Székely kerámiák

Korondról leginkább a fazekasság, a főút két szélét tarkító színes „csiprok”, tányérok és kiöntők forgataga jut eszünkbe. A székelyföldi Sóvidék egyik legszegényebb falvát mára a tehetősebbek közé juttatta a kerámia és a kereskedés. A fővárosi Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galériájában e hónapban Korond leghíresebb keramikusfamíliája, a Páll család mutatkozott be. A vásárral egybekötött kiállítás holnapig látogatható.

Fazekasság mindig is volt Korondon – ahogy a környező településeken is –, a használati tárgyak, a szilvaízes fazék, a tejforraló lábos, a különböző „csiprok” korongozásától a mai, értékmentő dísztárgykészítésig azonban hosszú út vezetett. A község keramikusait először a XIX. század közepéről származó marosvásárhelyi Teleki téka említi, miszerint a korondi fazekasok nem váltottak ki céhet, ezért „kontárkodó fazekasságot műveltek”, s mivel ellopták az úgynevezett cserelapi mintát az udvarhelyiektől, feljelentették őket. Ekkoriban az egész Sóvidéken, Udvarhelyen és Keresztúron is fazekaltak, később azonban azokról a vidékekről, ahol könnyebben lehetett gazdálkodni, fokozatosan eltűnt a kerámia, a rossz termőfölddel rendelkező Korond pedig szépen lassan kézművesközponttá fejlődött, átvéve a Székelyföld teljes mintakincsét.
A székely népművészet napja az 1940-es években, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor virradt fel – magyarázza Páll Ágoston korondi keramikus, a kiállítás egyik meghívottja. Ekkor ugyanis nagy mennyiségű dísztárgyra volt szükség. A második világháború után a kereslet jelentősen visszaesett, s a korondiak arra kényszerültek, hogy Romániát lássák el kerámiával. Páll Ágoston elmondja: a mintakincs területén Bandi Dezső marosvásárhelyi népi iparművész hozta el a fellendülést, amikor a negyvenes évek végén Erdély különböző múzeumaiból összegyűjtötte a már nem használt, régi, hagyományos díszítőelemeket, és azokat megtanította a korondiaknak, többek között idősebb Páll Lajosnak, az édesapjának. Páll Lajos pedig továbbadta kilenc gyermekének, akik közül hárman ma is a kerámiából élnek, ifjabb Páll Lajos pedig szintén művészettel foglalkozik: Erdély egyik legnagyobb ma élő költője és festőművésze.
Páll Ágoston munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták. Tagja a Román Népművészeti Akadémiának, neki ítélték a Magyar Művészetért díjat, a román köztársasági elnöktől pedig „az egyetemes kultúráért” elismerést kapta meg. A kilencvenes évektől kezdve sokat utazik, kerámiáit a világ minden táján megcsodálhatták már, többek között Bulgáriában, Görögországban, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában, Izraelben és Amerikában, de rendszeres vendége volt Budapesten a mesterségek ünnepének és a táncháztalálkozónak is. Művészetét fiai viszik tovább. Árpád korondi csempekályhákat készít, Domokos pedig egészen új stílust alakított ki, ötvözve a hagyományos szín- és formavilágot ősi magyar motívumokkal, mai korunkra jellemző díszítőelemekkel. Az ő elképzelései már túlmutatnak a hagyományos fazekasság keretein: célja olyan, csak rá jellemző iparművészeti díszítő-, használati, valamint lakberendezési tárgyak készítése, amelyek elsősorban művészi ihletésűek. A kiállításon a Páll család egy másik ága is bemutatkozott: a néhai Páll Antal munkáját felesége folytatja, s szintén az új generáció sajátos, egyéni formanyelvét képviseli fia, ifjabb Páll Antal.