A dödölleillatú Falumalom, a szépen újrarakott Faluhíd és a moldvai muzsikától zsibongó Malomsziget kiszögellési pontjain álldogálunk, szemlélődünk, ez a Művészetek Völgyének közepe, itt el lehet dönteni, merre tovább. Szanaszét szakadna az ember, még akkor is, ha a tavalyinál tényleg kevesebb a vonzó program. Most Kiszely Krisztián fotográfus kiállítása mellett döntünk. Kiszely Krisztián művészetében van valami idegesítő, valami állandóan új, ami a divatos Erdély-fotózás gicscséből, az ipari mennyiségben előállított futószalagfotók posványából magasra emel minket. A falakon újabb portrék, amelyekről néhol igen ijesztő erdélyi szemek merednek ránk, valamint korábbi szociofotók, a maguk fotópapírra fagyasztott mozdulataival; Kiszely mozgásban tartja a székelyföldi civilizáció peremvidékét.
A kiállítás érzékszervileg beazonosítható közelségében még mindig sül a dödölle, végre tündökölhet a magyar tájgasztronómia, a jó kis krumplis, hagymás, szalonnás étel odavág a koleszterinnek, amit további sörökkel balanszíroz a Malom kocsma népe. Kapolcs egyébként a tavalyinál sokkal színesebb gasztronómiai képet nyújt: a dödöllét felülmúló bográcsételek, pörköltek, paprikások füstjében átvágva a Biobüféhez érünk. Ott aztán megtisztul az ember. A babos, zakuszkás szendvicsek, ropogós zöldségek, padlizsánkrémes rozskiflik, cékla-répalevek, no és a Kiszely-fotók, az alattuk fogyasztható koleszterindús tápanyagokkal egészen magas szférákba emelik a szervezetet, amit este aztán Hajós András taglóz le az Emil.RuleZ! nevű blöffzenekarával: a frontember szédületesen gyenge poénjait leginkább azok a kedvesen pityókás nők értékelik, akik képzeletben már-már beletúrnának Hajós professzor pojácamód hátraboronált, fehéren fénylő hajába.
origo.hu
Tombolva ünneplik Magyar Péterék Tisza-csoportjaiban a pride-ot
