Valamelyik ügyeletes filmjében Woody Allen erősen gesztikulálva leliftez a száz emelet mély pokolba, hogy az elhalt apját meglátogassa. A lift minden emeleten kijelzi, hogy azt mifélék, kifélék lakják, lényeg a lényeg: a médiakufárok valahol legalul, talán az ügyvédek alatt sínylődnek. Nincs ebben semmi csoda.
Jön Miriam, a transzvesztita Nagy Ő címmel rémisztő hírre riadhattunk: május 30-tól a Viasaton újabb Nagy Ő sorozatot vetítenek, ám hogy a moslék műsorfolyamnak nézettsége is legyen, a körberajongott lányról az utolsó epizódban lerántják a leplet, és közszolgálatilag bemutatják, hogy bizgentyűje van a menyasszonynak. A kereskedelmi horizont peremén szédelgő magyar televíziós csatornán (ahonnan a Hajós művész úr nemrégiben kibukdácsolt) júniustól sugárzott – előre felvett – műsor nagyon viccesen átvágott résztvevői egy transzszexuálisnak udvarolnak. És ezért majd nap mint nap odaül a magyar plebsz a képcső elé. De leginkább a tizenévesek, ahogy illik.
Mered ilyenkor az ember szeme, azt hiszi, a Maksa talált ki már megint valami bornírtságot az idióta híradójában, éppen ezért nekiáll kutatni a neten, hogy a világ tényleg olyan-e, amilyen, és tényleg: velejéig. A Viasat 3-on hangalámondással sugárzott, Ibizán forgatott műsort tavaly nagy sikerrel sugározták az angol Sky One-on, Miriam pedig azóta elismert transzvesztita művész, és énekes(nő) lett a szigetországban.
Miriam körül zajlik az élet (There’s Something About Miriam) a címe annak a nagy-britanniai realitynek, amelynek hosszú ideig kétséges volt a sugárzása a földkerekség laza és gazdag oldalán is. Az átvágott bikaborjak ugyanis perrel fenyegették meg a Sky One-t és a Brighter Picturest, megvádolván a csatornát és üzleti partnerét, hogy ők erősen be lettek csapva, és intim helyzetbe kerültek egy olyan emberrel (fojtogat a röhögés), akinek nem ismerték a lába közit. Az esetleges bírósági eljárás hatására a Sky tévé elállt a műsorközvetítéstől, és tárgyalásokat kezdett, zsebébe nyúlt. Az egyezkedés hihetetlen módon sikerrel zárult, így a kereskedelmi kanális – egy meg nem nevezett összeg fejében, amit a hat szereplőnek juttat utólag – műsorra tűzhette Miriam hormonális mosolyát. Hab a torta tetején, hogy a Sky One szerint ez a reality a viták ellenére pozitív szerepet tölt be, mert „komoly betekintést nyújt a transzszexuálisok életébe”. Most már csak reménykedhetünk, hogy a Viasat közszolgálati műsorként könyveli el a cuccot az ORTT-nél, nehogy a hazai transzvesztiták megsértődjenek, és készre pakolt kofferrel Stasbourgba bandukoljanak. A következő Nagy Ő főszereplője minden jel szerint egy csimpánz lesz, esetleg egy nyúl, vagy egy vombat. Aztán majd az utolsó epizódban elárulja a titkot. Tök állat.
Miriam, add ide a didit!
Azt már tudjuk, kereskedelmiék mit gondolnak a nőről, nem is kérünk belőle, azt meg ősszel világgá kürtölték, hogy miféle a hím, ha muszáj, s ha Noszály, a showbiz azonban mindig képes alább kínálni: a Viasat 3 nemsokára olyan Nagy Ő-t mutat be, amelyben a nőről az utolsó epizódban derül csak ki: állva vizel. A nézettségért mindent. Kultúrkor.
2004. 05. 22. 15:51
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!