Csángó bál Gyimesben

Rég nem volt már hagyományos csángó bál Gyimesen, ha szerveztek is néha-néha, többnyire az odalátogató turisták szórakoztatására vagy egy-egy tévéfelvétel kedvéért. Az viszont nem az igazi. Sem hangulatában, sem felépítésében, hiszen másképp mulat az ember, ha kamerák erdejében kell táncolnia.

Nincsenek már rendszeresen bálok a Gyimesi-szorosban, a szórakozás egykori lehetőségeit a késeléseiről és verekedéseiről elhíresült középloki Paradise diszkó váltotta fel, ahol megérkezésünk napján kis híján szemtanúi lehettünk a DJ életveszélyes megszurkálásának. Most viszont nem vártak turistákat, nem jöttek operatőrök sem, mégis bált hirdettek. Az idősebbek el sem hitték, hogy megtelik a gyimesbükki Ezüstfenyő panzió, arról pedig álmodni sem mertek, hogy még a fiatalok is eljönnek.
Jólesett, hogy szándékosan a mi látogatásunkhoz igazította a bál időpontját a szervező Görbe Anikó, a bükki iskola tanárnője. Még hegedűt is szerzett nekem, hogy a bált muzsikáló Tímár testvérekkel együtt zenélhessek. Erdélyi ismerős- és rokonlátogató utazásunk tehát jó hírrel indult. Bár a román víz- és villanyművek mindent megtettek, hogy elrontsák a homoródfürdői szilveszterünket (előtte egy nappal elvették a vizet és az áramot), a gyimesi bál idején minden a legnagyobb rendben volt. Az Ezüstfenyő nagyterme megtelt. Önfeledt mulatság kerekedett. Jócskán voltak fiatalok is, akik nem szégyelltek beállni a táncokba. Ez pedig a legkényesebb pontja a hagyományban gyökerező kezdeményezéseknek: ha a fiatalokat sikerül megnyerni, van remény a tradíciók továbbélésére.
Gyimes völgye magas, kőből rakott hegyeivel, fenyőerdeivel, patakjaival, csodás tájával mindenkit lenyűgöz. Más ez, mint a Hargita, s még a szomszédos csíki székely falvaktól is különbözik. A Gyimesi-szoros zárt világa egyfajta időutazásra hív. S nemcsak a táj vagy az itt-ott még fellelhető régi jellegű kis faházak miatt. A zene is archaikus, hegedű és egy cselló formájú ütőhangszer, a gardon muzsikálja a talpalávalót. Nehéz a gyimesi gazda élete a moldvai csángók és a székelyek között félúton, az ezeréves határvidéken. A föld nem kegyes hozzá, amit máshol egy nap alatt elvégeznek, ahhoz itt a köves és hitvány talaj miatt egy hétre is szükség van. Jóformán nem terem meg semmi, csak a pityóka. Ráadásul a székelyek közül sokan lenézik a csángókat (csángós ruhámban számtalanszor románoztak le engem is Székelyudvarhelyen), holott a csángó is csak elcsángált székely, ezt azonban ilyenkor szeretik elfelejteni. S ha már Udvarhely szóba jött, meg kell említenem, hogy a városi Prima Rádió kívánságműsorában szemrebbenés nélkül azonnal bejátszották az általunk kért Ó, Magyarország című dalt Reményik Sándor Trianonról szóló versével. Ezzel évek óta hiába próbálkozunk az anyaországi kereskedelmi adóknál…
Ünneppé vált a bál. Az egész Gyimesi-szorosból érkeztek táncolni vágyók, hogy a múlt egy kis szeletét újraélesszék a gyökereit, hagyományait mind jobban elfelejtő harmadik évezred elején. A hidegségi Tímár Viktor és testvére, Tímár János jóízű muzsikája, a táncolók és a kancsó bor mellett beszélgetők jókedve megtöltötte a levegőt. Nagy élmény volt muzsikálni. Ha az ember látja, hogy a táncos mosolyog, maga is szívesebben húzza.
Kívánságműsor is volt, egyesek a sárgalábú gólyamadarat kérték (amelyben zöld-fehér szívű kedvesem azonnal felfedezni vélte a Fradi-induló dallamát), mások az öreg zsidóról szóló nótára szerettek volna táncolni, de volt, aki csak kedvenc csárdását akarta elfújni. A zene szüneteiben pedig – mert hiszen a vonó is szívesebben keresztezi a húrokat, ha a hegedűs a torkát öblögetheti jófajta pálinkával vagy házi borral – nagy danolászás folyt, a csöndet, a bánatot és a mindennapi robot verítékét egy éjszakára el lehetett felejteni. A mulatság a reggel ötórás vonatig tartott, nem is lehetett előbb befejezni, mert az ásítozó, elcsigázott bálozók és a hajnalban is lelkes táncosok számára – hacsak nem laktak a közelben – nem volt más út hazafelé.
Nagy kár, hogy nincsenek rendszeresen hasonló bálok. Van ugyan tánctábor nyaranta, de még ha a helyben lakók profitálnak is belőle valamit, az elsősorban a táborozó vendégek szórakozását szolgálja. Amióta a koreográfus Sára Ferenc a gyimesközéploki Sötétpatakára költözött, sokan táncegyüttesekbe rendeződtek, próbára járnak, és újratanulják a csángó táncokat. Még az iskolában is tanítják. Egy ideje a Tücskök gyermekhegedűsei a csángós nótákat is tanulják, így muzsikásban sem lenne hiány, a bál pedig megmutatta: érdeklődőből is van elég. Reméljük, hogy a mostani kezdeményezés sikere hosszabb távon is kihat, és a diszkó mellett más rendszeres szórakozási lehetőség is nyílik a Gyimesekben.