Hétszáz éves időutazás a zenében

Különleges lemez a Trio Lignum Offertoriuma, olyan időutazásra hív, amelyben ritkán lehet része az embernek: csaknem 700 esztendőn repít keresztül anélkül, hogy élesen érzékelnénk az egymástól látszólag távol álló korok közti különbséget. Híd, ami összeköti az egyetemes zenetörténet két pontját, a reneszánszt és napjainkat.

2004. 08. 26. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Offertorium, vagyis felajánlás, a szó igazi értelmében, odaadóan és teljes lélekből. Reneszánsz életérzés az 1300-as évektől, a trecentótól napjainkig, Machaut-tól a kortárs magyar zeneszerzőkig, mert távolról se képzeljük, hogy a XX–XXI. század embere nem képes ugyanúgy átélni ezt a kort, mint félezer évvel korábban élt elődei. A vokális zene fafúvókon, amelyek éppen úgy énekelnek, mint az emberek, még ha a szöveget nem is mondják hozzá. Valahol ez a Trio Lignum Offertorium című lemezének lényege, amelyen egységet alkot a reneszánsz vokális muzsika és a kortárs – eredetileg többnyire nem fafúvókra komponált – instrumentális zene, amelyen Machaut, Landini, Josquin, Ockeghem, Byrd, John Bull, valamint Kondor Ádám, Sáry László, Jeney Zoltán, Vidovszky László és Soós András tökéletes harmóniában megférnek egymás mellett. Anélkül, hogy törést éreznénk a stílusban vagy a szellemiségben, holott egészen más zenei tudás és világnézet jegyében keletkeztek ezek a művek. Ennek ellenére nem érezzük stílusgyakorlatnak, szándékos műfaji kirándulásnak a közelmúlt darabjait, sokkal inkább egy zenei örökség egyenes ágú leszármazottainak.
Az az érdekes, hogy bár a reneszánsz művek fafúvókon szólnak, nem érezzük a szöveg hiányát. Annyira dallamosan, természetesen és „emberi hangon” fújják meg a hangszereket a Trio Lignum tagjai, Klenyán Csaba, Rozmán Lajos és Lakatos György. Légies és világosan tagolt a játékuk, béke, nyugalom és egyfajta földöntúli öröm sugárzik az előadásból.
A kortárs darabok hasonlóan szólalnak meg, igaz, bőven akad köztük kánon, imitáció és a reneszánsztól örökölt szerkesztésmód. Sáry László Kromatikus játéka és Ismétlődő ötöse ritmikai játékával is ugyanezt a légkört teremti meg. Kondor Ádám Zenei labirintusa már a barokk zene világába kalauzol, ezt ugyanis egy Bach-tanítvány érdekes harmóniamenetű, rövidke előjátéka alapján komponálta, Der Richter című műve pedig Adam Seide A braunschweigi Johanna című, náci időkben játszódó regénye alapján készült. Ebben az egyben szólal meg valódi emberi hang, s Mizsei Zoltán hangképzésével és előadói stílusával szintén a reneszánsz kort idézi. Soós András Verba mea című kompozíciója a reneszánszból jól ismert zene-szöveg szoros kapcsolatán alakul: ugyan a zsoltár verseit nem halljuk, de annak belső ritmusa, tagolása építi fel a darabot.
Ez a lemez azonban nem korokról, stílusokról, hanem magáról a zenéről szól. Arról, hogy akármilyen köntösbe bújtatjuk a dallamokat, ritmusokat, akárhogy variáljuk a hangközöket, legyenek konszonánsak vagy éppen disszonánsak, az értékes kompozíció az örökkévalóságnak szól.
(Trio Lignum: Offertorium. BMC Records, 2003.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.