Alighanem a vasárnap délutáni felvonulás és a közös zárótánc volt a legérdekesebb, a leglátványosabb a Folkloriada budapesti programjában, de kétségtelen, hogy a várbéli rövid bemutatkozásokból többet megtudhattunk a III. CIOFF Folkloriada Világtalálkozó több mint kétezer résztvevőjéről, akik hetvenöt ország kultúráját képviselték. Az augusztus 12. óta tartó néptáncos-olimpia záróeseményén sajnos nem voltak olyan sokan, mint ahányan a Mesterségek ünnepén – ott ugyanis időnként szinte mozdulni sem lehetett a tömegtől –, a Hősök terének nagy részét a táncosok töltötték meg. Igaz, többen el sem fértek volna, a bámészkodók így is a lezárt úttestre kényszerültek. A nemzeti zászlók alatt a Várból az Andrássy úton felvonuló táncosok és zenészek közt rengeteg lelkes fiatalt és gyermeket láthattunk, ez pedig reménykedésre ad okot: a néptánchagyomány jövőjének záloga.
Amint megérkezett a díszes viseletbe öltözött kavalkád, közös táncba kezdtek. Igaz, nem valódi népzene kísérte őket, hanem világzenei foldolgozás, a gyimesi kerekes dudás-dobos verziója, ami később, ahelyett, hogy gyorsult volna, átváltott egy vonósbandával előadott, lassabb, lépegetősebb körtáncba. Kár, hogy az eredeti kerekes egy pillanatra sem szólalt meg, szép és érdekes lett volna, különösen a külföldi vendégeknek. A táncból ugyan sokat nem lehetett látni, mindössze a tömeg hullámzását, de így is érdekes volt, ahogy egymás kezét fogta tollakkal díszített tajvani bennszülött, kockás inges amerikai countryzenész, székely harisnyás, román bocskoros és reneszánsz ruhába öltözött olasz táncos. Berecz András köszöntő moldvai Kyriéje bensőséges alaphangulatot teremtett, sajnos a szervezkedés, a táncosok elhelyezése a téren azonnal elfújta a megható pillanatokat.
A Mesterségek ünnepével egy időben a budai Várban egyébként négy helyszínen adtak folyamatos műsort a folkloriadások, a vároldalban pedig tánctanítás folyt. Az olimpiák mintájára négyévente megrendezett eseménynek az idén rendhagyó módon nem egy központi helyszín, hanem tizennyolc város és negyvenöt falu adott otthont, többek között Gyöngyös, Gyula, Jászberény, Mohács, Pécs, Ráckeve, Sárvár, Sátoraljaújhely, Százhalombatta, Székesfehérvár, Tököl, Veszprém és Budapest, tehát az ország minden részén elérhető volt a fesztivál.
A Mesterségek ünnepe is nagy sikert könyvelhet el: az idén csaknem kilencvenezren voltak kíváncsiak a mesterségbemutatókkal színesített kirakodóvásárra. Nyolcszáz mester, többségében anyaországiak kínálták portékáikat, a nemeztárgyakat, a mézeskalácsokat, a kerámiákat, a lószőr ékszereket, a festett tojásokat, a gyékényeket, a szőtteseket, a csipkéket, a bőrárukat és a fafaragványokat. A határon túli magyarok is képviseltették magukat, sajnos nem minden területről: a rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége a felvidéki tárgyalkotó művészekkel többszöri próbálkozás ellenére sem tudta felvenni a kapcsolatot.
Az év mesterei. Magyar Zita fazekas, a Bihari Népművészeti Egyesület tagja nyerte az idén Az év ifjú mestere, Lőrincz Péter szövőmester, a Veszprémi Kézművesműhely tagja pedig Az év mestere kitüntetést. Az ez évi Hagyományőrző Díjat Nagy Mari és Vidák István nemezművészek, a Duna–Tisza Közi Népművészeti Egyesület tagjai kapták. A népi kismesterségek kiemelkedő műveléséért, illetve a népművészeti mozgalomban végzett közösségi tevékenységért adható Király Zsiga-díjat az idén hatan vehették át: Erdélyi Tibor szoborfaragó, Kékedi László kéregedény-készítő, Mihalkó Gyula kalaposmester, Párniczky Józsefné hímző, D. Tóth Péter Pál bőrműves és Tóth István kovácsmester. Az életmű-elismerést, az Aranykoszorú-díjat Pál Miklósné népművelőnek ítélték.
