Miként történt, hogy ennyi díj után a világörökségnek is része lett?
– Májusban a Hortobágyi Nemzeti Parkban muzsikáltunk. Egyszer csak elém áll egy helyre legény, ahogy a nagykönyvben le van írva a „csikós”: pörge kalap, nagy bajusz, karikás ostor. Összecsapja a bokáját, és azt mondja: „Drága művésznő, én úgy gondolom, hogy maga már legalább húsz éve a világörökség része.” Meglepődtem, hogy ezt épp egy csikóstól hallom. Pista – így hívták – fölrántott maga elé a nyeregbe, s meghúzta a gyeplőt. Zsuzsi, a lova olyan vágtába kezdett, hogy két napig alig tudtam járni a romantikus lányrablás után. Megható volt, hogy a világörökség részének tart engem egy csikós, aki a világörökség részét képező Hortobágyon, a világ egyik legszebb „munkahelyén” dolgozik.
– Múlt hónapban Kárpátalján jártak a Muzsikással. Mit tapasztalt arrafelé?
– Szív- és torokszorító volt az utunk. Itthon nem tudják elképzelni, hogy mekkora ott a szegénység. A hetvenes évek Erdélyére jellemző állapotot találtunk. Meghatódva hallgatták a koncertjeinket, de mondták, hogy legközelebb tavasszal menjük, mert akkor már nem kell fűteni, ilyenkor viszont komoly gondot okoz, hol van meleg, hova lehet előadást szervezni. Amikor elkezdtem a Szent István-éneket, felálltak, és úgy hallgatták, mint a Himnuszt. Itthon viszont, az elüzletiesedett világban trágár hangú, káromkodó producernők teszik tönkre az ünnep hangulatát: nesze neked, karácsonyi áhítat!
– Sokat tett az erdélyi népzene széles körű megismertetéséért. Mikor járt először arrafelé?
– Hosszú ideig nem kaptam útlevelet, így hiába is akartam Erdélybe menni… Harmadikos koromban elnyertem a népművészet ifjú mestere kitüntetést a KISZ KB-től. Egy hétre rá utaztam volna egy bulgáriai folklórfesztiválra, idős népművészek társaságában. Nem engedtek. Arra hivatkoztak, hogy a kiutazásom közérdeket sért. Sebő Feriékkel is énekeltem, ők mindenhová utazhattak, koncerteztek Svédországban, Japánban, nekem pedig maradt az integetés a repülőtéren. Tizennyolc évesen mehettem először Erdélybe. A Magyar Tudományos Akadémiáról Vajdakamarásra mentek egy lakodalomba gyűjteni, hozzájuk csatlakoztam. Kallós Zoltán is ott volt. Ő már hallott rólam, s megkért, hogy énekeljek. Felvette és lejátszotta a helybeli szombatistáknak, akik nem akarták elhinni, hogy egy budapesti kislányt hallanak.
– Sokféle muzsikához énekelt már, szólóestet viszont még nem tartott. Mi ennek az oka?
– Már próbáltam, de sajnos az ilyen helyzetekben óhatatlanul mesélgetni kezdek, olyan szívesen mondom el a dalokhoz kapcsolódó élményeimet, hogy kifutok az időből, s a végére elmegy a hangom. Szeretek kiállításokon, zenés-verses esteken közreműködni, de igazi szólókoncertet, ahol csak én állok a színpadon, nem szívesen vállalnék. Bár mostanában foglalkoztat egy templomi hangverseny gondolata. Sok olyan dalt el tudnék ott énekelni, ami más műsorba nem fér bele. Az egész életem váratlan lehetőségek sorozatából állt, soha nem hajkurásztam őket, egyszerűen csak megtaláltak engem. Minden kedves álmom előbb-utóbb megvalósult. Ahogy belekerültem a rockoperába, úgy lehet, hogy a szólókoncertre is sor kerül.
– Bolgár, görög, cseremisz, baszk dalok, a magyarról már nem is beszélve… Mindnek más és más a stílusa. Hogyan lehet ennyi féle népzenét egyszerre befogadni?
– Ezeket a dalokat szövegtől, nyelvtől teljesen függetlenül, észrevétlenül magamba szippantottam, akár tipikus nápolyi dal volt, akár bolgár vagy netán indián dallam. Ösztönösen a különös népi hangokra, hangzásokra állt rá a fülem. Nálam a zene létszükségletté vált, nem tudnék éneklés nélkül élni.
– Minden dalt eredeti nyelven ad elő. Nem okoz nehézséget a sok idegen szó megjegyzése és helyes kiejtése?
– Azt mondják a barátaim, hogy jó lehet az akusztikus memóriám, mert amit hallok, pontosan rögzítem, és amit egyszer megtanultam, azt nagyon sokáig nem felejtem el. Japánban a minket kísérő lány mondatait is megjegyeztem.
– Hogyan fogadják a külföldiek a saját dalaikat? Megtörtént már, hogy kiderült: a koncerten olyan nemzetiségűek is voltak, akiknek a dalait énekelte?
– Gyakran előfordul. Nemrég egy budapesti koncerten elém állt négy baszk, és azt a lemezt tartották a kezükben, amin baszkul énekelek. Néhány éve egy baszk zenekar megkért, hogy énekeljek az új lemezükön. Küldtek néhány felvételt a Pireneusokból, amin egy bácsi archaikus nyelvjárásban énekelt. Később megtudtam, hogy a nőknek a papok megtiltották a nyilvános éneklést, és ezért nincs is olyan archív felvételük, amin asszonyok dalolnak. Azt állították: meg vannak győződve, hogy az enyémhez hasonló hangon énekelhettek a baszk nők. Elkészült a lemez, s az egyik bemutató koncert után sírva rohant be az öltözőbe egy baszk férfi, és azt magyarázta, hogy a nagyapjának a tájszólását hallotta vissza bennem. Barcelonában egy görög lány esküdött arra, hogy én jobban tudok görögül énekelni, mint ő. Londonban egy szerb származású taxisofőr fel-alá furikázott velem, mert annyira szerette volna hallani a hangomat. Azt mondta, a régi, otthoni, falusi ízeket hallja tőlem. Portugáliában egy fesztiválon találkoztam egy bolgár táncegyüttessel. Azt mondták, az énekben hitelesen hozom a tájszólást, nem létezik, hogy nem tudok ugyanúgy beszélni is.
– Bármely nép dalait megtanulja?
– Leginkább a környékbeli országok dalait és ír nótákat énekeltem eddig, vagyis olyan helyekről származó dallamokat, ahova el tudtam menni személyesen. Igazán csak azt tudja az ember hitelesen előadni, amihez élményei kötődnek. A magyar népdalokkal ugyanez a helyzet. Ha a Muzsikással nem jártunk volna ennyit Erdélyben és más magyar falvakban, ha nem tapadna a zenei anyagokhoz annyi felejthetetlen pillanat, akkor nem tudnánk ezt így eljátszani. Egy pillanatig se gondolja senki, hogy csak azért, mert magyarul van, könnyebb egy dalt megtanulni.
– Sokat utazik, ha Budapesten van, akkor is sűrű a programja. Mennyi ideje jut a családjára?
– A gyerekek már megszokták, hogy anya hol volt, hol nem volt, mint a népmesékben. Igaz, hogy keveset vagyok a gyerekekkel, de nem hiszem, hogy kevésbé lennék együtt a fiaimmal, mint azok a zaklatott szülők, akik fáradtan, problémákkal megrakodva mennek haza a családhoz. Mi, ha együtt vagyunk, sokkal intenzívebben és felszabadultabban töltjük el az időt. Anyukám a nap 24 órájában a gyerekekkel van, ő képviseli az állandó anyai jelenlétet helyettem, én pedig a családfenntartó szerepét töltöm be.
– A világsikerhez kétségtelenül hozzájárult a Deep Forest-lemezen szereplő dala. Hogyan ismerkedett meg az együttessel?
– Egyszer csak kaptam postán egy kazettát. Felhívott egy francia ismerősöm, hogy ne ijedjek meg, most valami különöset fogok hallani. Kiderült, hogy egy francia együttesnek, a Deep Forest-nek megtetszett az énekem, és feldolgozták. Amikor először hallgattam, szinte elborzadtam. Furcsának találtam, hogy utólag tudom meg az egészet, ráadásul Berecz András Szent István-éneke olyan volt, mintha kerékbe törték volna. Hát nem disznóság, hogy egy szent éneket összevissza tördelnek, ez nekik semmit nem jelent?! Egyszóval nagyon vegyes érzéseim voltak. Később felhívott New Yorkból a Deep Forest képviselője, és összehozott egy konferenciabeszélgetést telefonon az együttessel. Meghívtak Franciaországba, ahol megmutatták a stúdiójukat, ami leginkább egy laboratóriumra hasonlított. Rengeteg népzenét hallgatnak, persze csak felszínesen, de ha megtetszik nekik egy dallam, egy különös zenei hangszín vagy egy effekt, azt felhasználják. Megtehetik, hiszen minden jog a kiadóké, az előadókat meg sem kell kérdezni. Úgyhogy a Deep Forest-lemezből nem építettem fel álmaim házát, ráadásul rengetegen azt mondták, hogy „eladtam” a népzenét, miközben nem is volt beleszólásom. Mások szerint viszont sok millió emberhez ezen keresztül jutott el a magyar népzene. Egy brooklyni kisfiú levélben köszönte meg a Deep Forestnek, amiért ilyen szép énekeket és énekeseket használtak fel a zenéjükhöz, mint „Márta Sebestyén”. Sokan azért jöttek el a Los Angeles-i koncertünkre, mert szerették volna hallani azt a nőt, aki a Deep Forest-lemezen énekelt. Azt mondom erre, mint amit a félrelépő férjekre szoktak: mindegy, hol jön meg az étvágy, csak otthon vacsorázzon.
– A Deep Forest-lemez sikerei után egyenes út vezetett Az angol betegig?
– Nem, a kettőnek nincs köze egymáshoz. Az angol beteg rendezője azt sem tudta, hogy létezik a Deep Forest. Véletlenül került a kezébe egy Muzsikás-lemez. Ekkor már forgatták a filmet, ő pedig kereste a megfelelő zenét, s rátalált az általam kíséret nélkül énekelt Szerelem, szerelem című dalra. Döbbenten olvasta Hollywoodban az újságban, hogy pont a közelben lépünk fel. Megkeresett, és elmondta a tervét. Én akkor még azt sem tudtam, hogy mi az Az angol beteg. Elmentünk a stúdióba, és megmutatta nekem, hogy is fog kinézni. Tudomásul kellett vennem, hiszen a felvétel a kiadó tulajdonában volt. Így ebből sem vettem házat, de azóta is én vagyok „az angol beteg”. Tajvanba azért kellett elmennem, mert annyira sikeres volt a film. Sztároknak kijáró rajongással fogadtak. Egyszer csak látom, hogy egy motorosokból álló brigád rohan utánam. Megijedtem, attól féltem, hogy ki akarnak rabolni. Amikor odaértek hozzám, hajlongani kezdtek és azt mondták: „Márta, Márta, English patient, thank you very much”, és kínaiul hozzátették, hogy „szerelem, szerelem”.
– Mit szólt a sikerhez Maneszes Márton magyarszováti prímás, akitől ezt a dalt tanulta?
– Elmentem hozzá Magyarszovátra, s megkérdeztem, tudja-e, hogy a tőle tanult dal bejárta az egész világot. Nem tudta, s igazán fel sem fogta. ’82-ben gyűjtöttem tőle. Éppen áramszünet volt, ezért gyertyafény mellett írtam le egy kismagnóról Marci bácsi énekét. Nem sokkal később, hogy megtanultam a dalt, arcüreggyulladással műtöttek. Iszonyú kínokat éltem át, ráadásul éppen akkor váltam az első férjemtől. Ezzel a dallal vigasztalódtam, s ebből az érzésből szerkesztettem a Szerelem, szerelem című számot. A dúdolós részbe elrejtettem egy rodopei bolgár dallamot. Ki gondolta volna, hogy nem kell húsz év, és Oscar-díjas filmzene lesz belőle?
– A hagyományőrzőkkel, kedves nótafáival a mai napig megmaradt a jó kapcsolata, többjükhöz barátság fűzi.
– Egymás nélkül nem léteznénk. Ők megőrzik nekünk a néphagyomány csodálatos kincseit, mi pedig tovább viszszük a világba. Hangya Kati, a mérai kántor fogalmazta meg nekem a legszebben: „Ha münk nem volnánk, tük sem volnátok, s ha tük nem volnátok, münk sem volnánk.”
origo.hu
Megerősíti a kormány a kis és közepes cégeket - ez a jövő évi költségvetés egyik célja
