Hogy élővé váljon a karácsony

A családot, a nemzetet szokásai, hagyományai tartják össze. Egyszerre ünnepeljük a karácsonyt, a vízkeresztet, a húsvétot, a pünkösdöt Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és az anyaországban, ugyanazt a képi világot és zenei nyelvet használja népdalaiban, vallásos népi énekeiben katolikus csángó és kalotaszegi református, korondi kézműves, somogyi paraszt és palóc bányász.

A huszadik század, főként a kommunizmus-szocializmus vezéreinek uniformizáló, internacionalista törekvései jócskán felborítottak mindenféle hagyományt, de még ők is hamar rádöbbentek: tradíciók nélkül nem lehet egyben tartani egy népet. Jöttek a sajátos szocialista „népszokások”, keresztelő helyett névadó ünnepség, Szent István helyett új kenyér ünnepe, Mikulás helyett Télapó. Látszólag lezárult ugyan ez a korszak, átléptünk az új évezredbe, mégsem egészen tiszta lappal indulunk a jövőbe. A fejekben vagy nagy a zavar, vagy sok a fehér folt legalább ezeréves magyar történelmünk és szokásaink jelentőségéről és a mindennapokban elfoglalt szerepéről. Pedig nem divatjamúlt, ósdi, megporosodott limlom, kacat minden hagyomány, az, amit őseink annyi generáción keresztül alakítottak, formáltak, őriztek, s adtak tovább szájról szájra fiaiknak s azok fiainak.
Még a pszichológusok is elismerik, a gyermekek ösztönösen azokat a családokat keresik, ahol vannak sajátos, rájuk jellemző szokások, mert a hagyomány hatalmas megtartóerő, biztonságot ad, emlékezetessé teszi az ünnepet, és átsegít a nehézségeken. A huszadik–huszonegyedik század emberének karácsonyra ebből is csak a vásárlás láza, az esztelen pénzköltés maradt. Már októberben megjelennek a fenyőfás, rénszarvasos Télapók az üzletek kirakataiban, hogy felhívják a figyelmet: itt az ideje az egész év alatt elmulasztott odafigyelést, szeretetet és törődést csokoládéval, méregdrága játékokkal helyettesíteni, noha igazi boldogságot egyik sem adhat. Paksa Katalin ezen a felborult értékrenden próbál segíteni az általa szerkesztett Karácsony, húsvét, pünkösd a zenei néphagyományban című, CD-mellékletes könyvével. Többfunkciós a kiadvány. Egyrészt nemzetközi forgalomban is hírünket viheti, hiszen magyar–német nyelvű, másrészt amellett, hogy összegyűjti a legnagyobb egyházi ünnepekhez kötődő dallamokat, alapszinten, közérthetően elemzi is. Tankönyv azoknak, akik nem ismerik eléggé a magyar népszokások csodálatos világát, példatár azoknak, akik ismerik ugyan, de szeretnének még többet tudni róla, s kincsesbánya azoknak, akik értik és helyén értékelik a magyar népzene ezen ágát. Paksa tudományos alapossággal állította össze a könyvet, kiigazítva a szövegromlásokat, párba állítva a távoli verziókat, megmagyarázva a dallamok és szövegek eredetét. A lemez és a hozzá tartozó szöveg Európa közös keresztény gyökereire világít rá, s a régi magyar vallásból visszamaradt „pogány” elemekre, amelyeket a nép úgy őrzött meg, hogy észrevétlenül elfedte a keresztény jelképrendszerrel. Eredeti felvételeket hallunk, a huszadik század által pusztulásra ítélt élő néphagyomány utolsó képviselőit. Mély hitű, meggyőződéses asszonyokat, férfiakat, gyermekeket. Akiket a hagyomány tartott meg embernek, magyarnak. Karácsony és újév táján érdemes elgondolkozni, újraértékelni magunkat, céljainkat, és adni még egy esélyt ezeknek az évszázadok alatt kikristályosodott csodálatos dallamoknak és szövegeknek a túlélésre, hogy ismét élővé váljanak legalább a nagy családi ünnepeken, s ezáltal is emlékezhessünk a régiekre, a régiek karácsonyára. Másképp nincs mentségünk, mi magunk pusztítjuk el szellemi örökségünket, s végül gyökerek nélkül minket is emlék nélkül szór szét az első szélvihar.