Nyilvánvalóan üzleti szándék vezette Pálvölgyi Géza Silence című lemezének dupla albummá alakítását. A bűvös csend szóra épülő hanganyag áttekintése után könnyen az az érzése támad az embernek: az újonnan komponált instrumentális számokat tartalmazó – és minden bizonnyal csemegének számító – első lemez nehezebben robbantana piacot, mint a mindennap hallható Charlie-slágerekkel teletömött második korong. Csak egy amatőr számára tűnhet jó ötletnek a meditatív hangszeres dallamok után lírai populáris nótákat tenni, hiszen az egyik a csendről és a befelé fordulásról szól, a másik meg a mindennapok kommersz emberének átlagos szerelmi történeteit dolgozza fel. A kettő legfeljebb annyira hasonlít egymáshoz, mint Piroska a rózsaszín Barbie babához.
A tizennégy, számítógépes hatásokkal kiegészített billentyűs- kompozíció lényegében egy kaptafára készült, ugyanazt a hangulatot járja körbe, s egy-két kivételtől eltekintve azonos motívum- és formavilággal találkozunk. Pálvölgyi kiválóan bánik ugyan sajátos zenei világának eszközeivel, például a Varázsló című darabban egészen különleges módon idézi meg Miles Davis jellegzetes karakterét, a számok nagyobb része viszont sajnos annyira magán hordja az egy korszak, egy hangulat bélyegét, hogy azok egymás parafrázisává válnak. Halk, beúszó kezdés néhány hangból álló motívum és ősi hatást keltő ritmus monoton ismételgetésével – ebből épül fel a dallam, amely a vége felé folyamatos crescendo mellett kiszélesedik, majd lekerekedik, s esetleg egy szerencsétlen sablonos dúrterces lezárás vagy bluesközhely üti el a befejezést. Nyilvánvalóan túl gyorsan születtek egymás után a számok, lehet, hogy ha a szerző egy keveset érni hagyja gondolatait, tömörebb és változatosabb világot tud bemutatni. Persze az is kérdés, érdemes-e hatvanpercnyi meditációt egy menetben feldolgozni és a közönség elé tárni. Akadnak természetesen egészen egyéni formák is, üdítően hat például a Két part, az Ismeretlen sziget vagy a háborús képeket is megidéző Meghalni csak úgy? című szám különleges és szuggesztív dallamképzése.
A zeneszámok többsége a repetitív zenére emlékeztet, stílusában keveredik a kortárs komolyzene, a free jazz és a meditatív keleti dallamok világa. Pálvölgyi azonban közös nevezőre hozza az egyes elemeket, kezében a különböző stílusok egységes zenei nyelvben olvadnak össze. A dallamkincs legszembetűnőbb jellemzője a monotematikusság. Néhány hangból álló motívumok ismétlődnek, ezekből bontja ki a szerző az egész számot. Sok a dallam- és ritmusosztinátó, a természet hangjaira asszociáló effekt, még a hangközök és a disszonanciák is ebben a jegyben születtek, a dallamívek pedig lágyak és szenvedélymentesek. Az idilli hangulatból időnként kizökkent a képszerűség, és a természetfilmek zenéire jellemző fordulatokkal szinte láthatóvá válik egy-egy madár vagy susogó falevél.
Az összességében kellemes hangulatot árasztó első lemez csendjét megtöri az album második, slágereket tartalmazó korongja. Az őszinte és meghitt pillanatok után a házibulik lassúzásait és a baráti borozgatások emlékképeit idéző New York, New York idegenül hat a Hajnali széllel és a Valami Amerika filmzenéjének egyik részletével együtt. Már csak ilyen a világ, ha a hegy nem megy Mohamedhez, és a közízlés csak a kereskedelmi rádiók által slágernek kikiáltott számokra bukik, akkor Charlie hátán viszik be a köztudatba azt az értéket hordozó anyagot, amiért tulajdonképpen megszületett a lemez.
(Pálvölgyi Géza: Silence I–II., TTCD–40, Tom-Tom Records, 2003.)
origo.hu
Ausztriai buszbaleset: magához tért a kómából a két túlélő
