Bartók egyik legismertebb és legtöbbre tartott műve az Amerikában komponált 1943-as Concerto, s természetesen a legjátszottabb is. Manapság már szinte el sem lehet képzelni sem zenekart, sem karmestert e darab nélkül. Ez persze egyrészt kihívás, hiszen a sok középszerű és könnyen felejthető előadás mellett számos igazán értékes is elhangzott már, így a darabról szinte lehetetlen újat mondani. Másrészt egyben kötelesség és elvárás is, különösen a magyar művészek érzik ezt így.
Hogy Kocsis Zoltánnak mennyire nem elvárás vagy kötelesség, hanem legfeljebb belső kényszer, az világosan látszik az átgondolt és mélyen átérzett műértelmezéséből. Ebben a darabban, főként a második tételben, különösen fontos a hangszerek, hangszercsoportok aránya, nagy erénye a felvételnek, hogy ezeket eltalálja. A negyedik tétel „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” témájának megjelenése érzelmileg is megfogó, de az egész honvágyról szóló cantabile- részről ez mondható el. A Táncszvit, hasonlóan a Concertóhoz, szintén Bartók legnépszerűbb műveinek egyike. Főként parasztzene-imitációkból áll, de egészen sajátosan átdolgozva. Ebben a darabban az egyes hangszerek rövid előtérbe kerülései kifejezetten bravúrosak, de az összhangzás is kidolgozott.
A Magyar parasztdalok 1933-ban keletkezett, pontosabban ekkorra csak a hangszerelést datálhatjuk. Ezt lényegesen kevesebbet játsszák, pedig igazán könnyen emészthető kiszenekari összeállítás a zeneszerző 1914–18-as zongorára készült népdalfeldolgozásaiból. Itt a nagyszerűen kigyakorolt és összetartott parlando-rubato részeket, a fafúvósok hangszínét és a jól imitált dudahangzást emelném ki.
Összességében tehát igazán értékes felvétel született, olyan, amely a nemzetközi lemezpiacon is valóban méltón képviseli Bartókot és a magyar zenei életet.
(Bartók Béla: Concerto zenekarra, Táncszvit zenekarra, Magyar parasztdalok. Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel: Kocsis Zoltán. Hungaroton, 2004.)
origo.hu
Hogyan lett az energiából fegyver a nagyhatalmak kezében?
