Az örök prímások között

Örök törvény, hogy aki megszületik erre a földre, egyszer visszaadja lelkét teremtőjének, mégis, nehéz a búcsúzás pillanata. Ismét olyan embert veszítettünk el, aki felejthetetlen, pótolhatatlan nemcsak a táncházmozgalom, hanem az egész magyarság számára. Fodor Sándort, Neti Sanyi bácsit – akit joggal nevezhetünk az egyik legnagyobb prímásnak – alighanem mindenki ismerte, aki egy kicsit is érdeklődött a magyar népzene iránt szerte a világban, Magyarországtól Hollandián át egészen Amerikáig. Neti Sanyi bácsi nem egyszerűen eljátszotta a dallamokat. A hegedű húrjaiba belesírta, belekacagta minden örömét-bánatát. Nem egyszerűen megőrizte az ősi népdalokat. Annyira benne élt a muzsikában, hogy bármely dallamból legényest, csárdást varázsolt, s a népdalokat úgy variálta, cifrázta, ahogy senki más, szinte megreformálta a kalotaszegi népzenét. Ezrek köszönhetik neki a népzene szeretetét. Kivételes kreativitással megáldott ember volt, rendkívül virtuóz, de ami igazán naggyá tette: mindenkit megmosolyogtató zenei humorral tudott szórakoztatni, bút feledtetni, s ugyanolyan megrázóan ríkatta meg a hallgatóságot mélyen átélt keserveseivel.
Beleégette magát a magyar néphagyomány történetébe. Most már ő is az örök prímások közé tartozik, alig egy évvel Kodoba Márton tragikus halála után ő is az égbe költözött táncosok talpa alá húzza a nótát. Bár teste ott nyugszik a kisbácsi temetőben, lelke, muzsikája örökké közöttünk marad.