Fesztiválkoncertek

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar díszhangversenyével kezdődött a tavaszi fesztivál zenei programsorozata péntek este a Budapest Kongresszusi Központban.
Kocsis Zoltán az utóbbi években nemcsak a ritkábban vagy nálunk alig játszott zeneműkincseket igyekszik megosztani a magyar publikummal, hanem az ünnepi rendezvények adta lehetőségek alkalmából nagyobb szabású, nagyobb apparátust igénylő alkotásokat is műsorra tűz. Most Berlioz Gyász és diadalát (op. 15) hallhattuk , valamint Az istenek alkonyának koncertszerűen előadott zárójelenetét.
Igazi ínyencségszámba ment Schönberg Hat zenekari dalának előadása Marton Éva közreműködésével. A zeneszerző, aki a századfordulón korszakot nyitott, Címerpajzzsal induló ciklusa a maga merész stílusában nagy kihívást jelent az énekesnek. Marton Éva éppúgy otthonosan mozog ebben az univerzumban, mint a líraibb Petrarca-dalok cizellált előadásában. Az egymással gondolati láncolatot képező műveket megszólaltató zenekar és kórus, Kocsis dinamikus vezényletével, a megrendítő kompozíciók színvonalának magaslatán áll.
Várakozáson alul teljesített azonban a Budapesti Fesztiválzenekar az első napon: a három bemutatott mű közül (Akira Mijosi háborús áldozatokról szóló Kyomon nagyzenekarra című darabja, Schumann a-moll gordonkaversenye és Sosztakovics 15. szimfóniája) közül egyik sem volt különösen említésre méltó. Nem tudni, vajon Micsijosi Inoue japán vendégkarmester nem tudta eléggé felrázni az együttest, vagy egyszerűen csak a zenészek eresztettek le, mindenesetre összességében lapos koncertet hallhattunk. Truls Mork norvég csellista sem tündökölt, a csellóverseny szólója sem mozgatott meg igazán.
Annál emlékezetesebb marad viszont Kelemen Barnabás és a friss Kossuth-díjas Bogányi Gergely szombati kamaraestje, ahol tüzes, szenvedélyes, izgalmas hangversenyt hallhattunk. A virtuozitás valódi zeneiséggel párosult, a két fiatal eufóriával zenélt. Beethoven c-moll szonátája és Brahms d-moll szonátájának két szélső tétele a bennük rejlő robbanó energiát mutatta be, a két Bartók-mű, a Szólószonáta hegedűre és a II. rapszódia pedig olyan interpretáció volt, amilyennek maga Bartók képzelhette az előadást. Az ígéretes zenészpárost két hét múlva a Carnegie Hallban hallhatja a tengerentúli közönség.