Bár fenyegetően gyülekeztek a viharfelhők, mégis igazi kánikula volt, amikor Sebő Ferencet utoljára színpadon láthattuk. A Művészetek Völgyében lépett fel, s éppen lezúdult Öcsre az égi áldás, amikor vége lett a koncertnek. A Varró–Weöres-tengelyen hintázó énekmondó estjének emlékét azonban nem moshatta el semmi. Így alig vártuk, hogy röpke fél évvel később eljöjjön az a vastag mínuszok alá temetkezett januári nap, amikor Sebő Ferenc Sebestyén Mártával lép fel a Pecsában, hiszen az embernek szüksége van nemcsak az énekelt versekre, hanem az ország legendás énekeseinek mantrikusan ismétlődő viszszatérésére – hiszen önmagát csapja be az, aki a Szerelem, szerelem kezdetű somogyi nótát dúdolva nem a Sebő vagy Sebestyén bakelitlemezek búgva recsegő hangjára gondol. A hőn áhított pillanat elérkezett tehát, és szombat este felállt a legendás zenekar.
Sebő Ferenc és Halmos Béla úgy harminc évvel ezelőtt felfedezett valamit, egy érzést, egy új világot, valamit, amit ha egyszer meghall, megtapasztal az ember, többé nem tud tőle szabadulni. A két építészhallgatót így kerítette hatalmába a népzene. A legendás néptánckutató, a magyar táncházmozgalom atyja, Martin György eredeti folklórfelvételei annyira lázba hozták a két egyetemistát, hogy a gyűjtésekbe is bekapcsolódtak. Aki pedig ismeri azt az érzést, amit akkor kap telibe a városi tudományokon civilizált értelmiségi, amikor először hallja élőben a Palatkai bandát vagy szippantja magába a történelemtől, hagyományoktól, múlttól duzzadó erdélyi levegőt, annak bizony nem kell magyarázni, mennyire le tudja taglózni az embert ez a tündérországnak tűnő mesés birodalom: a FALU. Így, csupa nagybetűvel. A helyszíni gyűjtések tehát még jobban a népzenéhez láncolták a két építészpalántát, akiknek lényegében már ekkor eldőlt a sorsuk: nem az általuk tervezett paloták és plazák, hanem muzsikájuk teszi halhatatlanná nevüket. S hamarosan világossá vált az is, hogy az általuk kialakított újszerű hangzás, a népzenében gyökerező énekelt versek világa más követőkre is talált. A klubok megteltek fiatalokkal, s kiderült: az ország apraja-nagyja már első hallásra magáénak érzi ezt a muzsikát. Ekkortájt lépett az életükbe a sors által célszerűen odavezérelt kislány, a tizenhat éves Mártika, aki már akkor az akadémiai felvételek eredeti hangzásvilágával köszöntötte a hallgatóságot. Három évtized szelelt el azóta, Mártikából a magyar kultúrkincs hírnevét világszerte öregbítő Sebestyén Márta lett, Sebőék beleőszültek lassan a zeneszerelembe, s bár az idő a néhai Sebő együttes tagjait szanaszét sodorta, a szombat esti közös koncert bebizonyította: nincs erő, ami az általuk létrehozott világot elpusztíthatná. Mint ahogy a verseket is az örökkévalóságnak szánták: Sebő Ferenc különlegesen érzékeny a lírára. Nem komponál, nem aláfesteni akar, hanem egyszerűen hallja a vers lüktetéséből, csengéséből saját, veleszületett dallamát. És ez az, amitől a Sebő-dalok olyan természetesek, olyan egyszerűek, és mégis annyira sokatmondóak. Egy élet túl rövid ahhoz, hogy megunjuk őket, de ez már csak így van: nem is egy emberöltőre készülnek.
Petőfi Csarnok, 2004. január 26. Még Palya Bea énekel, hogy szelídségével kellő hangulatba hozza a pár ezer Sebő-fant, akik már alig bírják türelemmel. És színpadon a klasszikusok: Sebő Ferenc, Sebestyén Márta (Muzsikás), Halmos Béla (Kalamajka), Éri Péter (Muzsikás), Koltay Gergely (a Kormorán együttes vezetője), Nagy Albert; majd az új Sebő együttes Barvich Ivánnal, Orczi Gézával, Perger Lászlóval, hogy végül Palya Beával, a Kárpátia zenekarral együtt legalább egy pillanat erejéig megszülessen az az egység, ami ebből a szörnyen átpolitizált és árkokkal szabdalt országból hiányozni látszik. A gúnyhatárokon túl rekedt népzene visszaszivárgása és a klasszikus magyar költők sorai egy tucat emberrel aláhangszerelve, bizony nehezen viselhető érzés. Akinek van szíve, bajosan uralkodik ilyenkor magán. Sebő humora, az aszklepiádeszi strófák, a Hetedik te magad légy és az Izzik a galagonya ruhája után Varró Dániel és Várady Szabolcs szóbűvész tartja már az internet korabeli nyelv ritmusát, a zene azonban a régi.
A koncert után hajnalba nyúló táncházat tart a Fonó együttes, amely nemrég a legmagasabb szakmai elismerést kapta a legtekintélyesebb francia zenei magazintól: Mixtura Cultivalis című CD-je az „Év szenzációja” minősítést érdemelte ki a Le Monde de la Musique ranglistáján.
Sebő Ferenc életműve és fáradhatatlansága bizonyítja: a dalolt vers élő hagyomány. A koncerten három zenészgeneráció játszott együtt, a hajdani útkereső és műfajteremtő alapítók mellett olyan fiatalok is felléptek, akik már ezeken a verseken, dallamokon nőttek fel. S legyen végül az est tanulsága, hogy minden korban az énekelt vers volt a könnyűzene, bár ma is így lenne. Ehhez tartsuk magunkat és felejtsük el a jelenkor – egyébként is könnyen – felejthető slágereit és kereskedelmi adók kultúrszemetét.
(Harmincéves a táncház. A Sebő együttes jubileumi koncertje, Petőfi Csarnok, január 24., 19.30.)
origo.hu
Bánki Erik a jövő évi költségvetésről: A kormány céljai világosak - videó
