Nagy ívet járt be a Filharmónia Zenekar London (Philharmonia Orchestra London) kedd esti budapesti koncertjén. Arvo Pärt Fratres című műve nyitotta a sort – az észt zeneszerző csendes, meditatív jellegű zenéje után Prokofjev fiatalkori, Haydn szellemében komponált I., „Klasszikus” szimfóniájával folytatták, hogy aztán a végén robbanásszerűen zárjon Mahler szintén I., „Titán” néven ismert szimfóniája.
A zenekart a világelsők között emlegetik, nevet ezer fölötti lemezfelvételével szerzett magának, és persze a felvételek kapcsán vendégszereplő világhírű karmesterekkel, mint például Furtwänglerrel, Richard Strauss-szal, Toscaninivel, és még sorolhatnánk. Szinte minden szakmai díjat és elismerést megkaptak már. Más együttesnél ez a hihetetlenül nagy teljesítmény, a hat évtized alatt kiadott rengeteg sikeres hanghordozó talán elérhetetlen, náluk kötelesség: a zenekart ugyanis az EMI menedzsere alapította 1945-ben kifejezetten professzionális lemezfelvételek céljára. Úgyhogy a Philharmonia Orchestra London, vagy ahogy világszerte rövidítik, a POL zenészei kezében rendkívül nagy anyag áll készen, s nemcsak remek zenészek, gyakorlott zenekari játékosok, hanem egy összeszokott és energikus együttes tagjai, akik pontosan tudják, mikor kell háttérben maradniuk, és mikor emelkedhetnek ki a többi közül. Ezért aztán a szólórészek és a tuttik aránya tökéletes volt, a Mahler-darab esetében ez egészen apró, szinte észrevehetetlen zenei utalások és megfelelések felfedezésére és értelmezésére adott lehetőséget.
Ebben nagy szerepe van Christoph von Dohnányinak, Dohnányi Ernő unokájának, aki hét éve vezeti az együttest. A hét év sokat lendített a zenekaron, repertoárjuk bővült, és egyre elismertebbek. Dohnányi remek karmester, aki nemcsak a műveket ismeri, hanem saját muzsikusait is. Nem vezényel nagy mozdulatokkal, és minden pillanatban benne él a darabban. A Fratres a vonósokra és ütősökre készült verzióban szólalt meg, rendkívül visszafogottan. A virtuóz hegedűszóló és a dinamikai árnyalás szép volt, de minduntalan azon gondolkoztam, miért pont ebbe a rossz akusztikájú terembe száműzték ezt a rendkívül érzékeny zenekart. Zavaró volt, hogy a Mahler-zenekar igényeihez mérték a székeket és a kottaállványokat már a nyitó darabnál is, holott a berendezés harmadát csak a szünet után használták ki, s a sok üres hely furcsa látványt nyújtott. A zene ezt persze feledtette, a Prokofjev-mű is rendkívül letisztultan, derűsen szólt, a finálé virtuóz fúvósszakaszai egyenesen bravúrosak voltak. Mahler szimfóniája még ennél is nagyobb meglepetést tartogatott: energikus, lendületes hangvétele mellett megőrizte a humort, a tréfás harmadik tétel, A vadász temetése című giccses metszet karikatúrája teljesen képszerű volt, akárcsak a kezdő természethangulat kakukkhangjai.
(Philharmonia Orchestra London, az Európa-koncertek nyitó hangversenye, Budapest Kongreszszusi Központ, április 13.)
origo.hu
Magyar Pétert nem zavarja öccse támogatása
