Balogh Ferenc emlékezete

Az Óbudai temetőben ma délután két órakor kísérik utolsó útjára Balogh Ferencet, a Márton Áron-emlékérmes, legendás erdélyi hegedűművészt, a néhai Ruha István tanárát, aki nyolcvanöt évesen eltávozott közülünk.

Sorsa példa volt minden zenésznek és minden magyarnak. Tudása, tehetsége és szakmai életútja egyaránt azt követelné, hogy világhírű magyar muzsikusainkkal együtt említsük nevét, az elismerés és a hírnév azonban a mai napig várat magára. Súlyos adóssága ez a magyar kultúréletnek. Senki nem kapcsolhatta jobban össze a trianoni sebektől vérző anyaországot és a tőle elválasztott Székelyföldet, mint ő. Anyja kun volt, apja székely. Erdélyi édesapja az akkor még egységes történelmi Magyarország másik táján, Aszódon találta meg élete párját, Balogh Ferenc Aszódon született, ízig-vérig erdélyiként nőtt fel a csonka országban is, míg 1932-ben a család Székelyudvarhelyre költözött. 1939-ben megnyerte az első Enescu-hegedűversenyt. George Enescu meg is hívta Párizsba, hogy vezetése alatt tanulhasson, ám a román prefektus ezt csak úgy engedélyezte volna, ha feladja identitását, áttér az ortodox hitre, és Bologára románosítja nevét. Balogh Ferenc nemet mondott. Többet jelentett neki magyarsága, mint a nemzetközi zenei élet belépője, az ismertség, a lehetőségek sokasága, a biztos karrier. Pedig már akkor látszott: egyike a legnagyobbaknak. Észak-Erdély visszacsatolása után a pesti Zeneakadémiára került mint kivételes tehetség, rögtön harmadévesnek. Nem kisebb nevek tanították, mint Weiner Leó, Kodály Zoltán, Bartha Dénes, Molnár Antal és Hubay Jenő egykori tanársegédje, Gábriel Ferenc. Egykori kamarapartnerei közt megtaláljuk Martzy Johannát, Cziffra Györgyöt, Zsigmondy Dénest, Starker Jánost. Még az erdélyi népzene- és néptáncgyűjtésbe is bekapcsolódott Lajtha László és Molnár István oldalán. A világháború után visszatért Udvarhelyre, ahol 1948-ban megszervezte a szabadságharc centenáriumának méltó megünneplését, ezért irredentának bélyegezték és ellehetetlenítették. Kolozsvárra került, ahol a Magyar Operában és a zeneművészeti főiskolán töltött a közönség és minden tanítványa számára felejthetetlen éveket. Végigmuzsikálta Erdélyt, a legkisebb művelődési házaktól a templomokon át a nagyobb koncerttermekig, megismertetve Bartók és Kodály minden hegedűművét az erdélyi közönséggel. Utolsó koncertjét első udvarhelyi bemutatkozásának hetvenedik évfordulóján, Székelyudvarhelyen tartotta októberben, a Székelyföldi Szimfonikus Zenekarral. Emlékét megőrizzük, élete példa nekünk is!