Amikor önálló színházat hoztak létre, miért Magyarkanizsát választották, és nem Szabadkát?
– A mi célunk az, hogy az elmúlt évszázad történelmi sorsfordulóit vigyük színre, és ebben a kérdésben a szabadkai színház vezetésével sehogy sem sikerült megegyezni. A társulat egyébként főleg szabadkai színészekből áll.
– Első bemutatójuk, Németh Ákos Vörös bál című műve csak egy előadást ért meg, holott eredetileg számos turnét is terveztek. Mi lett a sorsa ennek a darabnak?
– Nem a darab vagy az előadás sikertelensége és az érdektelenség végzett vele, hanem az, hogy anyagilag ellehetetlenítettek minket. Valójában egyértelműen politikai jellegű betiltásról van szó. A Vörös bál készítése idején még nem volt saját folyószámlánk, ezért a pályázaton elnyert közel 2,5 millió forint értékű összeget a szabadkai Kosztolányi Színház számlájára utalták át. Ebből az előadás elkészítésére 1,6 milliót átadtak nekünk, de a játszásra és a műsoron tartásra már nem kaptuk meg a nekünk járó összeget.
– Csak anyagi kérdés lenne most újra összeszedni a társulatot és felújítani a darabot?
– Nem hiszem. Ha egy színházi vezetés szemben áll velünk, akkor nagyon nehéz összeegyeztetni a vendégszerepléseket, különösen, ha éppen az adott teátrum színészei közül többen játszanak nálunk. Ettől függetlenül feltett célunk, hogy felújítsuk a darabot. A májusi bemutató után erre is sort kerítünk, igyekszünk összeszedni hozzá a szükséges pénzt és a színészeket. Annál is inkább fontosnak érzem ezt, mert Magyarország széteséséről, amiről ez a darab szól, erről a milliók sorsát meghatározó kérdésről sem az anyaországban, sem az elcsatolt területeken nincs színen előadás.
– Következő előadásuk Síposhegyi Péter Halottak napjától Virágvasárnapig című drámája, amely az ön felkérésére íródott.
– Károlyi halottak napján kezdte meg országlását, 1941-ben pedig virágvasárnap indult el az a folyamat, amelynek következményeként, bár időlegesen, de szülőföldünk visszatért a hazánkhoz. A dráma e két időpont között vizsgálja a délvidéki magyarság történetét. A darab egy délvidéki magyar, Kende Ferenc emlékiratai alapján íródott. Kende magyar nyelvű újságokat szállított az anyaországból a Délvidékre. Az állam, a rendőrség teljesen tönkretette ezt a vállalkozást, és meghurcolta érte Kendét, aki 1961-ben a Széchényi könyvtárnak leadta emlékiratait. Amikor először olvastam az önéletrajzát, döbbenten fedeztem fel számos olyan tényt a két világháború közti helyzetről, ami még 1945 után is jellemző volt Jugoszláviára, és feltételezem, hogy a kisantant minden országára.
– Mekkora a dráma áthallása a délvidéki magyarság jelenlegi helyzetére?
– Semmi sem változott a szerb kisebbségi politikában. A szerb kisebbségi politikáról a legjobb Vasza Csubrilovics munkásságát idézni, őt ma leginkább egy szerb terroristának nevezhetnénk, hiszen a legfiatalabb merénylő volt 1914-ben a trónörökös elleni szarajevói merényletben. Később a Szerb Tudományos Akadémia tagja lett, és ilyen minőségében két memorandumot is írt. Az egyiket a királyi kormányhoz a kisebbségek kiszorításának a módszereiről, a másikat pedig 1944-ben Tito kormányához. Ebben arról beszél, hogy két kisebbségi falu közé egy szerb falut kell telepíteni, ezeket fel kell fegyverezni, állandó provokációkra ösztönözni, a rendőrségnek és a bíróságnak pedig mindig a szerbeknek kell igazat adni, s ha sikerül felkelést kirobbantani, akkor a hadseregnek drasztikusan kell azt megtorolni, és kihasználni arra, hogy elűzze a kisebbségi lakosságot. Ez így is történt, ebben később sem volt változás. Hasonló körülmények között robbant ki a háború Horvátországban és Boszniában. A mai napig mindennaposak a „magyarverések”, Magyarkanizsán legutóbb Lavróth Tihamért bántalmazták, aki kórházba került, két rendőr és két szerb megvert egy magyar fiatalt, egy gyermeklányt pedig az iskolában úgy megrúgtak, hogy megsérült a gerince. Vasza Csubrilovics azt is leírja, hogyan kell a kisebbségek értelmiségét elűzni, vállalkozásait tönkretenni, hogyan kell jogfosztottá és otthontalanná tenni az őslakosságot, akiknek a területét el akarják foglalni. Ez egy nyilvánvaló etnocidium, s ennek a jelei éppúgy fellelhetők ma is, mint a két világháború között. Sajátságos apartheidet hozott létre a szerb állam Jugoszlávia területén, ahol az őslakosság játszotta a feketék szerepét.
– Mennyire kötik meg a kezét a Délvidéken? Alkalmaznak cenzúrát?
– Nyilvánvalóan létezik cenzúra, hiszen ezt a Vörös bál esete is mutatja. Budapesten számos színház működik közpénzből, ám egy sem mutat be Magyarország széteséséről darabot. Ez valóban azért lenne, mert senkit sem érdekelnek a XX. századi magyar sorskérdések? Nem hiszem, hiszen éppen a Vörös bál iránti hatalmas érdeklődés bizonyítja az ellenkezőjét. Készült a premierről egy nem nyilvánosságnak szánt, egykamerás, bemutatásra alkalmatlan videofelvétel. Ezt vetítettük le számtalan helyen telt ház előtt. Nem erre a célra készült, mégis döbbenetesen átjön rajta az igazság, és hatalmas sikere volt. Ha a vetítésekre is összejönnek az emberek, mégsem játszanak hasonló műveket Budapesten vagy vidéken, akkor ez azt mutatja, hogy az anyaországban is működik egyfajta cenzúra.
– Színházuk pályázat kiírására készül, a győztes darabokat pedig színre viszik. Milyen műveket várnak?
– Célunk, hogy olyan kortárs magyar drámák szülessenek, amelyek a XX. századi magyar történelemmel művészi módon foglalkoznak. Az 1944-es délvidéki genocidiumról és IV. Károlyról, az utolsó királyunkról mindenképp szeretnénk bemutatni egy-egy színdarabot jövőre.
origo.hu
Kiderült, hogyan történt a kettős tehervonat-baleset Komáromnál
