A díjátadást néhány napja rendezték a dél-francia nagyvárosban, amelynek környékén, Provence és a Cote d’ Azur városaiban a XIX–XX. századi művészet számos kiemelkedő jelentőségű tagja élt, dolgozott, s dolgozik ma is az élő hagyomány képviselőjeként. Ezért kap különös jelentőséget Vinczellér Imre díja is, mert nem csupán értékes festői teljesítményt honorál, hanem azt is igazolja, hogy a kortárs törekvések és a hagyományok nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Az 1980-ban diplomázott festő maga is úgy véli: ahhoz, hogy a dolgok lényegét és a valóságot vizsgálhassa, a múlt tapasztalatainak „válogatott gyűjteményét” és a jelen kérdéseit kell ötvöznie.
A nagymesterek munkáin tanulva kezdetben Paál László, majd Gulácsy Lajos és Kondor Béla világa felé fordult. Az első szakmai indíttatást Kasselik László festő- és szobrászművésztől, nagybátyjától kapta. Döntő hatást gyakorolt rá Tóth Menyhérttel való hosszabb barátsága, a legtöbbet pedig Borsos Miklósnak köszönheti, akitől munkaszeretetet és szakmai alázatot tanult. Vinczellér Imre pályájának igazi formálója azonban nem egyetlen művész, főiskolai mester volt, hanem a családi művészeti hagyományok összessége. E tradíciók több száz évesek, a művész egyszerre festőként és kutatóként dolgozza föl a dokumentumokat, amelyek között Mányoki Ádám-levél éppúgy megtalálható, mint a XIX. század nagy irodalomtörténészének, Toldy Ferencnek a dolgozata, Moholy-Nagy László-rajz vagy eddig publikálatlan fotósorozat, melyet a Toldy dédunoka, Hevesy Iván és felesége, Kálmán Kata készített.
Sárbogárd, Rétszilas környékéhez kötődött a Mányoky család története abban az időben, amikor nemességet kapott, elsősorban kulturális érdemeiért. Vinczellér Imre úgy véli, a család történetének kutatásával hozzájárul ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon: a műveltségnek, a nemesi-polgári hagyományok őrzésének, gazdagításának kulcsszerepe volt abban, hogy a magyarság a történelem legzivatarosabb időszakait is túlélte. Kalocsán, ahol ősei háza áll, s Budapesten, ahol XIX. századi elődei, a magyar reformkor kiváló építészei, Kasselik Fidél és Ferenc számos jeles épületet terveztek, naponta újjáélheti ma is ezt az élményt. Újra is fogalmazza műveiben, hiszen több olyan sorozata van, amelyekben a családi múlt értékei jelennek meg. Hommage á Mányoky című sorozatát a születése háromszázadik évfordulóján ünnepelt nagy festő művei, írásai inspirálták. A Mányoky temető képei Sárbogárd megragadó hangulatú „magántemetőkertjének” sírköveit örökítik meg – a család a XII. században kezdett ide temetkezni. A Magánmitológia darabjai – olajképek és kollázsok – különös, művelt emberek, művészek vagy műértők valódi vagy szellemi arcát mutatják meg.
Toldy Ferencét például, aki osztrák származása ellenére többet tett a magyar kultúráért, mint sokan, akik egyenesen Árpádtól vezetik le családtörténetüket. A levert forradalom után Bajza, Vörösmarty és a többiek az ő lakásán találkoztak, míg az Akadémiát meg nem építették. Vagy Hevesy Ivánét, akiről úgy tudjuk, hogy a dédapával ellentétben csak az újért lelkesedett. Igaz, a dokumentumok a róla kialakult képet is árnyalják. Nemrégiben Vinczellér Imréhez került egy fotóalbum, melynek képeit a jászjákóhalmai nyaralásokon készítette a Hevesy–Kálmán házaspár: a karakteres parasztfejek mellett a magyar táj, a népi építészet értékeiről.
Hamarosan teljessé válik, s remélhetően kiadót is talál Vinczellér Imre festőművész családi krónikája. A sok izgalmas fejezet között van olyan, amelynek Hevesy Margit lesz a főszereplője. A később világhírű művésszé vált Moholy-Nagy László 1915-ben verset írt hozzá, 1918-ban portrét készített róla, a kapcsolat azonban megszakadt, s Margit apáca lett, a tanítóképző igazgatója. Mányoky Vilmának pedig Ady Endre udvarolt egykor, amit két vers is igazol. Ezeket a harmincas években föl is olvasta, amikor a Zeneakadémián előadást tartott Találkozásaim Ady Endrével címmel. A családi krónika jelentőségén túlmutat a magyar kultúra kicsiny, de mindenképpen megőrzendő része is.
origo.hu
Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor
