A hatalom kirakatperei

A sebek ötven év múltán sem hegedtek be. A börtönviselteknek ma is nehéz megidézni életük nagy megpróbáltatását. P. Sebők Annának megnyíltak, talán azért, mert már két, velük készült interjúkötetet kiadott a Hamvas-intézetben. Most dokumentumfilmet készített az erdélyi elítéltek peranyagáról, melynek díszbemutatója ma 18 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Indítékáról szólva lapunknak elmondta: részben az a szándék vezette, hogy az anyaországiak előtt teljességgel ismeretlen erdélyi megtorlásokra felhívja a figyelmet, másrészt korábbi interjúalanyai olyan dokumentumhalmazzal árasztották el, hogy kötelességének érezte, hogy e nyersanyag alapján filmet forgasson velük, amíg még életben vannak. Erre biztatta Sára Sándor is. Fontosnak vélte tudatni, hogy Erdély megannyi nagyobb magyar településére kiterjedtek a kisebb-nagyobb megmozdulások, és a hatalom mindenütt (kirakat-) pereket gerjesztett, súlyos ítéletekkel. Holott senki sem fogott fegyvert közülük, ellenkezőleg: például a több kivégzéssel záruló Szoboszlay-perben román–magyar barátsági tervet dolgoztak ki. Semmiségekért végeztek ki, ítéltek életfogytiglanira embereket. Mint P. Sebők mondja, filmje arra is utal, hogy lélekben Trianon sem tudta elválasztani a kívül rekedt nemzettestrészeket; hatalmas érzelmi hullámokat vetettek Erdélyben a pesti történések.
Az Erdély 1956 című filmben arról is szó esik, hogy Romániában még 1996-ban is jelent meg komoly történész tudományos munkájában olyan hamis állítás, miszerint ’56-ban a forradalmárok Erdély visszacsatolását követelték, amiből egy szó sem igaz. Ezt a filmvásznon Rainer M. János, a téma főszakértője is cáfolja. Épp fordítva történt: nem a magyar forradalmárok akartak bevonulni Erdélybe, hanem a román hadsereg akart volna betörni Magyarországra. A filmből az is kiderül, hogy a Corvin közben szovjet uniformisba öltöztetett román katonák is harcoltak. Tény az is, hogy a KGB már az első napokban több ezer magyart vitt el.
A koholt perek még az 1964-es általános amnesztia után is folytatódtak. 1966-ban még tizenkét évre ítéltek fiatalokat pusztán azért, mert ’56-ról beszélgettek, s kilenc év múlva, ’74-ben szabadultak
A hírhedt Macskássy Pál, a kolozsvári katonai törvényszék vérbírója egyenesen a kommunista párt központi bizottságának utasításai szerint hajtotta végre a tárgyalásokat és az ítéleteket.
Persze románokat is zártak el ’56-ban, de lakossági arány szerint a magyar foglyok száma többszörös; amikor az ország lélekszámának hat százalékát tette ki a magyarság, a legfélelmetesebb börtönben, a szamosújváriban tizenegyezer politikai fogolyból háromezer volt magyar (míg a város lakossága kevesebb volt tizenegyezernél). A hatalom célja annak igazolása is volt, hogy az olyan magyar intézményeket, mint például a Bolyai egyetem – mint nacionalista fészket –, meg kell szüntetni.