Népzene és néptánc a világhálón

Speciális folklórarchiválási rendszert fejlesztettek ki a Hagyományok Háza Lajtha László Folklórdokumentációs Központjában, amelynek segítségével a népzenei-néptáncos gyűjtések széles körben hozzáférhetővé válnak. Az új multimédiás adatbázisról Pávai Istvánt, a folklórdokumentációs központ vezetőjét kérdeztük.

Mióta van Magyarországon folklórdokumentáció, és mennyire voltak hozzáférhetők korábban a gyűjtések a nagyközönség számára?
– Az első gyűjtések a XIX. században kezdődtek, akkor folklórdokumentáció alatt könyv formában történő kiadást értettek leginkább, esetleg ilyen témájú tudományos kéziratgyűjteményt. Az első előrelépés a hangzó dokumentáció irányába Vikár Béla fonográfos gyűjtése volt, ám a fonográfon készült felvételek védelmét és a nagyközönség kiszolgálását egyszerre nem tudták biztosítani. A megoldást a másolatkészítés jelentette, de ez a fonográffal nehézkes és költséges volt. A gramofon megjelenése jelentette az áttörést, hiszen ezáltal sokszorosíthatóvá és kereskedelmi forgalomba hozhatóvá vált az anyag. Közben természetesen a kottás kiadás sem merült feledésbe, az ötvenes évek elejétől kezdődően sorra jelentek meg a Magyar Népzene Tára kötetei, s a hatvanas évektől az új mikrobarázdás lemezek előnyeit kihasználva az akadémiai népzenekutató csoport munkája nyomán több antológiajellegű hanglemezsorozat is megjelent. Az újabb fordulópontot a táncházmozgalom hozta meg: a zenészeknek, táncoktatóknak ugyanis szükségük volt teljes táncfolyamatokra, elmélyültebb anyagismeretre. A mozgalom első évtizedében Martin György néptánckutató jelentette a kapcsolatot a tudományos archívum és a táncházmozgalom között. Az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben bővültek a gyűjtési lehetőségek. Az így keletkezett hatalmas mennyiségű gyűjtés, köztük a Fonó Budai Zeneházban készült pár ezer CD-nyi Utolsó óra-felvételek digitális archiválását, szakmai katalogizálását vállalta a Hagyományok Háza folklórdokumentációs központja, magába fogadva a szakmai ház addigi anyagát és személyzetét, és a Halmos Béla által kezdeményezett táncházarchívumot is.
– Most végre elkészült egy komplex, multimédiás polichierarchikus adatbázisrendszer, amelynek segítségével a teljes anyag elérhetővé és megismerhetővé válhat. A rendszer az internet segítségével működik. Mikor lesz elérhető a világhálón?
– 2004 első felében még úgy volt, hogy a Művészetek Palotájába költözve folytatjuk majd tevékenységünket az ottani nagy sebességű internetkapcsolat segítségével. Ezért nem terveztünk széles sávú internetet a Corvin téri székházunkba. A költözés elmaradása miatt viszont ennek beszerelését a jövő év folyamán meg kell tennünk.
– Mennyire teljes az archívum? Mit tartalmaz?
– A gyűjtemény alapját a Martin-, illetve a Lajtha-hagyaték képezi, hangfelvételekkel, kézirattárral és könyvtárral. A már felsoroltakon kívül számos jelentős gyűjteménynyel rendelkezünk, például Kallós Zoltán több száz órás népzenegyűjtésével és több ezer darabból álló fotókollekciójával.
– Hosszabb távon nyilván érdemes lenne a környező országokkal
is felvenni a kapcsolatot, hasonló mélységgel megismerni a szlovák vagy a délszláv anyagot. E téren történt előrelépés?
– Gyűjtőkörünkbe a teljes Kárpát-medence és annak vonzáskörzete beletartozik, az összes itt élő etnikummal együtt. Szlovákia esetében új fejleményről számolhatok be: ott nemrég elindult a táncházmozgalom. Olyan fiatalok kezdeményezték, akikben nincsenek meg azok az előítéletek, amelyek korábban mérgezték a magyar– szlovák viszonyt. Ők nyíltan vallják: a mozgalomban a magyar modellt követik. Kérték tőlünk a nálunk tárolt szlovák anyagokat, cserébe ottani gyűjtéseket ígértek. A román Brailoiu intézet munkatársai felkerestek minket, érdeklődtek munkánk iránt, meghívtak Bukarestbe, ahol az együttműködés módozatait fogjuk kialakítani.
– Európa más országai érdeklődnek az új archiválási rendszer iránt?
– A nyugati országokkal paradox módon nehezebb a helyzet, a folklór és folklorizmus értelmezésében is eltérések mutatkoznak a mi közvetlenebb térségünkhöz képest, illetve maga a népzene- és néptánckutatás nem ennyire szakosodott, mint nálunk. Népzene- és néptánckutatásunk, a folklorizmus táncházas formája olyan magyar modellek, amelyekre Európának is szüksége van, mert ott e rendszerek még nem működnek ilyen szinten.
– Néhány éve jelent meg az egykori Pátria-sorozat digitális hanghordozón. Az archívum internetre kerülése után is várhatók hasonló, kiadott gyűjtések?
– Természetesen az internetes elérés nem helyettesítheti e kiadványokat. Számos publikációnk jelent meg, s most is több készül. A www. hagyomanyokhaza.hu honlapon található webáruházunkban bármely kiadványunkat megrendelhetik az érdeklődők.