Fegyveres összeütközés esetére a Hágában, 1954. május 14-én kelt nemzetközi egyezmény szabályozza a műemlékek sorsát. A konvenció abból indult ki, hogy a kultúra értékei a „legutóbbi összeütközések során súlyos károkat szenvedtek”, s „bármely nép tulajdonát képezzék is, az egész emberiség kulturális örökségei”. A 103 aláíró ország kötelezi magát arra, már békeidőben megtesz mindent, hogy ezen javak háborús időkben kárt ne szenvedjenek. Fegyveres harcok esetén kerülik megrongálásukat, sőt maguk a támadók segítik a megtámadott ország hatóságait a kulturális javak védelmében. Washington máig nem ratifikálta az egyezményt, viszont katonai forrásaik szerint az Öböl-háború során mindent megtettek a kulturális célpontok elkerülésére. McGuire Gibson, a Chicago University keleti tanszékének munkatársa ugyanakkor beszámolt a Mezopotámia egykori fővárosát ért bombatámadá-sok nyomairól, illetve a Tell al-Lahmi műemlékegyüttesben keletkezett károkról. Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem járult hozzá a műemléki károkat vizsgáló UNESCO-vizsgálat lefolytatásához, máig csak találgathatjuk az akkori háború tényleges régészeti veszteségeit. A Pentagon szerint a károkért sok esetben maguk az irakiak a felelősek, mivel katonai létesítményeiket műemlékek közelébe vagy egyenesen a műemlékekbe telepítik. Arthour Houghton, a térségre szakosodott archeológus felhívására a múzeumok és kutatók információkkal és térképekkel látják el a védelmi minisztériumot, hogy az egykori Mezopotámia műemlékei felkerülhessenek a katonai akciók tervezéséhez használatos térképekre. Scott Silliman, az Egyesült Államok légierejének egykori jogásza, a Duke University jogászprofesszora szerint elkerülhetetlen, hogy a hadműveletek során műemlékek sérüljenek meg. Szerinte optimizmusra adhat okot, hogy már 1991-ben is alkalmaztak olyan, a tartományokat ismerő megbízottakat, akik a katonai beavatkozások körültekintő megszervezéséhez segítséget nyújtottak, s ezúttal is ezt a gyakorlatot követik. Bizony van is mivel vigyázni, hiszen a kilenc és fél tonnás MOAB (Massive Ordnance Air Blast – nagy mennyiségű, levegőben robbanó hadianyag) még becsapódása előtt robban, és száz méteres körzetben mindent letarol. A fedezéken kívül tartózkodó embereket a puszta lökéshullám megöli. Légnyomása megsemmisíti a megerősített bunkereket is.
Nem csak a bombázás okozta veszteségek miatt aggódhatunk. A kincsrablók fosztogatásai és a régészeti leletek illegális kereskedelme már jó ideje apasztja az Irakban található műkincsek számát. Egy olyan bizonytalan átmeneti időszakban, amelyet Szaddám Huszein bukása idéz elő, az ilyen cselekmények száma ugrásszerűen megnő. A műemlékek és a régészeti leletek védelmét nehezíti az is, hogy legtöbbjük közvetlen közelében katonai célpontok helyezkednek el, amelyeket az Öböl-háború idején sem kíméltek az amerikaiak. A legismertebb síita szent hely és turisztikai látványosság, Imam al Husszein kerbalai mauzóleuma egy olyan fegyvergyár szomszédságában található, amelyet már 1991-ben is bombáztak. Szintén találatok érték azt a repülőtéri bázist, amely Ábrahám szülővárosa, a hatezer éves épületeket és négy és fél ezer éves sírokat magába foglaló Ur romjai mellett fekszik. Az Édenkert kapuját jelző Ádám fája is fegyvergyár mellett áll.
Veszélyben vannak azok a műemlékek is, amelyek értékét most még fel sem becsülhetjük, mivel feltáratlanul fekszenek a föld alatt. Irak déli részén a régészeti lelőhelyek többsége ugyanis közvetlenül a talaj legfelső rétege alatt található, így a rakétakilövésekhez és egyéb katonai akciókhoz végzett földmunkák jelentős károkat okozhatnak. Az Öböl-háború óta a nyugati országok lényegében megszüntették az iraki ásatásokat és a tudományos expedíciókat, az azóta folyó helyi kezdeményezések a megfelelő tudás hiányában, eszköz- és anyagi háttér nélkül pedig sokszor maradandó veszteségeket okoztak, megnehezítve ezzel a jövőbeli szakszerű régészeti feltárásokat.
A cambridge-i székhelyű Iraki Brit Régészeti Intézet – ahogy az Öböl-háború idején is – már megkezdte a szállítható műkincsek biztonságba helyezését, a több ezer éves leletek többsége azonban nem mozdítható, s az idő rövidsége miatt amúgy is kevés tárgyat tudnak megmenteni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az Öböl-háború alatt vidékre menekített tárgyak egy részét ellopták.
– Bagdadtól délre Irak egész területének minden négyzetmétere – beleértve a sivatagot is – régészeti emlékeket rejt magában hatalmas mennyiségben – mondja dr. Makkay János, a történettudományok doktora, az MTA tagja. – Civilizációnk bölcsőjében, az egykori Mezopotámia területén száz-százötven éve folynak nagy nemzetközi erőfeszítéssel a feltárások. Minden, ami a háborúban elpusztulhat, az egész emberiség számára pótolhatatlan. Máig nincs cáfolhatatlan adatunk arra, hogy 1991-ben az amerikai légierő végül is eltalálta az Irak Múzeumot, hiszen a támadó ilyesmit nemigen szokott elismerni. De, hogy az amerikaiak miként bántak a második világháború során az olaszországi műemlékekkel, arra három példát tudok mondani. Az amerikai légierő pilótája, mivel az Alpok felett nem tudott volna másképp átrepülni, bombáját kioldotta, s az a Santa Maria delle Gracie-templomra zuhant. Egyetlen fal maradt meg, az, amelyen Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskója látható. Pompei katonai térképén hatalmas betűkkel volt megjelölve a romváros. A parancs a polgári városrész lebombázására szólt, az amerikaiak mégis nagy kárt tettek a kétezer éves műemlékekben. Pisában képesek voltak a toronyra és a bazilikára célozni, de végül a műemlék temetőt zúzták ízzé-porrá. A pusztító fegyverek használata során sokszor történik olyan kiszámíthatatlan véletlen, ami miatt a legnagyobb körültekintés sem elég ahhoz, hogy minden kulturális értéket maradéktalanul megóvjanak. Ugyanakkor az amerikai olyan nép, amely Európából hozott hagyományait, múltját elfelejtette, az újhazában talált történelem letéteményeseit nagyrészt kiirtotta. Mélységes aggodalomra ad okot az is, hogy ma olyan emberek kezében van hihetetlen nagy hatalom, akik nem tudják és nem is érdekli őket, mi a fontos az emberiség életében, mindenen átgázolva csak az olajat akarják.
***
Az ezeregy éjszaka földje. Az egyik fő célponton, Bagdadban számos jelentős múzeum található, többek között a világhírű Irak Múzeum, amely a Közel-Kelet legnagyobb és legértékesebb gyűjteményét tartalmazza. Itt látható a páratlan ókori mezopotámiai leletanyag, a 3500 éves asszíriai szárnyas bikák, szobrok, sírok, kultikus tárgyak, ékírásos táblák, ékszerek, másfél ezer év ötvösművészetének remekei, amelyeknek akár sérülése is pótolhatatlan veszteséget jelentene az egész világnak. Szintén Bagdadban található a világhírű XIII. századi Musztanszirija Egyetem és az Abbaszid-palota, a Mirján-mecset, Bagdad keleti fala és annak kapui. A több száz éves kincsek mellett a modern iraki művészek alkotásai is Bagdadban láthatóak. A fővárostól kilencven kilométerre fekszik az egykori babiloni birodalom fővárosa, a világ hét csodája közé sorolt Szemirámisz függőkertjének romjaival. Irak második legnagyobb városa, Bászra három fő múzeuma az ókor és az iszlám kultúra emlékei mellett a haditengerészet történetét, a háborús relikviákat is bemutatja. A háború az egykori történelmi és bibliai városok – Ur, Uruk, Szamarra, Asszur, Nimrud, Ninive, Kteszifon, Kis, Agargouf, Nippur, Eridu, Borszippa és Szippar – maradványai, a templomromok, a sumér, pártus és asszír királysírok, a zikkuratok és arab műemlékek mellett a Világörökség részét képező Hatra városát is fenyegeti.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter újabb árulót talált!
