Hamuszürke jóslatok

Világvége, végítélet: úgy tűnt, a jövendölések jegyében telt a hét vége – nyilván a halottak napja és az elmúlásra való emlékezés is közrejátszott ebben. Szombat délelőtt az RTL Klub Nostradamus híres jóslatait tolmácsolta olcsó amerikai propagandafilmmé alacsonyítva, este pedig János evangélista látomásait, a Jelenések könyvét muzsikálták el a Zeneakadémián, sajnos az utóbbit sem a versek szerzőjéhez méltón.
Végy csipetnyi Bach-kantátát, kiskanálnyi Brahmsot és Mendelssohnt, fűszerezd meg Richard Strauss-szal, ízlés szerint ízesítsd a bécsi klasszika és romantika legismertebb motívumaival, végül öntsd le kevéske Muszorgszkij-szósszal – nagyjából ennyi „a XX. század legjelentősebb oratóriumának” receptje. A hétpecsétes könyv tisztességesen megírt darab, látszik, hogy a szerző a szakma minden fortélyát ismeri, kitűnően eligazodik a zenetörténet világában, de sajnos ezzel mindent el is mondtunk a műről. A félig magyar, félig német komponista, Franz Schmidt közel hetven éve komponált oratóriuma stílusgyakorlatnak remek, önálló és előremutató műnek viszont gyenge. A látomásokban rejlő képi világ és apokalipszis kifejezési lehetőségeiből szinte semmit sem használt fel, mindössze néhány dobpergéssel, trombitafanfárral és fortéval jelezte a halált hozó angyalok véres vágtáit, s nem adott igazi megnyugvást sem az ezeréves béke megjövendölésével. A kétórányi – egyébként kellemes – muzsika alatt semmi érdekes nem történt. Nem segítette az összhatást a kórus erőtlensége és a zenekar egyhangúsága sem, s habár a szólisták időnként remek perceket okoztak, pillanatra sem tűnt átütőnek az előadás; János evangélista látomásainak hamuszürke árnyékában maradt.
(A hétpecsétes könyv – Magyarországi bemutató, Zeneakadémia, november 1., 19.30.)