Wass Albert keserűsége

M á s s z o r v o l t a k

A Kráter Műhely Egyesület harmincnegyedik Wass Albert-kötetének címe: Magyar pólus. Az életmű egyik legfrissebb kiadványa, válogatás. Újabban felkutatott versek, novellák, tárcák, közéleti írások, interjúk és levelek, 380 oldal terjedelemben a hosszú kényszernémaság után olvashatók lettek, dicséret illesse a kiadót. Ha volt az elmúlt századnak, a legszélsőségesebb világnak szégyellnivalója, úgy Wass Albert elhallgatása volt az egyik legkiáltóbb, mert idegen gyűlölködők ítéletei alapján olyan csend volt körötte, mintha nem is élt volna. Szűkebb, de igazi hazájában, Erdélyben még a nevét is megpróbálták eltemetni, hiszen a hazug ítélet – minden bizonyíték nélkül – halálos volt, és a Ceausescu-diktatúra orgyilkosai Amerikáig mentek, hogy kioltsák életét. Az erdélyi nagy nemzedékkel indult, azokkal, akik 1920 után nemcsak a jövendőről szóltak, nemcsak új holnapról beszéltek, hanem az erdélyiség gondolatát ők formálták eleven erővé. Még egy emberöltőnyi idő sem múlt, amikor újra és egyetemesen szakadt valamennyi nemzetbelinkre az újabb katasztrófa, amely azt a csalóka reménykedést hozta, hogy különféle határmódosítások nyomán azt lehetett hinni, valami igazságtevés veszi kezdetét. Helyette jött az új megpróbáltatás. Wass Albert katonáival – ahogyan a szovjet front közelített – 1943-tól vonult vissza Erdélyen és Magyarországon keresztül Németországig, ahol a megmaradottakkal amerikai hadifogságba került. Az első írói lélegzetvételhez a Bajor-erdőn jutott, amikor erdőgazdasági munkásként a napi feladatok végeztével egy viszonylag sima felületű rönkre helyezte írógépét, és ott kezdte kopogni annak a mintegy negyvenkötetes életműsorozatnak az első emigrációs darabját, amely túl azon, hogy klasszikus nemességű életmű, modern történelmi áttekintés is egyben. Amikor a Horn-kormány ideje alatt kéréssel fordult az országhoz, hogy földi elköszönése előtt eljöhessen legalább hazánkig, mert a Mezőség felé a másik hatalom örökre elzárta otthona előtt az utakat, a magyar Belügyminisztérium megtagadta az engedélyt. A Wass Albert életét végigkísérő keserűség mélységesebb lett a fájdalmak kútjánál. Az ő iránymutató eszméje abban a bölcsességben található, amely így hangzik: Aki rest áldozni a jövendőért – nem érdemel jövendőt.
Egy alkalommal megkérdezték tőle: Amerikában, Floridában Wass Albert mivé vált, magyar maradt, amerikai lett? Azt felelte: „Amerikai nem lettem soha. A nyelvet megtanultam. Én mindig azt éreztem, egy feladatom csak az, hogy Amerikával megismertethessem a magyarokat, és megkedveltessem őket. Rossz hírünk volt, és ezen sokat tudtam segíteni. Angol nyelven könyveket adtam ki. Erdély története, Erdély helyzete. Az amerikai egyetemek könyvtáraiban ma ott vannak a magyarokról, az Erdélyről szóló könyvek. Rossz kezekben van ma a hatalom, és rossz kezekben van a magyar pénz. Nem a magyar kezekben van tehát az erő… Ezek a gondolatok nyugtalanítanak.” És hogy még mi minden nyugtalanította? Erdélyt nem tudta pótolni semmi. Az idegenség feladatokat bőségesen adott, megnyugvást viszont nem hozhatott. Válaszút, Istenszéke, Mezőség dombjai, hegyei, folyói úgy éltették, hogy visszaemlékező műveiben mindig róluk szólt, megőrizve őket az új évezredben mindnyájunknak. Kilencven hosszú esztendőn át úgy maradt meg eltökéltségben és tartásban, ahogyan kevesek, azaz csak a kiválasztottak.