Kitalált hagyomány

A kitalált hagyomány – Az aratóünneptől az új kenyér ünnepéig címmel nyílt időszakos kiállítás június végén a Néprajzi Múzeumban Kovács Ákos néprajztudós rendezésében. A tárlat annak bemutatására vállalkozik, miként alakult át a Szent István-napi aratóünnep alkotmányünneppé, majd az új kenyér ünnepévé a politikai rendszerek és a hozzájuk illeszkedő ideológia változásainak függvényében.

A kiállított anyag dicséretes bősége és a pazar technikai megoldások minden lehetőséget biztosítottak ahhoz, hogy a tárlat megálmodói eme szándékukat sikerre vigyék. Azonban a figyelmes látogató mégis – feltehetőleg az egyoldalú történelemszemléletben vagy talán politikai elfogultságban gyökeredző – sutaságokkal szembesül. Már a kiállítás címe által sugallt alaptétel is kérdéseket vet fel. Mint az alapos tárlatvezető szövegekből megtudjuk, az újkori aratóünnepek története a XIX. század végéig vezethető vissza, amikor is Darányi Ignác földművelésügyi miniszter – hogy az aratómunkások sorozatos, és rendre véres karhatalmi beavatkozással záruló lázongásainak elejét vegye – felújította az aratóünnepségek akkoriban már régóta szunnyadó hagyományát a földesurak és az aratók közötti „patriarchális jó viszony” helyreállítása végett. Ám kérdés, mennyiben tekinthető eme tények ismeretében mesterséges hagyománynak az aratóünnep, ha azt nem Darányi Ignác „találta föl”, hanem csupán újjáélesztett egy korábbi tradíciót?

A tárlat nem csupán bőséges korabeli és rekonstruált tárgyanyagot – szekereket, koszorúkat, munkagépeket – vonultat fel, de a Terror Háza Múzeumból jól ismert, korszerű technikai megoldásokat – például a falba épített monitorokat – is bőséggel alkalmazza. Azonban az effajta megoldások által közvetített tényanyag néhol szintén arról tanúskodik, hogy a rendezőnek kissé balra húz a szíve. Nem lehet nem észrevenni azt a célzatosságot, amellyel a tárlat a Horthy-korszak teljes egészét a militánssággal és a második világháborúval próbálja azonosítani. Az első, 1937-ben Szegeden megrendezett aratóünnep bemutatására szánt fotó éppen a Hősök Kapuja előtt készült, kétoldalt a hatalmas kőhonvédekkel, ami nem is volna baj, ha mindeközben nem volnának rohamsisakok a falakra aggatva a Horthy-korszak leglényegét bemutatandó jelképek gyanánt. Hasonlóképpen a visszatért Szabadkán megtartott ünnepséget bemutató részlegben sem marad el a hangsúlyos utalás arra, hogy a Hitler-tér szolgált a rendezvény helyszínéül – dacára annak, hogy a szabadkaiak által mindig is csupán főtérként emlegetett terület a korabeli plakátokon is mint „a városháza előtti terület” szerepel, ezzel is utalva arra, hogy a helybéliek mily mértékben azonosultak az akkori megnevezéssel. Szintén a Horthy-korszakhoz kapcsolódik a kiállítás legnagyobb képernyője is, amelyen egy – a munkaszolgálatosok aratását bemutató – híradórészletet tekinthet meg a tárlatlátogató, aki viszont a következő, a Rákosi-uralom éveinek bemutatására szánt teremben hiába keresi azokat a filmrészleteket, amelyeken padláslesöprés volna látható, vagy kulákot vernének vagy telepítenének ki az ávósok. Persze az ötágú csillagot formázó, Rákosi elvtárs arcképét körülölelő búzakoszorú e helyütt sem marad el, azonban mindez azt sugallja, hogy az ötvenes évek első fele csupán a szimbólumok tekintetében volt diktatórikus.

Mindazonáltal az effajta melléfogások mellett a kiegyensúlyozottságra irányuló törekvések is megjelennek a tárlaton. A rendszerváltás utáni időszakot bemutató folyosón például Csurkától Medgyessyig a legkülönfélébb irányvonalakhoz tartozó politikusokról láthatunk fényképeket, amelyeken éppen augusztus 20-i köszöntőjüket mondják. Ám itt is akad egy enyhe szépséghiba. A hangszórókból ezen a szakaszon Göncz Árpád, majd Antall József egy-egy beszédéből hangzanak el részletek, azonban a volt köztársasági elnök szózatából egy igen jókora szakasz, míg a rendszerváltás utáni első miniszterelnök szónoklatából csupán a megszólítás hallható. Arról nem is beszélve, hogy Göncz Árpád szavaiban akarva-akaratlanul minden betérő gyönyörködhet, miközben az első teremben a revizionista dalokat csak az hallgathatja, aki valamilyen hirtelen indíttatástól vezérelve odalép a bármiféle tájékoztató felirat nélkül árválkodó magnóhoz, és a fejére teszi a fülhallgatót…
A bemutatott anyag gazdagsága és a remek technikai megoldások miatt egyoldalúsága ellenére is minden, az aratáshoz kapcsolódó ünnepkör iránt érdeklődő, kevéssé heves természetű tárlatlátogatónak jó szívvel ajánlhatjuk az október 12-ig nyitva tartó tárlatot, amelyhez más rendezvények is kapcsolódnak majd – július 20-án, Illés napján például a pékek és cukrászok seregszemléje.