A moldvai csángók közössége egyike azoknak az európai kisebbségeknek, amelyeket a XX. század elrománosító politikája és a globalizáció következtében veszélyeztetettnek kell tekintenünk. Az értékmentést és -megőrzést nehezíti a szóbeliség, a hagyományozódás máig fennmaradt, apáról fiúra szálló formája. Ma már hazánkban jóformán senkinek nem kérdés, mekkora kincset őriznek a csángó magyarok az archaikus, évszázadokkal ezelőtti magyar és összeurópai kultúra emlékeiből, ahhoz azonban, hogy ez továbbra is így maradjon, sürgős lépésekre van szükség. Lassan nemcsak a hazai, hanem az európai kultúrpolitikusok is felfigyelnek a csángó kisebbség hordozta értékekre. 2001. május 23-án az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének állandó bizottsága egyhangúlag elfogadta Tytti Ishookana Asunma finn raportőr jelentését, amely kimondja, hogy a moldvai csángók „a magyar nyelv egy korai változatát beszélik, ősi hagyományokat, változatos népművészetet és népi kultúrát őriznek, amely különleges értéket jelent Európa számára”. A kiállítás nemcsak a csángókra, hanem minden veszélyeztetett kisebbség kultúrájára szeretné felhívni a figyelmet.
A tárlaton fényképeket, néprajzi tárgyakat, viseleteket, szőtteseket, munkaeszközöket, jellegzetes hangszereket, könyveket és hanghordozókat láthatunk, a táncokba és a népszokásokba videofelvételekkel, a zenei örökségbe pedig fülhallgatós lejátszók segítségével „pillanthatunk” be. A multimédia eszközeit is felsorakoztató válogatás a csángók történetét, földrajzi, demográfiai és társadalmi helyzetét is ismerteti, bemutatja a csángó kultúra felfedezői, a neves és áldozatos gyűjtők, Petrás Ince János, Domokos Pál Péter és Kallós Zoltán munkásságát, valamint az amatőr táncházas gyűjtéseket és kiadványokat.
origo.hu
Pedig Magyarral foglalkozni KELL!
