Mátyás királlyal a Felítőn

Útkeresésről, az örök igazságokról és a mindenki életében visszatérő, a lét alapjaival foglalkozó kérdésekről szól Berecz András ének- és mesemondó Kőkertben liliom sorozatának második része, a Felítő címet viselő album. Berecz András a lemezt ma este nyolc órakor mutatja be a XII. Kerületi Művelődési Központban.

Felítő. Nem mindennapi címet választott az új albumnak. Honnan származik ez a kifejezés?
– Csíkban egyszer úgy igazítottak útba: „Azon a felitőn kapackodjon ki a tetőre!” „Há – mondom –, mi volna az a felitő?” „Ugyanaz, mint a leitő – azt mondja –, de ha van erő s van akarat, s felkapackodik: felitő. Ha má mindenesetre a szív s a tüdő s a láb egy kicsit gyengébbecske, akkór már maga megsikul, s visszahöngörödik, suhogtat bé, s kalapja nélkül marad, no akkór az má: leitő! Leitő, vaj lüttő! S akkór már hogy höngörödik es, az órrával a sok ganyét mind felveszi!” Na innen a cím. Az is lehet, hogy nem tájszó, hanem valami egyénieskedő kifejezés. Régóta keresem a fogást rajta. Ez a felítő – amelynek Krisztus Urunk, Szent Péter és Mátyás király is nekirugaszkodik – alkalmas terepnek tűnt ahhoz, hogy a rajta felkapaszkodó útkeresők néhány – engem is feszítő – kérdést föltegyenek, itt-ott meg is válaszoljanak. Dalban, mesében.
– Milyen kérdések ezek?
– Hát például hogy miért él együtt angyal és farkas, ülü (ölyv) és galamb, szorgos és lusta? Mit akar ezzel a Teremtő? Miért kell a jónak a rosszal együtt élnie? Menekülhet-e sorsától az ember? Külön-külön üdvözülnünk lehet-e, van-e egymás nélküli boldogság? Hol a géniusz, a néplélek, a háromszáz esztendős öreg, a haza vénje? Él-e? Ha él, bevihető-e még a budai Várba? Körülbelül ezek.
– A kiadványt Gyulai Líviusz illusztrálta, a lemezkísérő füzetből könyv lett.
– Lila, sárga felhők, szürke ég, zöld fülű ördögök, Gyulai Líviusz a szöveg mögötti tartományt fogta meg, aztán tovább gondolta, nagy derűvel. A messziben heverésző lusta pásztor álmát, a távolban kapaszkodó Mátyás király mosolyát gukkerral vizsgálja. Nem reszkető kézzel.
– Mennyire változtatta meg az eredetileg gyűjtött mese szövegét? Ezekben is szerepelt a felítő kifejezés, vagy ezt a szót ön építette bele?
– Többek közt ezt a felítőt is én tettem bele. Azokat az élményeket, amelyek az évek alatt rám zúdultak, nem tudom kihagyni a meséből. Gátat építhetek neki, áttör rajta. A meséből – ha sokat mondják – rendre kiemelkedik egy-egy rész, odasodródnak, ráúsznak a később hallott szavak, élmények, így aztán a mesén belül kis szigetek épülnek. A képzelet könnyen gyökeret ver rajtuk. A mondott mese olyan, mint a fa, ha kivágták, és gerenda lett is, vetemedik, tekeredik. Ha nem is látványosan, de azért mozog. Ha más nem is, a bentlakó észreveszi.
– A régi mesemondók is változtattak a mesék szövegén. Mi a szabály, mennyire alakítja a mesemondó az eredeti történetet?
– Lényegében akármennyire. De csak szép lassacskán. Mint folyó a partját. Sokak közös alkotása ez, amelyik változat nem életképes, elvész. Szóbeliségben az alkotás füleken és arcokon próbálja ki magát. Helyben és azonnal. Nagy előny. A mesemondó pontosan és rögtön látja, hogy amit mond, unalmas-e vagy szórakoztató. Ha azt veszi észre, hogy a mese alatt itt-ott felsóhajtanak, odaillő helyen nyögnek egy jóízűt, a szemük szaladgál, jót nevetnek, akkor az már jó, az a fordulat már életképes. A kötött formájú, közösségi művészetekben is megnyílik a végtelen szabadság, ha jó irányba fordul az ember. Aki meszsze akar látni, nem az ablakkeretet nézegeti.
– Dokumentumfilmet készített a hadifogságot megjáró nagyotmondó mesemondókról, akik tréfás történeteikkel a nehézségek között magukat vigasztalták. Mennyiben más a mese szerepe ebben a szituációban, mint egyébként?
– A nagyotmondó meséknek csak egyik, vékony ága, amelyet a háborús hadifoglyok hoztak haza. A többi, hogyha csak a társadalmi oldalát nézzük, egyszerűen a képzelet megmozgatására született. Frissüljön az ember! Mert békében is elfárad ugye. Itt a nyelvén bukfencezik, cigánykerekezik, tótágast áll. Biztos, hogy a mesékben megtaláljuk a bűnös e világtól való elrugaszkodást is, de úgy tűnik, minden művészeti ágnak, így a mesének is becsületes és örök igyekvése két lábbal egyszerre kétfelé ugrani. Egyfelől az anyagtalan világ, a szellem felé, például épp a lehetetlenségek birodalmába, másfelől pedig a tapintható anyagvilág felé. Na és mindkettőbe mélyen behatolni, és még egyben is maradni. A mesében legfeljebb mértékek tolódnak el. Itt lehetetlen, hogy valami lehetetlen ne történjen. El ne hidd, barátom, de szinte lásd magad előtt!
– Mennyiben kötődik az új lemez a Kőkertben liliom című albumához?
– Annak folytatása. Olyan alakok tűnnek el abban, akik itt jönnek elő. Például az Igazság, akinek a morzsa: torfia, olyan éhes!
– A Sobri című játékfilmben a készítők között szerepel az ön neve is. Mennyiben kötődik a produkcióhoz?
– Semennyire. Arra kértek, csinosítsak a film szövegén, egy-egy szót finomítsak rajta, aztán erre mégse volt szükség. A nevem azonban úgy látszik, bentragadt.
– Lesz-e harmadik része a Kőkertben liliomnak, és ha igen, mi lesz a témája?
– Igen. Fejben kész van már. Az lesz a témája, hogy miért kár minden szó, és miért hasznos mégis.