Elhunyt Szász Endre

Tegnap délelőtt a mosdósi szívkórházban súlyos betegség után elhunyt Szász Endre festő- és grafikusművész. A művészt korábban is kezelték már itt, műtermet is berendeztek a számára. Két hete tért vissza Németországból, ahol őssejtátültetésen esett át. Állapota két nappal ezelőtt vált válságossá.
Szász Endre festő-, grafikusművész 1926-ban született Csíkszeredán. A Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1950-ben fegyverrejtegetésért 10 évre ítélték, de 1951-ben szabadult. 1960-ig 600 könyvet illusztrált, jelentős része volt a magyar illusztráció művészetének megújításában. A hatvanas években festett képein jellegzetes szürreális motívumvilágot hozott létre, amelynek népszerűségét a már keletkezésük korában született hamisítványok nagy száma is mutat. Emlékezetes munkája volt a Villon-illusztrációk sorozata, vagy az Egri csillagok című filmhez készített, könyv alakban is megjelent látványtervek együttese. 1970-től 1990-ig Torontóban és Los Angelesben élt, jelentős közönség-, illetve műkereskedelmi sikereket ért el. Hazatérése után részt vett a Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításában, Sopronba költözött, végül Várdán állapodott meg. Ékszer-, divat-, szőnyeg- és bútortervezéssel, porcelánfestéssel is foglakozott. Egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy a csinálás öröme élteti, nem a tulajdonlásé. A művészetet „azért csinálom, hogy ne gondolkodjak azon, mi értelme van az egésznek. Aki minden percben alkot, megáll-e legalább egy hevenyészett számvetésre 75 évesen?” – nyilatkozta. Bravúros rajztudása ellenére – mintha csak érezte volna, hogy olykor túlságosan is pazarló módon bánt tehetségével, s nem azokat a feladatokat végezte el, amelyekre hivatott volt – folyamatosan elégedetlen volt magával.
„Szeretnék egy jó képet festeni. Csak az nem olyan egyszerű. Festeni bajos. A saját képeimet nem is szeretem látni, mert jó a memóriám, a gyerekkori képeimről is tudom, mi hiányzik róluk.” Nem akart divatos lenni, a művészetben az új hajhászását tévedésnek tartotta, a legszívesebben Rembrandtot emlegette példaként az igazi művészről beszélve. Végül Somogyban állapodott meg. E táj vonzotta, ahogyan szülőföldje, Erdély is. A határon túlra került Kárpátok és Hargita után úgy érezte: jó itt élni, hogy sugárzása van a somogyi földnek, több az energiája. „Erőt ad, hogy ha meghalok, föltámadjak” – mondta. Úgy legyen!