Tizenkilenc éve Belgiumban él. Miként került oda?
– Tizennyolc évesen a vonópárbaj után kaptam egy három hónapos szerződést Belgiumban. Ekkor nyílt először lehetőségem arra, hogy saját zenekart szervezzek. Ezzel az első bandával akkora sikerünk volt, hogy meghosszabbították a szerződést. Brüsszelbe kerültem, ahol nem sokkal később kinyitott a Les Atéliers De La Grande Ile nevű étterem. Ez az orosz vendéglő ma már nagyon híres hely, itt játszottam tizenegy éven keresztül.
– Még most is játszik ott néha-néha?
– Már nyolc éve abbahagytam a rendszeres éttermi zenét. Ha van időm, akkor persze lenézek. Ha találkozom ott zenészekkel, akkor néha a hangszereket is elővesszük, zenélünk magunknak, de fellépni már nem szoktam.
– Ön magyar vontakozású darabokat is játszik. Hogyan fogadják Belgiumban ezeket? Egyáltalán mit tudnak Magyarországról?
– Nagyon sokat. Belgiumban kifejezetten ismerik és szeretik a cigányzenét, sőt, a Benelux államokban és Franciaországban komoly hagyománya van ennek a muzsikának. Hollandiában még holland cigányzenekarok is vannak, mint például a Rajkó, amely a mai napig aktívan játszik, tehát a közönségnek van alkalma megismerni ezt a műfajt.
– Mikor alakította ki sajátos, önre jellemző műfaját, a klasszikus zene, a cigánymuzsika és a dzsessz egyéni ötvözetét?
– Amikor elkezdtünk játszani az említett vendéglőben, nagyon sokféle zenét kértek tőlem a vendégek. Minden cimbalmosom tudott gitározni. Biztattam is őket erre, hiszen a gitár egészen különleges színt visz a műsorba. Így aztán több Django Reinheart-stílusú művet tudtunk előadni. Innen kezdődött az egész. Később lecseréltem az egész hagyományos zenekart, velem most nincs brácsás, klarinétos és csellós, helyette van viszont zongora és gitár. Ez a felállás nagyon szerencsés, könnyebben lehet így játszani a klasszikus műveket és a dzsesszt. Még a cigányzenére is kiválóan alkalmas, nemcsak a magyar dallamokra gondolok, hanem például az orosz melódiákra is. Az orosz cigányzene – amiből mi sokat játszunk – nélkülözhetetlen kelléke a gitár. Ebben a felállásban játszunk most már tizennégy éve, mindegyik zenekari tag gyermekkori barátom.
– Említette, hogy sokat utaznak. Hova járnak a legtöbbet?
– Európa minden országában szoktunk koncertezni, főleg Franciaországba, Németországba, Olaszországba, Angliába és Hollandiába járunk, s évente kétszer megyünk Ázsiába is, leginkább Japánba, Kínába, Hongkongba és Tajvanra. Szeptemberben egy hónapig Japánban fogok muzsikálni a bátyámmal, Tony Lakatossal, akinek az új lemezén meghívott vendég vagyok. Ezen a CD-n Tony egy amerikai zenekarral játszik, és a japánok kérték, hogy én is hegedüljek velük.
– Milyen gyakran zenél a bátyjával?
– Nem mondanám, hogy sűrűn, de például most augusztusban is lesz egy közös koncertünk Frankfurtban. Egyszóval néha-néha, ha úgy hozza a sors, vagy kedvünk támad, adunk egy-két közös hangversenyt, de ez ritkán esik meg. Az gyakrabban előfordul, hogy egy-egy nagyobb fesztiválon összetalálkozunk.
– 1999-ben Budapesten vették fel a Live from Budapest című lemezüket. Jártak azóta magyar színpadon?
– Nem. Az az egy koncertünk volt Magyarországon, az sem volt igazán hangverseny, mert csak a lemez felvétele miatt tartottuk. A mostani lesz az első igazi bemutatkozásunk a magyar közönség előtt. A bátyámmal, Tonyval ugyan már játszottam a Zeneakadémián, és másfél éve László Attilával is volt egy közös koncertünk Budapesten, de ezeken csak meghívott vendég voltam. A zenekarommal a saját repertoáromat még nem mutattam be.
– Ön azon kiváltságosok közé tartozik, akik Yehudi Menuhint közelről ismerhették. Az idős mester felfigyelt önre, s nagyon tehetségesnek tartotta. Hol találkoztak először?
– Stéphane Grappelli ismertetett minket össze. Ő velem készítette az utolsó felvételét, s mivel Yehudi Menuhinnal is jó barátságban volt, elhívta a mestert Brüsszelbe. Menuhin addigra már sokat hallott rólam. Ott találkoztunk először. Éjjel háromig játszottam neki, és utána sokat beszélgettünk. Menuhinnal is volt egy közös koncertem a brüsszeli Európa Parlamentben, közvetlenül a halála előtt. Ő akkor már nem hegedült a hangversenyeken, csak dirigált vagy prezentált, ez a koncert is ilyen volt. Óriási élményt, nagy örömet jelentett nekem. A mai napig érzem a hatását.
– Yehudi Menuhin felkarolta önt, az ő dicsérete jó ajánlólevél volt szerte a világban. Mennyire változott meg ettől az élete?
– Teljesen. Mindenhol segített engem, mindig a legjobb kritikákat adta rólam, és az interjúiban is sokat emlegetett. Ennek köszönhetem, hogy a híres New York-i menedzsercégtől, a Columbiától kaptam szerződést, rá egy évre pedig a Deutsche Gramophon keresett meg lemezkiadói ajánlatával. Az első lemezem a Deutsche Gramophonnál nyolc éve jelent meg, onnantól kezdve már minden egész másképp hangzott, beindultak a koncertek, sorra jöttek a jobbnál jobb meghívások. Végül is emiatt kellett otthagynom a mindennapos éttermi zenélést.
– Budapesti koncertjükön legújabb lemezük anyagát mutatják be, amely filmzenéket tartalmaz. Miért pont erre a speciális műfajra esett a választása?
– A zenekarunknak sajátos karaktere alakult ki az évek alatt, és ezt a jellegzetes stílust szeretnénk megtartani. Elég sokat gondolkodtam, mi lehet az a műfaj, amely erre a legalkalmasabb. Rájöttem, hogy a filmzene, hiszen ebben a cigányzenétől a balkáni nótákon és az orosz dallamokon át egészen az amerikai sztenderdekig – mint az As time goes by – és a klasszikus művekig – mint Rózsa Miklóstól Madame Bovary-ig – minden stílus megtalálható, ami a repertoárunk része.
– Most dolgoznak az új lemezükön. Ezen mit fogunk hallani?
– Alapítottam egy 19 tagú kamarazenekart, amely a zenekarunk mögött játszik. Érdekes kísérlet lesz, a tőlünk megszokott szabad stílus találkozik a kamarazenekar hagyományos hangzásával. A lemeznek a Lakatos II. címet szeretném adni. Lényegében a legelső lemezünket folytatjuk azzal a különbséggel, hogy kamarazenekar kísér minket.
origo.hu
"Ez a hely a hazám" - mutatjuk az év egyik legszebb magyar dalát! - videó
