Újra felharsan a hajtók dala

Huszonötödik születésnapját ünnepli a Hobo Blues Band, a jubileumi eseménysorozatot december 25-én a Kongresszusi Központban rendezett karácsonyi koncert nyitja meg, amelyen a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház társulatának előadásában és Vidnyánszky Attila rendezésében elhangzik a Vadászat is. Az évforduló alkalmából lemezsorozatot jelentet meg az együttes, amelynek első része 25 év leghírhedtebb dalai címmel már elkészült. Földes Lászlót többek között a politika és a művészet viszonyáról kérdeztük.

Huszonöt év leghírhedtebb dalai címmel jelenik meg új lemezük. Új dalt is írtak erre az alkalomra?
– Ez egy többkötetes kiadvány első része, a legtöbb szám még az 1988 előtti időszakból való. Teljesen új szám csak egy került a lemezre, az Etűd, valamint két olyan dal, amely mostanában jelent meg, a Blues Jim Morrisonnak és egy József Attila-vers megzenésítése, az Ülni, állni, ölni, halni.
– Az összes dalt újra feljátszották. Ezek szerint a hangszerelés is új?
– Igen. Azzal a stúdiótechnikával, amivel annak idején felvettük ezeket, most nem kellene kiállni, ráadásul bizonyos kiadókkal nem tudtunk megegyezni, nem adták ide, vagy nagyon magas árat kértek ezekért a régi felvételekért. Készülünk olyan kiadvánnyal is, amelyen híres régi felvételeket jelentetünk meg és tervezünk egy harmadikat is, azon pedig irodalmi művek lesznek. Azt szerettük volna, ha ez már most megjelenik egy könyvvel együtt, díszdobozba csomagolva, de néhány fontos felvételt nem sikerült megszerezni. Most lesz huszonöt éves a Hobo Blues Band, a jubileumi eseménysorozatot karácsonykor kezdjük ezzel a kiadvánnyal és a kongresszusi központbeli koncerttel, ahol a Vadászat is megszólal. Úgy érzem, hogy a Vadászat most is aktuális, nem nosztalgikus előadás, hanem a mához szól. A jövő évben az Esztergomi Szabadtéri Játékokon, Szolnokon, Békéscsabán, Győrben, Egerben, Gyulán és a diósgyőri várban is játsszuk. Ez egy kicsit az esszenciája annak, amit én mindig szerettem volna csinálni: együtt van a zene, a színház és az irodalom. Mindig erre törekedtem.
– A Villon-est nagyon sikeres. Nem gondolt arra, hogy lemezre vegye?
– Most került szóba. Már várható volt, de nem sürgős, megvárom, amíg megérik az előadás. Mindig az okozza a bajt, hogy először a felvétel készül el, s csak utána kezdjük játszani.
– Szó volt arról, hogy nyersfordítás alapján maga szedi versbe a Villon-szöveget.
– Valóban volt ilyen alternatíva, de ez évekig tartott volna. Egyrészt nem érek rá, másrészt most nem mernék nekiugrani. Újra meg kellene rendesen tanulnom azt a fajta költészetet, amely Villonra jellemző, hogy jól tudjam lefordítani. Ugyanis – nem akarom bántani a fordítókat –, de néhány vers szinte mondhatatlan. Nagyon sokszor plusz szótag, töltelék szó kerül bele, hogy kijöjjön a ritmus, és sok az olyan belső játék, amit nem lehet mondani, mert az értelmezés nem követi a verset. Azoknál, amelyeket énekelek, kihagytam bizonyos részeket vagy viszszaismételtem valamit, hogy a dalszerűsége megmaradjon.
– Miért nem nyúlt a Faludy-fordításokhoz?
– Azért, mert ez esetben engem Villon érdekel, nem Faludy. Persze Faludy is, az ő fordításaiból is találunk a számok közt néhányat, ilyen a Kövér Margó vagy a Szép fegyverkovácsné balladája, és három saját Faludy-vers is szerepel az esten. Sokáig haboztam, hogy beletegyem-e. 1958-ban olvastam először stencilben, és akkor még szinte senki sem tudta, hogy ezek nem fordítások, hanem saját versek.
– Mi a helyzet a Bakaballadával? Szó volt régebben egy nagyszabású bemutató tervéről is, erről azonban mostanában semmit sem hallani.
– Márciusra tűztük ki ezt a látványos táncos előadást az Állami Népi Együttessel Mihályi Gábor rendezésében. Ehhez a Ghymes együttes újabb számokat is ír. Az időpont a Ghymestől is függ, pontosabban attól, hogy mikor tudják ezeket felvenni. Számomra a Bakaballada az egyik legfontosabb dolog volt, amit valaha csináltam, és sajnos visszhang nélkül maradt. Nem tudom, mi történhetett vele, mert a lemez még annyira sem fogy, ahogy vártuk.
– Talán a látványos bemutató hiánya okozhatja. Miért csak márciusban, egy évvel később kerül sor erre?
– Már a lemezkiadásnál is az volt a baj, hogy nem tudtuk igazán kifuttatni. A Ghymesnek van egy szerződése az EMI-jal, és már az is nagy dolog, hogy elengedték őket. A lemez márciusban jelent meg és már május 31-én le kellett állni a reklámokkal. Én teszem a dolgomat, de nem tudom jól „riszálni” magam. Ez is oka annak, hogy nincsenek olyanfajta elkötelezettségeim, amelyek szponzorációs reklámok útján jelentkeznének. Szűk körben mozgok, egy kis rétegben, de olyan társaim vannak, mint Vidnyánszky Attila, a Ghymes együttes, a Hobo Blues Band tagjai vagy a Cartafilus Könykiadó. Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint most vagyok.
– A felsoroltak nem éppen a baloldali politikához köthetők. Ön minek tartja magát?
– Baloldali gondolkodású ember vagyok.
– Családilag?
– Családilag nem voltam eléggé balos, ott jobbosnak számítottam. Sosem tudtam helyezkedni. Úgy gondolom, hogy az országnak az egységhez szüksége van egy tisztességes, jó bal- és egy tisztességes, jó jobboldalra is. Azonban nem az én asztalom ezeket megfogalmazni. Én nem másoktól vettem át azt, amit érzek. Sok ember nagyon tudatosan alakítja a saját világnézetét. Az én világnézetem erősen érzelmi beállítottságú, a dolgok alakították, amelyeken keresztülmentem.
– Voltak komoly ellentétei az apjával, aki köztudomásúan a régi rendszer híve volt?
– Irgalmatlan cirkusz volt, persze. Egyik ismerősöm elhozta nekem a HVG-nek azt a cikkét, amelyikben nagyon megdicsértek, leírták, hogy milyen progresszív volt annak idején, amit csináltam, de hozzátették, hogy az apám kicsoda. De ő nem én voltam és vagyok. Tizenhatéves koromban – 1961-ben, ami nem tegnap volt – eljöttem otthonról és soha többet nem mentem vissza. Az érettségi óta saját magamat tartom el. Azon kevesek egyike voltam, aki a hatvanas évek elején kiszállt a felső tízezerből. Amikor a hetvenes évek végén a Hobo Blues Band befutott, akkor azok, akik korábban körülugráltak, amiért hátat fordítottam apámnak és egyedül próbálkoztam, azt mondták, hogy persze, az apja intézte el. Mert akkor már nem egy srác voltam az utcán, vagy egy olyan ember, akinek nem mennek a novellái vagy a filmjei, hanem csináltam valami megfoghatót. Pedig kitiltottak több megyéből, betiltották a filmjeinket és a lemezeinket, például a Kopasz kutyát. Vajon az is az apámnak volt köszönhető? Nem annak kellene jelentőséget tulajdonítani, hogy ki jobb- és ki baloldali, hihetetlenül tisztességes emberek vannak mindkét oldalon. Nem hiszem, hogy mentegetőznöm kellene, ha Viszockijt, Jim Morrisont, Tom Waits-et vagy Ginsberget játszom, miközben nem nagyon akarok senkit megbántani, de azokkal a témákkal, mint a Bakaballada vagy a Honfoglalás nem foglalkoztak óránként komoly zászlólengető művészek. Vagy a másik oldalon ki mitől lett hirtelen olyan liberális? Én inkább csinálom a saját dolgomat, szeretném kiszolgálni a közönséget. Nemcsak a Pannon Rádiónak szóltam be egyszer durván, hanem a Juventusnak is, csak azt jobban elkenték. Még a kilencvenes évek elején olyat mondtam a Juventus műsorvezetőjének, hogy szóhoz sem jutott.
– Van-e lehetőség arra, hogy Magyarországon a kultúra megszabaduljon a politika béklyóitól?
– Nincs.
– Ön akkor örök ellenzéki?
– Úgy gondolom, nem kellene belenyugodni abba, ami rossz. Teljesen mindegy, honnan jön. Olvastam Tamás Gáspár Miklós Adyról írott cikkét a Népszabadságban, amelyben hihetetlen jó gondolatok voltak, és lenyűgöző televíziós interjút hallottam Makovecz Imrével. Most akkor mit csináljak, kössem föl magam?