Semmi bajom a nótákkal, félre ne értsenek, de valamit tisztázzunk: a magyar nóta nem népi muzsika és nem is a cigányfolklór része, hanem ízig-vérig műzene, a XIX. század zenei ízlésének továbbélése. A szerencsétlen vásárlóval pedig még Bartók és Kodály tiszta forrása mellett állva is beetetik, hogy most valami igazán eredetit, igazán magyaroscht (csak úgy csillog az escéhá) vásárolt. Nem kéne. Annál is inkább, mivel őseink népzenei hagyatéka kimeríthetetlenül gazdag, s jócskán bővelkedünk nemzetközileg is ismert magyar zeneszerzőkben. Hogy erről keveset tudnak Európában, Japánban, Amerikában? Ne csüggedjünk, nem a magyar zenetörténetben van hiba, hanem a PR-ban. Ezen segíthetünk, hiszen csak megfelelően kell tálalni a magyar műveket, s máris betörhetünk a nyugati lemezpiacra.
Adott tehát a téma, magyaros jellegű, igényes zeneművek, s adott a csapat is: a fiatal, lendületes Danubia Szimfonikus Zenekar és Héja Domonkos. A Danubia első lemeze, a Dances from Hungary éppen megfelelő erre. A gondosan összeállított alapanyagok közé beválasztottak közismert melódiákat is, mint Kodály népszerű Háry Jánosa, Erkel szalagavató-hangulatú operarészletei, olyan klasszikusokat, mint Liszt Mefisztó-keringője vagy Bartók Táncszvitje, de felkerült a lemezre néhány – eddig még nem sok felvételt megélt – Weiner- és Dohnányi-opusz is, mint a Csongor és Tünde Tündértánca vagy a Ruralia Hungarica egyik részlete. A paletta, ha nem is teljes, kellően széles: díszmagyar és palotás éppúgy megfér rajta, mint programzene, hangulatkép és táncszvit. A zenekar energikus és pontos, s ettől tényleg táncra perdítő a muzsika, német turista, japán muzsikus, amerikai cowboy, magyar zenekedvelő éppúgy élvezettel hallgathatja. Alig várom a következő tematikus magyar lemezt. Mutassuk meg végre a világnak: hogyan mulat a magyar!
(Dances from Hungary, Danubia CD No. 1, Warner Music, 2003.)
origo.hu
Szánthó Miklós levelet írt David Pressman távozó nagykövet-aktivistának
