Koncert gyermekekért

Családias hangulatban telt José Cura majdnem telt házas koncertje szerda este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A művész megmutatta sokoldalúságát: énekelt, vezényelt, konferált, vezette a műsort, beszélgetett a közönséggel. A látványosan felépített előadás a népszerű művek és a teátrálisan felvezetett tűzijáték ellenére sem vált kommersz show-műsorrá. Áthatotta Cura személyisége és embersége.
Mivel a koncert bevétele az Unicef gyermekprogramját támogatta, néhány Pethő Intézetbe járó sérült fiatal a színpad lépcsői mellől figyelhette az előadást, s melléjük odahívta Cura a nézőtéren levő gyermekeket is. Erre építette fel a koncert fő vonalát: a kicsiket aktívan bevonta az előadásba, hozzájuk fordult, egy-egy kislánynak énekelte a szerelmes dalokat, a zeneművek közt pedig beszélgetett velük, hangoztatva, nincs különbség a tolószékes meg az egészséges gyermekek közt.
A művész komolyan vette augusztus 20-i nemzeti ünnepünket, s igyekezett ehhez megfelelő hangulatot teremteni. Nemcsak a szünet alatti tűzijátékot vezette fel bravúros zenei nyitánnyal, hanem a koncert végén – a két ország közötti testvériség jegyében – utolsó számként saját argentin nemzeti himnuszát énekelte el, ami Héctor Panizza 1907-ben komponált Aurorájának részlete, az Intermezzo epico. Persze, ne gondoljuk, hogy a művész kizárólag Szent Istvánra és az államalapításra emlékezve húzta elő tarsolyából ezt a nemes gesztust, szólóestjeinek fináléjaként gyakran énekli az opera-áriából nemzeti himnusszá vált művet.
A műsort egyébként szándékosan könnyedre vette, elsősorban szórakoztatni akart, ezért nagy szerepeinek ismert áriáiból és duettjeiből válogatott egy csokorra valót. A sort természetesen Puccini vezette, hiszen Verdi mellett az ő operáival vált világhírűvé. Először Cavaradossiként mutatkozott be a Képáriával és a Levéláriával, a szerepet nyolc évvel ezelőtt énekelte először. Az első felvonás Mario, Mario kezdetű duettjében jó partnernek bizonyult Szilfai Márta is, aki Tosca imáját is elénekelte. A Puccini-operák közül a Manon Lescaut sem maradhatott ki, amit öt éve Milánóban vitt először sikerre, a Pillangókisasszonyból pedig Pinkerton áriáját adta elő. Ponchielli Giocondájából is ízelítőt adott – ezzel az operával debütált egykor a milánói Scalá-ban –, majd két Manzanero-művet, jellegzetes latin-amerikai szerelmes dalokat énekelt. A koncert tulajdonképpen Cura szakmai életrajza mentén haladt végig, jellemző keresztmetszetet adva eddigi pályájáról, s ebből a sorból nem maradhatott ki karmesteri múltja sem. Cura az énekes számok közé zenekari közjátékokat és részleteket emelt, amelyeket maga vezényelt. Akár énekelt, akár a zenekart dirigálta, már nem is önmaga volt, hanem eggyé vált a muzsikával. Vezénylését és énekét ugyanaz a könnyedség és élettel teliség jellemezte, temperamentumosan és határozottan, érzékenyen és légiesen közelítette meg a zenei folyamatokat.
Segítségére volt a Falioni Szimfonikus Zenekar árnyalt játéka, valamint az őket Curával felváltva vezénylő Tulio Cagliardo karmester magas fokú tudása is. José Cura több meglepetéssel készült a ráadásra: a közel félórás hosszabbításban többek között Brahms I. Magyar tánca hangzott el, s a nemzeti ünnep alkalmából pezsgőt bontott Szilfai Mártával a Traviata Pezsgőáriájára.
(José Cura, 2003. augusztus 20. Margitszigeti Szabadtéri Színpad, közreműködött: Szilfai Márta, kísért: Falioni Szimfonikus Zenekar, vezényelt: Tulio Cagliardo.)