák élnek és javíthatatlan komédiásként nevetésre kényszerítik a tragédiába már-már beleszomorodó közönséget – tökéletesen helyesen. Ugyanígy él, de ellentétes utat jár be a Szoták Andrea által megformált Gizike, aki nevetséges figurából válik tragikussá, amikor nem tudja teljesíteni a kocsmai „istenek” megbízatását, nem tudja elcsábítani a Gézagyereket. Szoták Andrea fiatalsága ellenére hitelesen játssza a lecsúszott alkoholista némbert. Kevésbé átütő, de korrekt színészi alakítás Bakota Árpád kocsmai férfija, Zubor Ágnes anyafigurája és Földeáki Nóra bolti eladója. A darab él, lüktet és katarzissal tölt el egy zsebkendőnyi színpadon, ahol a külön keretekben lévő helyszínek értően ölelik körül Géza életének kiinduló- és végpontját, a fekete és fehér kövekkel burkolt kopottas falusi konyhát.
origo.hu
Ausztriai buszbaleset: magához tért a kómából a két túlélő
