Citeramuzsika határok nélkül

T É K A

Erre a dallamra, amit tudtak – zárul egy idős asszony énekével az aradi vértanúkról szóló balladaszerű dal a lemez végén. Amit tudtak az idősek, átadták a Bástya citerazenekar tagjainak, s amit tud a Bástya, azt átadja nekünk is – megható, hogy a régiekről sem felejtkezik el, és a záró versszakot az említett dalban saját mátyusföldi gyűjtésükről keverik be, törés nélkül, mintha egyszerre vették volna fel. De nemcsak a lemez utolsó perceinél lepik meg a hallgatót, már az elsőknél is, a lemez ugyanis nem szokványosan kezdődik: a közepébe csapnak a szatmári nótáknak, rögtön egy jó hangulatú frissel indítanak, s nem kanyarítanak elé semmiféle felvezetést.
A gyorsítások, lassítások, megállások, váltások annyira egyszerre, óraműpontossággal történnek, hogy abban lehetetlenség volna hibát találni. A különböző prím-, tenor, basszus- és bőgőciterák sokasága a teljes vonósbandát helyettesíti, hiányérzetünk sem támad, és meglepődünk, hogy sokszor menynyire hegedűszerűen szól a dallam a pengetett húrokon. Ha délszláv zenét hallunk, tamburának hallatszik a hangszer, ha hallgatószerű dallamot, cimbalomnak, a moldvai daloknál pedig kobzának. Itt-ott még felbukkan a harmonika mint akkordkíséret, a többi hangszert azonban csak a citera idézi meg, s mindössze a záró, aradi vértanúkról szóló énekben jelenik meg egy hegedűszóló. A hagyományos citera-zenekari hangzás csak egy-egy pillanatra kerül a felszínre, s csak ott, ahol az a szükséges.
A Bástya azzal is kitűnik, hogy nemcsak a sokat hallott területekről muzsikál, hanem megjelenik a Palócföld, a Jászság, a Drávaszög, a Galgamente, a Szilágyság és a Felvidék keleti részén található Magyarbőd zenei világa is. Emellett persze a méltán népszerű kalotaszegi legényes, csárdás és szapora is hallható, annyira élvezhetően és virtuózan, hogy fel sem tűnik: eredetileg nem citerazenekaron ismertük meg ezeket a dallamokat. A gyors tempó a drávaszögi muzsikájukra is jellemző, peregnek a ritmusok, de egyszer sem kapják össze a figurákat, s a többszólamú éneklés is hiteles.
Ez a citerazene határok nélkül szól, s nemcsak azért, mert a teljes történelmi Magyarország és Moldva területét felöleli, hanem azért is, mert a zenekar tagjai sem egy ország állampolgárai: a zenészek egy része az anyaország különböző településein él, más része a Szlovákiához tartozó Felvidéken, a Duna két oldalán. Ezt a határok nélküli, egységes magyar népzenét képviselik, s igyekeznek élő zenei anyanyelvként fenntartani. A lemezt hallgatva úgy tűnik, semmi sincs veszve, hiszen amit tudtak az idősek, azt már a Bástya is tudja, és hitelesen viszi tovább ezt az örökséget.
(Bástya citerazenekar: Amit tudtak. Periferic Records, 2004.)