Rengeteg személyi és stílusbeli változáson ment át az After Crying a 17 évvel ezelőtti megalakulás óta. Mi az, ami közös ezekben a formációkban és a különböző zenei irányvonalakban?
Pejtsik Péter: A megszólalás és a hangszerelési módok változatosságától függetlenül ugyanazt a célt követjük kezdetektől fogva. Kortárs komolyzenét szeretnénk létrehozni, olyan zenei nyelvezetet, amelyet megért a mai kor embere, és amelyen tartalmas kérdésekről lehet beszélni. Nem találtuk megfelelőnek erre sem a mai, úgynevezett könnyűzenei nyelvezetet – mert nem lehet rajta fontos dolgokat kellő súllyal elmondani –, sem pedig az egyébként kortárs komolyzenének nevezett irányzatot. Azt ugyanis nem értik meg az emberek, mivel egyfajta furcsa, önigazoló fejlődéselmélet nyomása alatt úgy gondolják a komponisták, hogy mindig olyat kell mutatni, ami még soha nem volt. Mégsem szabad benne használni a kortárs instrumentumokat, semmi olyasmit, amit az utóbbi fél évszázadban találtak fel, különösen tilosak pedig a mai zenei köznyelv elemei, amelyek lehetővé tennék a művek megértését.
– Az After Crying zenéjét, szövegét szigorú koncepcióknak rendelik alá. Miért van erre szükség?
P. P.: A művészet egyik feltétele, az önkifejezés létrejön koncepció nélkül is, azonban ahhoz, hogy az eljusson másokhoz és ott a kívánt hatást érje el, szükség van egy átgondolt rendszerre. Ez adja meg a művészi önkifejezés létjogosultságát.
Görgényi Tamás: Rengeteg olyan mű születik manapság, ami bár jó szándékkal, jó ügy érdekében jön létre, de koncepció híján éppen ellenkező hatást ér el. Hiába kerülnek egymás mellé szép jelszavak vagy hangzatos mondatok, ha közéjük kerül valami, ami azokat átértelmezi.
– Létrehozták a Humanet közösséget, más néven Emberek hálóját, valamint a szellemiterror-elhárító szervezetet, a Csontbrigádot. Mi volt ezzel a céljuk?
G. T.: Azt érzékeltük, hogy az emberek el vannak egymástól vágva, s ebben pontosan a mai kor legfőbb jellemzője, az információrobbanás és a közvetítő, vagyis a média a felelős. Az utóbbi épp az ellenkezőjét teszi annak, mint ami a feladata lenne. Elszeparálja az embereket egymástól, magányossá teszi őket, ahelyett, hogy kapcsolatot hozna létre. Az emberek csak rajta keresztül tudnak kommunikálni, s ez a kommunikáció egyirányú, most ne menjünk abba bele, hogy mit közvetít, hiszen nyilvánvalóan azon kevesek érdekeit szolgálja, akiknek a kezében van. Az információrobbanás pedig olyan, mint ha egy emberre ráöntetnének öt tonna rántott húst – hiába szereti egyébként, nem tudja megenni, megemészteni és megfullad alatta. Milliószám áramlik az új adat és információ, nem tudunk vele mit kezdeni, nem tudjuk feldolgozni, és ez egyfajta passzivitást, tompultságot hoz létre az emberekben. Ezt a fajta információáramlást el kell utasítani, s helyette meg kell keresni a hagyományos, „embertől emberig” kommunikáció lehetőségét. Erre a kapcsolatfelvételre az internet adott lehetőséget, de már a kezdetektől törekedtünk arra, hogy a rendszer kialakulása után lépjen ki a virtuális közegből, és változzon valóságos kapcsolatrendszeré. Ez a lehetőségeinkhez mérten jól is alakul. A legfontosabb célunk az volt, hogy olyan közösség jöjjön létre, amelyben az emberek – akiket a média, a globalizáció elválaszt, de mégis keresik a másikat – kapcsolatba tudnak kerülni egymással. Erre jó ürügy az After Crying, hiszen akik ezen az alapon találkoznak, már előre fontos dolgokat tudnak egymás ízléséről és világnézettéről.
P. P.: Ennek az az oka, hogy nekünk mindenről van véleményünk, és ezt meg is szoktuk mondani. Ha valaki megpróbálja felvenni azt a fonalat, ami alapján mi egyetértünk vagy éppen elutasítunk valamit, akkor kiderül, hogy nagyon is következetes és követhető a magatartásunk. Sokan egyáltalán nem vagy nem szívesen fogyasztanak a jelenlegi általános kulturális kínálatból, hanem olyan gondolkodásukhoz közel álló zenekarokat, írásokat keresnek, amelyek nem szerepelnek a főáramban. Az elszigeteltségtől úgy érezhetik, hogy egyedül tapogatóznak, de megpróbálunk segíteni abban, hogy rájöhessenek: ezzel többen is így vannak. A sok egyedül lévő ember összekapcsolása tulajdonképpen a Humanet. Ahhoz, hogy a nagyvárosi ember életéből ne veszszen el teljesen a közösség, szándékosan kell emberléptékű közösségeket építeni.
– Szeptember 11-én a Periferic Records szervezésében állnak színpadra, aki a New York-i tragédia évfordulóját az önvizsgálat és a megbékélés napjává akarja tenni. Milyen üzenetet hordoz az After Crying számára ez a dátum?
P. P.: Szívesen csatlakozunk a célkitűzéshez, mert a WTC összedőlése – amely egyébként csak része egy nagyobb eseménysorozatnak – nem mindenkiben ébreszt azonos gondolatokat, s akadnak olyanok is, akik váratlan villámcsapásként fogják fel. Szerintünk egyáltalán nem volt az.
G. T.: Egy biztos, szeptember 11. és az azt követő eseménysor nem kerül az emberiség dicsőségtablójára. A világ történelmét – mióta globalizációról lehet beszélni – a nyugati kultúra határozta meg. Ha pedig mi határoztuk meg, akkor miénk a felelősség is. Ha ilyen történik, akkor abban biztos, hogy ez a civilizáció bűnös. El kéne végre gondolkozni ezen, nem pedig ellenségképeket létrehozni, nem vizsgálva, hogy azok az erők mitől váltak ilyen felfogásúvá, s nem egyszerűen jó és rossz harcára lebutítani ezt a meglehetősen bonyolult kérdést. Ez már nem az első intő jel, ami figyelmezteti az emberiséget és hangsúlyozottan a nyugati civilizációt: nem jó irányba megy. Ha továbbra is ezen az úton halad, csak sűrűsödnek a hasonló esetek. Vagy környezeti, vagy atomkatasztrófa lesz, vagy egyszerűen csak annyira elbutul ez a civilizáció, hogy magatehetetlenné válik.
– Mit hallunk a holnapi koncerten?
G. T.: Úgy terveztük, hogy ez nem lemezbemutató-koncert lesz, arra majd csak később kerül sor. Ehhez tartjuk is magunkat, de ahogy végignézem a számok listáját, jóformán csak az új albumunkról, az After Crying Show-ról játszunk.
origo.hu
Csurka Istvánnak mindenben túl korán volt igaza - az író-politikusra emlékeztek a Terror Háza Múzeumban
