Hiába, beköszöntött a náthakorszak, magam is sűrűn emelgetem a zsebkendőt, no de azért néhány mentolos cukorkával és némi önuralommal valahogy sikerült megakadályoznom, hogy köhögésemmel elrontsam José Cura készülő Dvorák-lemezének élő felvételét kedd este a kongresszusi központban. Sajnos, ez nem mindenkinek ment ilyen egyszerűen. Az Újvilág-szimfónia első tétele még úgy-ahogy csendben telt, a második tétel legmeghittebb szordínós szakaszai alatt, a leghalkabb pianók idején viszont minden tizedik másodpercre jutott egy hangos krákogás, az utolsó tétel befejező hangjaiba pedig egyesek durván beletapsoltak. Pedig, ha valaki, hát José Cura megérdemelte volna a csöndet, a világszerte ünnepelt sztár nem akárhogy, térden állva könyörgött érte a darab előtt. (S ha másért nem, legalább azért becsüljük meg José Curát, hogy népszerűsége csúcsán is rendszeres fellépője a magyar koncertéletnek, s nemcsak egykori dicsfénye árnyékában, nyugdíj-kiegészítésért haknizik nálunk.)
José Cura éppen az ellentéte Ligeti Andrásnak – a Matáv Szimfonikus Zenekar viszont jól vette a lapot. Maestro Cura igazi, hús-vér ember, tele mediterrán szenvedéllyel, született vezér. Mindenkit lázba tud hozni, zenekart, közönséget egyaránt. Az egykori body builder sportos és egészséges mozgását vezénylés közben áthatja egyfajta megszállottság, annyira azonosul a darabbal, hogy sokszor az az érzésem, ha közben kigyulladna és leégne a koncertterem, azt sem venné észre. Nagy és határozott mozdulatokkal vezényel, s amikor leengedi a pálcát, olyan, mint egy hadvezér a győztes csata után. Sikerei ellenére Cura mély alázattal nyúl a zenéhez: amikor kitörő tombolással köszönte meg a hallgatóság a szimfóniát, feje fölé emelte a partitúrát, mint a pap a Bibliát, jelezve, hogy az elismerés Dvorákot illeti.
Ugyanezt az élményt adja énekével is. Bár fontosabbnak tartja eddigi életművében a vezénylést, több mint egy évtizede elsősorban tenorként emlegetik – így nem teheti meg, ha már egyszer ideutazott, hogy megfoszt minket kedvenc áriáinktól. Énekel is egy csokorra valót Mascagni, Puccini, Massenet, Meyerbeer és Verdi remekműveiből, a sort pedig az elmaradhatatlan Nessun dorma zárja. Nagy kár, hogy ez volt a végszó. Reggelig elhallgattuk volna.
(Matáv-világbérlet/1., Budapest Kongresszusi Központ, október 28. 19.30.)
origo.hu
Bóka János: Az új Európai Bizottság a változatlanság politikáját folytatja, ami az EU lassú gazdasági agóniáját jelenti
