Sásköpeny és aranycsipke

Sásköpeny és aranycsipke címmel a Kárpát-medence és környéke népeinek jellegzetes öltözeteit megörökítő rajzokból, litográfiákból és színezett rézkarcokból rendezett kiállítást a Közép-Európai Kulturális Intézet. A nyolc alkotó közel száz képe az 1800-as évek első felében, mintegy ötven év alatt született, többségük újságok, almanachok, díszalbumok és útleírások illusztrációjaként. A képek készítői közt találunk itt élőket és távoli országokból érkezőket is, egzotikumra vágyó utazókat, festőket, akik a falvak világát mint a művészi megújulás tiszta forrását keresték fel, főhercegek és urak kísérőit, akik emlékeiket foglalták össze rajzaikkal, és még egy Monarchiában szolgáló katonatisztet is.
A viseletsorozatok keletkezését nagymértékben befolyásolta a korhangulat. Ekkor még nem beszélhetünk széles körű etnográfiai gyűjtésekről és azok nagyarányú tudományos feldolgozásáról, de a romantika korában, a nemzettudat kialakulásának idején a városi ember felértékelte a falvak szerepét, mivel a magyar lélek jellegzetességeit, a sajátos nemzeti karaktert vélték megtalálni az egyszerű nép által megőrzött öltözködésben és szokásvilágban. A falvak viselete mellett néhányan a korabeli polgári és nemesi ruházatot is megörökítették, felvonultatva ezzel a városi élet jellegzetességeit is. A kiállítás címeként szolgáló sásköpeny és aranycsipke a képeken bemutatott társadalmi osztályok két végletére céloz. A sásköpeny az egyik legrégebbi eredetű – a természeti népek által is alkalmazott – viseletdarab, vízlepergető volta miatt tulajdonképpen az esőköpeny ősi változata, amelyet százötven-kétszáz éve a Száva menti horvát parasztok viseltek. Az aranycsipke ezzel szemben gazdagabb területekre kalauzolja a látogatót, egy magyar nemesasszony ruházatát díszíti.
A tárlat képei sokszínűségükben is rengeteg közös vonást hordoznak. A díszes viseletükben megjelenő férfiak és nők többnyire valamely rájuk jellemző zsánerszerű jelenet szereplői: imádkoznak, legeltetnek, állatokat etetnek, fonnak, aratnak, zenélnek vagy táncolnak. Gyakori a fiatal szerelmespárok ábrázolása is, ezzel ugyanis egy képen lehet bemutatni a nők és a férfiak jellegzetes öltözékét. A rajzok szereplői egész alakosak, a lábbelitől a fejfedőig pontos képet kapunk a korabeli ruhadarabokról. Megtudhatjuk, kik hordtak bocskort, kik csizmát, s hogyan néz ki és mely területekre jellemző női fejfedő a párta, a pintli és a pacsa. Gyakran a háttér is felér egy néprajzi tanulmánnyal, ott ugyanis az adott vidék tipikus lakóházait, épületeit, munkaeszközeit láthajuk. Szinte minden foglalkozáshoz társul annak attribútuma, így a pásztorok mindig kutyával, hosszú bottal és juhokkal jelennek meg, a gulyások pedig lóról terelik a marhákat. A vízpart menti települések hátterében csónakokat találunk, a haramiákat és a határőröket fegyvereikkel, az öregembereket pipájukkal, az asszonyokat gyermekeikkel örökítették meg az alkotók.
A többségében színes és rendkívül jó minőségű eredeti képek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének részét képezik, a tárlatot Gellér Katalin és Basics Beatrix rendezte. A kiállítás február 21-ig tekinthető meg a Közép-európai Kulturális Intézet Galériájában (Budapest VIII., Rákóczi út 15.).