Száz tiszta hang kórusa

Szentegyházasfalu Erdély belsejében, a Madarasi Hargita lábánál fekszik. A jórészt magyarok lakta település tündéri környezetén kívül még egy nevezetességgel dicsekedhet: héttől tizennégy éves korig gyakorlatilag minden kislány énekel az iskola kórusában, negyventagú zenekarában pedig a fiúk közül is sokan megtalálják a zenélés örömét. A száztagúnak mondott – valójában közel másfélszáz gyermeket számláló – kórus immáron húsz éve teljesíti kettős küldetését, őrzi az archaikus népi kultúrát, és ápolja a magyarságtudatot az éneklő fiatalok és persze a közönség lelkében.

A székely népviseletben pompázó gyermekkórust és zenekart Haáz Sándor karnagy alapította, s vezeti több mint két évtizede. Ami nem mindennapi teljesítmény, hiszen Szentegyházasfaluban nincs zeneiskola, így a szimfonikus zenekar minden jelentősebb hangszerét felvonultató együttes minden tagját a karnagy úr tanította az instrumentális zenélés gyönyörűségére. Haáz Sándor fáradhatatlan volt: 1978-tól 1982-ig dolgozott a teljesen kezdőnek tekinthető zenekarral és a kórussal. Az első fellépés négy év munka után 1982-ben volt. Az ismertség és elismertség évről évre, fellépésről fellépésre nőtt, csakúgy, mint a gyerekek, akik közül páran egy ideje már besegítenek a tanár úrnak a hangszeres oktatásban. Ahogyan a polihisztor zenésztanártól megtudjuk, a munka azért most sem könnyű: a fúvósok okítása most is kizárólag az ő gondja. De azért van egy nagy segítség ebben a munkában: ez pedig a versenyszellem. Az előrehaladáson múlik ugyanis, hogy ki kerülhet be a fellépő zenekarba. Hasonlóan igyekeznek a vonósok is, akiknek még nagyobb konkurenciával kell megküzdeniük, mint a fúvósoknak. A faluban ugyanis igen sok családban hagyománya van a hegedülésnek, s akad otthon hozzá hegedű is. Ahogyan Haáz Sándor mondja, ez a kezdéshez elég, ám a továbblépéshez ennél több kell: például profi hangszerek, amiből igencsak hiányt szenved a zenekar. Ami van, az régi, kopott, újra pedig évek óta alig van pénz. Pedig a karnagy és az a néhány lelkes tanár, aki segíti őt munkájában, minden pályázaton próbálkozik forrást szerezni a borsos árú hangszerek beszerzésre. Inkább kevesebb, mint több eredménnyel.

Az anyagi gondok azonban nem lohasztják le a szentegyháziak lelkesedését, s a nagy becsben őrzött hangszerek is szépen szólnak még a Pénzes József atya felügyelete alatt lassacskán épülő csíksomlyói új templom nyírfaággal díszített falai között is. A repertoár népdalcsokrai fellépésről fellépésre változnak – az új dalok között nem egy saját gyűjtésű, hiszen Haáz Sándor és tanítványai rendszeresen keresnek meg idős adatközlőket, s találnak is eddig még ismeretlen gyöngyszemeket. Bach Parasztkantátája, a Székely himnusz, a kuruckesergők és a Kossuth-nóta azonban állandó műsorszáma a kórusnak. Haáz tanár úr szerint azért, mert a kantátában a gyermekek életöröme, a himnuszban és az indulókban pedig magyarságuk szólalhat meg autentikusan. Az egész teljesen természetes, egyszerű és megrendítő. Semmi erőltetettség, semmi hatásvadászat. Csak száz tiszta gyerek torkából száz tiszta hang, és persze hit, amit anyaországi biztonságunkból nézve elképesztő erővel őriz egy zenetanár meg a gyermekközönség.