Hogyan jött az ötlet, hogy kiadják az Erkel Ferenc összes operáját tartalmazó CD-sorozatot?
– Nagyon nagy szégyen, hogy a XXI. század elején a „hálás” magyar utókor még mindig nem teljesítette azt a kötelességét, hogy Erkel összes operáját megjelentesse, még kottán sem. Eddig csak a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót lehetett hallgatni lemezen, de ezek is átírt változatok, csakúgy, mint a Magyar Rádió által felvett egyéb művei. Én tartom olyan felnőttnek Erkel Ferencet, hogy tudta, mit ír. Ha ma élne, biztos tiltakozna, hogy így megcsonkítják és átalakítják az zenei munkásságát. Ezért felvettük az István királyt és a Bátori Máriát a Kolozsvári Állami Magyar Operában – az egyetlen határainkon túli színházban, amelyben magyar opera szól –, majd szeptember első hetében rögzítettük a Brankovics Györgyöt, ezt a gyönyörűen megírt művet. Nagyszerűek az énekesek is: most már a harmadik lemezen énekel – ezúttal a címszerepet – Molnár János, a kolozsvári opera tenoristája és baritonja. Szintén kint énekel Szabó Bálint és Szilágyi János, míg Murát a pesti Bándi János lesz. Mossóczy Vilmos zenekutatót szeretném még kiemelni: ő már több éve foglalkozik kifejezetten a Brankoviccsal. A lemeznek tavaly kellett volna megjelennie, de tömérdek gond volt vele, ugyanis az eredeti partitúra sincs meg. Mossóczy tanár úr rengeteget dolgozva, hangról hangra állította viszsza az eredeti szólamokat. Csak hogy érzékeltessem: a Zenetudományi Intézetben a Bátori Mária kottáját évek alatt három főfoglalkozású kutató állította helyre.
– Miért erdélyi helyszínt és társulatot választott a felvételekhez?
– Jellemző, hogy amikor segíteni kell valakinek, nem a gazdag, nagy cégek mozdulnak először, amelyek csak a hasznot és a marketing szempontjait nézik, hanem mindig a szegényebb emberek, ahogy esetünkben az erdélyiek. A kolozsvári operát a román állam tartja fenn, némi magyar segítséggel, de nagyon szűkösen. Kint a zenész egy hónapban keres anynyit, mint az anyaországi egy haknival. Ehhez megszállottság kell – és az igazgató, Simon Gábor. Másrészt ez a társulat egyszerre hat Erkel-operát tart műsoron – ellentétben a magyarországiakkal. Náluk egyszerre megvan a tapasztalat és a lelkesedés.
– A Bánk bán-film segített az Erkel iránti érdeklődést felkelteni?
– Igen, ebben teljesen biztos vagyok, itthon is és külföldön is. Tudom, hogy az amerikai vetítéseken mindenhol óriási ovációval fogadta a közönség. Jellemző viszont, hogy a hazai kritika jobbára csak fanyalgott, pedig magába a műbe nem tudtak belekötni, csak pénzügyi dolgokba. Biztos el lehetett volna készíteni olcsóbban is, de miért ez az érdekes? Örülnék, ha a buzgalom mégis folytatódna, és most már a Hunyadi-film, a Bátori-film és a teljes sorozat elkészülhetne.
– Mikor jelenik meg a Brankovics-lemez?
– Az utómunkálatok még egy ideig tartanak, de nagyon remélem, hogy sok karácsonyfa alá odakerülhet. Természetesen nem lesz könnyű, mert a kiadót mindenki banknak tekinti: ki kell fizetnem a kottaírást, az utaztatást, a felvétel, a gyártás költségeit és a művészeket. A boltok csak bizományba veszik át a CD-ket, én pedig futkoshatok a pénzem után. Szorongással várom az új lemez fogadtatását, mert évek óta minden időmet és energiámat arra áldozom, hogy zenekultúránk fennmaradjon, továbbéljen, és lehetőség szerint a világ minden tájára eljusson. Sajnos nagyon kevés magyar zene jut ki külföldre, pedig az a világ élvonalában van. Úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően népszerűsíteni határainkon túl a zenei értékeinket, pedig manapság már a nyelvi korlátok is kisebb szerepet játszanak.
– A csehek ezt ki is használják operáik népszerűsítésénél…
– Pontosan. Én is énekeltem már Dvorzsák Ruszalkáját. Zeneszerzőink semmivel sem kevesebbek, csak a kulturális marketingünk gyengébb. Ezért most azon dolgozom, hogy külföldön is lehessen kapni a Musica Hungarica lemezeit. Ugyanakkor a magyar fiatalok többsége sem ismeri saját országának zenekultúráját. A helyzet javításáért mindenkinek tennie kellene valamit, én ezt tudom tenni. Zenész vagyok, énekes vagyok és magyar ember vagyok.
– A Brankovics után melyik mű felvételét tervezi?
– Legelőször a Dózsa Györgyöt, mert nagyon hiányzik a „palettáról”. Aztán, ha Isten erőt ad, sorban jöhet az összes többi Erkel-opera, beleértve a Bánk bán és a Hunyadi eredeti változatát is. Természetesen, ha több támogatást kapnánk – nem csak anyagit –, gyorsabban menne minden. Egy ilyen operalemez kiadásának költsége tízmillió forint felett van. Mi eddig több műfajban negyven albumot jelentettünk meg, ezek után elvárnék némi – elsősorban, de nem kizárólag állami – segítséget. Több kultúrát kellene adni az embereknek.
– Az énekesi pályafutása nem szenvedi meg, hogy ennyi mindennel foglalkozik egyszerre?
– De, sajnos igen. Mint tenorista sokfelé felléptem a világban, most is kijárunk feleségemmel, Szalkai Zita énekesnővel, távolabbi és a környező országokba, és ott is legalább akkora sikereink vannak, mint idehaza. Én számtalan ember karrierjét segítettem felépíteni, sok kezdeményezést felkaroltam – például az István király operaházi bemutatóját –, de közben ennek a saját énekesi pályafutásom látta kárát. Tudom, hogy ma már nem tudnék kosztümös szerepeket vállalni, hiszen ahhoz naprakészebbnek kellene lennem és jobban kímélni magam, hiszen természetgyógyászkodom, vezetem a szentendrei Nosztalgia kávéházat, édességmúzeumot alapítottam és a lemezkiadással is foglalkozom. Ezért jól esne, ha itthon több helyre hívnának énekelni. Annál is inkább, mert ezt az operalemezeimen nem teszem, nehogy valaki azt mondja, hogy önreklámnak csinálom őket. Pedig én is énekeltem Bánkot is, Hunyadit is. Szolgálatnak tekintem, hogy minden pénzemet és energiámat a magyar kultúra ápolására fordítsam, ha anyagilag nem is éri meg. Boldog ember vagyok, mert abban bízom, hogy sok embernek tudtam és tudok örömet szerezni.
origo.hu
Megtámadott egy motoros egy autóst a Balatonnál
