A hagyományok szellemében

150. jubileumi évadját zárta minap az Erkel Ferenc alapította Budapesti Filharmóniai Társaság. A legrégebbi magyar filharmonikus zenekar, amely egyúttal az Operaház zenekara, nemcsak nagy múltat, hanem egyedülálló európai és magyar zenetörténelmi hagyományokat is a magáénak tudhat. Melis Béla, a filharmóniai társaság választmányának elnöke múltról és jövőről nyilatkozott lapunknak.

A zenekar igazgató-dirigensei, vendégkarnagyai és tiszteletbeli tagjai között a kor legnagyobbjai szerepeltek: Mahler, Liszt, Brahms, Dvorak, Sergio Failoni, Furtwängler, Goldmark, Bartók, Kodály, Ravel, Respighi, Saint Saëns, Richard Strauss, Sztravinszkij, Bruno Walter, Karajan, Klemperer, Richter János.
Az alapító elnök-karnagyot tisztségében fia, Erkel Sándor követte, kis megszakítással negyedszázadon át, őt pedig Dohnányi Ernő. 1960-tól Ferencsik János, utána Kórodi András volt az igazgató. Nem minden elfogódottság nélkül fedezte föl e sorok írója a Wagner-kultuszt magyar földön meghonosító Kerner István elnök-karnagy idején működő választmány tagjai között saját nagyapját, Metz Albertet, a brácsa szólamvezetőjét, aki amúgy két, sikerrel játszott balettet is komponált az Operaháznak, hegedűiskolája pedig tizenkét kiadást ért meg, amit a családi krónika is számon tartott. A századik jubileumi évben már Kodály Zoltán a társaság díszelnöke volt. A rendszerváltást követően Erich Bergel, 1996 óta pedig Rico Saccani a vezető karmester. Nem könnyű ennek a hagyománynak máig megfelelni, méltó ápolójának lenni. A választmány mindent megtesz a minőség megóvásáért.
A társaság 1853-as alapításakor a zenekar első hangversenyét a Nemzeti Múzeum dísztermében adta, Meyerbeer Struensee-nyitányával, Mozart Don Giovannijának Bravúráriájával, Mendelssohn Szentivánéji álom című darabjának nászindulójával és Beethoven VII. szimfóniájával, amit a 150. jubileumi koncerten hangról hangra megismételt a zenekar ezúttal Rost Andrea közreműködésével. Az egész évad voltaképp az ünnep jegyében telt el, Héja Domonkos karmester is csupa hajdani ősbemutatót tűzött műsorára. A jubileumi rendezvénysor Beethoven IX. szimfóniájának előadásával zárult, amelyet Erkel Ferenc mutatott be először Magyarországon. A teljes évad során telt házzal játszották koncertjeiket. Közönségük hűsége azon is lemérhető, hogy a nyár elejéig szokásos három sorozatukból ugyanannyi (közel két és félezer) bérletet adtak el, mint a tavaly.
A jubileumi évad alkalmából a filharmóniai társaság egy régi visszahívásnak is eleget tett, május végén hét hangversenyből álló, nyolcnapos spanyolországi turnén vettek részt. A vendégszereplés annál is megtisztelőbb volt – mondja Melis Béla –, mert Hispánia az utóbbi időben az európai zenekultúra egyik népszerű központja lett, sokat áldoznak külföldi zenekarok meghívására és zenei rendezvényekre. Ebben az időszakban például Magyarországról nemcsak ők, hanem a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar is föllépett az ibériai félszigeten, de csak a filharmóniai társaság turnézott ilyen hosszasan. Nyolc nap alatt háromezer kilométert tettek meg, mert naponta más-más városban hangversenyeztek. Előfordult, hogy egyik este Gibraltárnál játszottak, másnap már Madridban. Két különböző programot vittek magukkal, az egyiken Erkel Ünnepi nyitányát és Csajkovszkij IV. szimfóniáját játszották, Varga Tamással, a bécsi filharmonikusok gordonkaművészével pedig Dvorzak csellóversenyét adták elő; a másik programban ugyanő Saint Sae: ns csellóversenyét játszotta, a zenekar meg Smetana Moldváját és Dvorak VII. szimfóniáját adta elő. Annak a cseh zeneszerzőnek a művét, aki a XIX. században még a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát is vezényelte. A közönség minden este kikövetelte a ráadást, holott a spanyol publikum előtt, szemben más országokéval, bizony meg lehet bukni. Az is sokatmondó, hogy ugyannak az impresszáriónak a szervezésében olyan rangos zenekarok léptek föl utánuk, mint a kölniek, a berlini Imbal és a cseh filharmonikusok. Különben fantasztikus, modern hangversenytermekben játszottak, egyebek közt a Gaudi tervezte barcelonai koncertszálában, csupa telt ház előtt. Alkalmuk volt meggyőződni arról, mennyire fontos a magyar zenekultúra külhoni megismertetése. Annál is inkább, mert az unióba való belépés után, a megszaporodott tagországok zenekarai között óriási vetélkedés kezdődik, idejében kell hát lépni, hadd lássák, nemzeti értékeink az európai kultúrát gyarapítják.
A körút olyan sikerrel járt, hogy egy év múlva ismét vendégül látják őket. Holott váratlan gondot jelentett, hogy indulás előtt egy héttel Rico Saccani édesapjának állapota válságossá vált, és a karnagy lemondta a turnét. A hirtelen beugró Kesselyák Gergely öt nap alatt tanulta be a teljes hangverseny-repertoárt, s olyannyira helytállt a spanyol turnén, mintha kezdettől ő készült volna rá.
A jövő szezonban a vezető karmester Saccanin és a fiatal Héja Domonkoson kívül vezényelni fogja őket Lukács Ervin és vendégként Kobayashi Ken-Ichiro, aki 1983-ban először vitte ki őket japán turnéra. A szigetországi dirigens a Dvorzak-mű után a koncert második felét operanyitányokból építi föl. Vendégművészként föllép náluk Adele Anthony, aki Beethoven Hegedűversenyét játssza majd, az izlandi Judith Ingolfsson, aki Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét, a monte-carlói Marie B. Barriere viszont Mozart A-dúr klarinétversenyét adja elő. Mozart A-dúr fuvolaversenyét az Európában befutott, ám itthon még ismeretlen, fiatal Szabó Rozália, Richard Strauss kürtversenyét meg saját zenekari tagjuk, Tóth Gábor játssza.