Tizenöt éves a Csík zenekar

Alakulásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte idén a kecskeméti székhelyű Csík zenekar. Ennek emlékére az együttes ma este hét órakor ünnepi jubileumi koncertet ad a Millenáris Teátrumban Dresch Mihály, Lovasi András, Ökrös Csaba és a Pécsi Táncszínház közreműködésével.

2003. 12. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy év telt el azóta, hogy súlyos balesetet szenvedett. Hosszú ideig kétséges volt, vissza tud-e térni a színpadra. Hol tart most a felépülésben?
– Amikor hosszú idő után magamhoz tértem, megtudtam, hogy a bal kezem darabokra tört, és nem úgy forrt össze, mint ahogy régen kinézett. Megkértem az orvosom, engedjen behozatni a kórházba egy hegedűt, hogy lássam, mi a helyzet. Nem tudtam megfogni, másfél-két centin múlott. Azt mondták, lehet rajta változtatni, újra hegedülhetek, de ez komoly tortúrával és nagy fájdalmakkal jár. Vállaltam. Nagyon boldogtalan lettem volna, ha soha többé nem tudok hegedülni. Bár a baleset következtében elvesztettem a szaglásomat, mégis örülök, hogy nem a látásom vagy a hallásom sérült meg. Így visszakerülhettem abba a miliőbe, amit a hegedülés adhat. Újra muzsikálok. Technikailag nem tartok még ott, ahol szeretném, de azt hiszem, ez így is maga a csoda.
– Amíg kórházban feküdt, a zenekar külső segítségekkel folytatta a munkát. Mióta játszanak újra együtt?
– Nagyon hálás vagyok a zenésztársaimnak, amiért hagyták, hogy visszatérhessek, nem ment szét a zenekar, meghagyták a helyem, s nem szűntek meg a táncházaink, koncertjeink sem. Amíg beteg voltam, még támogatási koncertet is szerveztek. Fél év után tudtam újra visszakerülni közéjük. Ez az év sajnos kiesett a baleset miatt, így még mindig a régi repertoárnál tartunk, nem sikerült új műsort kidolgozni. Ez a jövő év feladata lesz.
– A kor falára című legutóbbi lemezük címadó dala valójában egy erdélyi, magyarpalatkai táncdallam, amely swingritmusba csúszik át. Készülnek majd újabb feldolgozások?
– Terveink szerint igen. Mély tisztelettel és alázattal vagyok a régi mesterek és a magyar népzenei hagyományaink iránt, de be kell végre látnunk, hogy változik körülöttünk a világ. Nem élhetünk a hatvan évvel ezelőtti korban. Olyan fajta muzsikát próbáltam megalkotni, amely lehetőséget ad arra, hogy azok az emberek is megismerjék és megszeressék a saját hagyományaikat, akik egyébként nem hallgatnának népzenét. Swinges köntösben talán belemászik a fülükbe a palatkai dallamvilág, és esetleg később az eredetit is meghallgatják. A jövőben is szeretném folytatni ezt a koncepciót, vagyis egy lemezre felvenni néhány feldolgozott, modern kornak szóló számot az autentikus dallamok mellé. Azt viszont kizártnak tartom, hogy az eredeti nóták elmaradjanak, és a lemezünkön csak feldolgozások szerepeljenek.
– A népzenészek jelentős része arra törekszik, hogy a népi muzsika minél régebbi rétegeit kutassa fel, a legarchaikusabb dallamokat szólaltassa meg. Önök az említett albumon viszont szándékosan új stílusú lakodalmas nótákat mutattak be Kalotaszegről.
– A kor falára cím maga is azt sugallja, hogy onnan az élet nyomait el lehet olvasni. Harminc-negyven év az emberiség történetében nem nagy intervallum ugyan, de egy embernek akár az élete is lehet. A lemez erre a gondolatra épül, a gyermekkortól a katonaságon, a szerelmen, a házasságon, a férfivá érésen át az öregségig és az új élet születéséig mutatja be az életutat. A zene is követi az idő múlását, egyre újabb dallamok kerülnek elő. Úgy éreztem, hogy azt, ami most körülvesz bennünket, ezek jobban kifejezik. A kalotaszegi, györgyfalvi új stílusú dallamok az esküvőt, mint az ember életének fontos állomását mutatják be. Ezek az újabban keletkezett nóták közvetlenül a swinges dallam előtt hangzanak el. A lemez bogyiszlói, dunántúli ugrószenével indul. Gyermekkoromban, amikor hegedülni tanultam, a tanáraim ezekkel a dallamokkal kezdték az oktatást, viszont soha nem tanították meg stílusosan. Hibának érzem a 15–20 évvel ezelőtti táncházmozgalomban, hogy a dallamokat megfosztották a valódi stílusjegyeitől, a könnyebb és gyorsabb megtanulhatóság érdekében leegyszerűsítették őket. Éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy úgy megtanuljam játszani, ahogy az Bogyiszlón szólt. Egy altatódal került a lemez végére, amely az új élet, egy gyerek születését jelenti. Az album a Keserédes nosztalgia című lengyel számmal zárul, ez tulajdonképpen visszaemlékezés az elmúlt időkre, egyfajta számadás.
– A kor falára című számban dzsesszzenészekkel dolgozott együtt. Más műfajokkal is kapcsolatot keresett. Legutóbb Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz együttes frontemberével készített közös számot. Hogy ismerkedett meg vele?
– Mindig is szerettem az eleinte avantgárdnak, később alternatívnak nevezett zenei irányzatokat, és így a Kispál és a Borz zenekar muzsikáját is. Mivel nagyon tetszenek a Kispál szövegei – úgy érzem, a mai korról a ma emberének szólnak –, megkértem Lovasi Andrást, hogy írjon a zenénkhez szöveget. Amit meg is tett. Szeretném ezt a számot a következő lemezünkre is feltenni, s ha minden igaz, ma este a Millenárison is elhangzik.
– A Terror Háza megnyitásán is a Csík zenekar muzsikált. A kiélezett politikai helyzetben mit jelentett ez a lépés önöknek?
– Megtiszteltetésnek éreztem a felkérést. Bár néhányan abban, hogy elvállaltuk, a Fideszhez való politikai tartozás igazolását látták. Az az iszonyatos emberi nyomorúság és szenvedés, amit azon a helyen a foglyok átéltek, és az a boldogtalanság, amit a fogvatartók éreztek, nyomasztó. Egyet biztos megérdemelnek azok, akiket indokolatlanul bántottak és tönkretettek: az emlékezést. Ez a sok nyomorúság politikai rendszertől függetlenül létezett, úgy a kommunizmusban, mint a nyilas diktatúra idején, s ha mi megkapjuk a lehetőséget arra, hogy emlékezhessünk, akkor kötelességünk azt megtenni.
– Tizenöt év nagy idő egy zenekar életében. Mi az, amire a legszívesebben emlékezik vissza?
– Felsorolhatnék díjakat, kitüntetéseket, elismeréseket, mégsem ezeket tartom a legfontosabbnak. Bár nagyon sok örömet okoztak és erőt adtak a további munkához. Amit igazából kiemelnék, azok az emberek, akikért és akikkel lehet dolgozni. Korábban nem tudtam, vagy nem fogtam fel igazán, hogy hiányoznék, ha nem lennék, hogy ilyen sokan szeretnek s hogy ennyire fontosak vagyunk egymásnak. Erre a baleset után döbbentem rá. Ha az ember élet-halál határán jár, már másképp ítéli meg az életet, mást tart fontosnak. Nekem az emberek a legfontosabbak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.