A már hagyománnyá vált csángó fesztivál igazi ünneppé alakult az évek során. A tavaszi táncháztalálkozót leszámítva ezen a rendezvényen fordul meg a legtöbb határon túli hagyományőrző, s erre az alkalomra a Magyarországon tartózkodó csángók többsége is ellátogat, felelevenítve ősei szokásait, énekeit és táncait, így aztán a fesztivál egyben nagyszabású csángó találkozóvá is válik. Különösen fontosak a harmadik évezred egyre gyökértelenebbé váló világában az ilyen találkozások: erőt adnak, öszszetartásra, egymás megsegítésére és a nemzeti múlt tiszteletére tanítják a jelenlévőket. A moldvai csángóság esetében még sürgetőbb a közös gyökerek tudatosítása, hiszen az erőszakos román asszimilációs törekvések következtében a csángók nagy része elvesztette identitását, nem ismeri származását, s maga sem tudja, melyik néphez tartozik. A fesztivál már puszta létével is felhívja a figyelmet a kisebbségi sorban élők nehézségeire, a magyarságuk létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra, ugyanakkor egyértelműen érezteti a csángókkal, hogy az anyaország nem felejtette el őket. A csángó kultúra iránti érdeklődést mutatja az is, hogy már jóval a műsor kezdete előtt elfogytak az ülőhelyek a nézőtéren, a késők pedig már állóhelyet sem kaptak.
Diószegi László rendező-szerkesztő és Nagy Bercel szerkesztő idén elsősorban a hagyomány rétegződését és továbbadásának folyamatát kívánta bemutatni, így az eredeti népi hangszeres felállás mellett a ma már népszerűvé vált rezesbandán és a dzsessz hatására megjelent szaxofonokon is megszólaltak a több száz éves dallamok. A zene mellett hatásosan kiválasztott filmbejátszások, mesék, rövid és látványos koreográfiák, valamint megható záróimádság segítette a közönséget, hogy a rendkívül sokrétű csángó kultúra mélyebb összefüggéseit megérthessék. Az előadók valamit a jellegzetes csángó életérzésből is beloptak a hallgatóság szívébe, s ettől élővé és hitelessé vált a színpadon megelevenedő csángó sors. Az idei év egyik meglepetése az a néhány perc volt, amikor a hagyomány apáról fiúra való átadását mutatta be fiával közös muzsikálásban Berecz András és Benke Pál, valamint Vizeli Balázs és Havasréti Pál tanítványaival, a gyimesi Tücsök zenekarral. A műsorszerkesztők az összes csángók lakta vidéket megjelenítették a színpadon a közel félszáz gyimesbükki, klézsei, somoskai, lujzikalagori, külsőrekecsini és bacsoji hagyományőrző, Szabó Dániel, Unger Balázs, Fábri Géza, Szokolay Balázs, Kerényi Róbert, a Somos, a Zurgó és az Egyszólam együttes, az Ordasok néptáncegyüttes, valamint az észak-moldvai filmfelvételek segítségével. A műsort hajnalig tartó táncház követte, sűrűn cserélődő zenekarokkal és rövid táncblokkokkal. Mivel az északi csángók közül idén nem sikerült vendéget hívni, Harangozó Imre és Csoma Gergely az előtérben elhelyezett fotókiállításának beszédes képei az ő mindennapjaikat mutatták be.
origo.hu
Esernyő nélkül ma kockázatos elindulni
