Ősi szimbólumok

Kiemelkedő rovásírás-kutatónk, a Magyar Nemzet egykori munkatársa, Forrai Sándor kilencven éve született Munkácson, így a huszadik század történelmi viharait nemcsak könyvekből ismeri, személyesen is átélte. A trianoni határmódosítás után azért került családjával együtt a mai Magyarország területére, mert édesapja 40 ezer aláírást gyűjtött a ruténok között egy Kárpátalja visszacsatolásáról döntő népszavazás ügyében, s ezt Párizsban be is cikkelyezték. „Apámnak emiatt menekülnie kellett a csehek elől. Miskolcra kerültünk, ahol fél évig vagonokban laktunk. Végül Diósgyőrben kaptunk lakást” – emlékszik vissza az idős rovásírás-kutató. Bár Forrai már kiskorában is rajztehetségével tűnt ki, mégis rendőr lett, mivel már fiatalkorában jelentkezett szembetegsége, ami évtizedekkel később vaksághoz vezetett. Ezután elsősorban a rovásírásnak szentelte életét, kutatásaival számos korábban értelmezhetetlennek tartott szöveget fejtett meg, rendszerezte a rovásemlékeket és sok fiatalnak adta tovább tudását.
Forrai fiatalságát jelentősen meghatározta a cserkészet, részt vett az 1933-as gödöllői Jamboreen, ahol személyesen is megismerte Teleki Pált, akinek később bekövetkezett halála idején a rendőrségen dolgozott. Ő egész másképp emlékszik vissza a történtekre, mint azt akkor nyilvánosságra hozták. „Reggel a rendőrségen még az volt a hivatalos álláspont, hogy meggyilkolták, dél körül viszont lecserélték a teljes nyomozói stábot, új orvos szakértői véleményt hamisítottak és a búcsúlevél is ekkor készült. Azt a látszatot keltették, hogy öngyilkos lett, pedig két német tiszt végzett vele éjszaka” – mondja Forrai, aki erről többször írt különböző lapokban.
„A magyarság egyik legnagyobb tragédiája az, hogy az iskolákban a mai napig nincs szó ősi magyar rovásírásunkról, pedig már régen a nemzeti kulturális örökség részeként kellene kezelni” – vallja Forrai. 1943-ban jó barátja, dr. Téglás Géza táblabíró hívta fel figyelmét ősi írásunkra, odaadta neki Sebestyén Gyula rovásírásról szóló könyvét. „Később Fehérné Walter Annával, egy Argentínában élő rovásírás-kutatóval is felvettem a kapcsolatot, de hamarosan figyelmeztettek a Belügyminisztériumtól, hogy hagyjak fel a vele való levelezéssel, mert a férje politikai gyilkosság áldozata lett, s még nekem is bajom történhet. Néhány hónap szünet után azonban folytattuk a levelezést. A másik hasonló politikai áldozattal, Nagy Sándor Kászonnal, a Debrecenből Amerikába disszidált rovásírás-kutatóval is rendszeres kapcsolatban voltam meggyilkolásáig” – emlékszik vissza kutatásai első éveire Forrai. Bár sosem kapott állami támogatást, a rovásírás tanulmányozását nem hagyta abba. Forrai több, rovásírásos emlékekről szóló könyvet és egy rovásírás-tankönyvet is kiadott. Összefoglaló munkája Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig címmel jelent meg.