A „női holmi”, vagyis a női princípiumnak tulajdonított értékek valóban háttérbe szorulnak, veszni látszanak utolsó évtizedeinkben. Kérdés, hogy esélyegyenlőségi harcosként, és „a nőtől már ez is szép” irodalmi kategória tudatos felélesztőjeként és katonájaként mit lehet ezekből az értékekből visszainjekciózni a világunkba és az irodalomba. Mert aki nő, és utána esetleg ember, az máris megfosztotta magát a világ másik, maszkulin felétől. Aki ember és ember közti viszonyokra redukálja a valóságot, annak számára megszűnik a lét mérhetetlenül nagyobbik fele: a láthatatlan, a titok, a transzcendens világa és az emberi sors, amelyen keresztül mindez megtapasztalható. Aki szerepért, helyzetért harcol, nem biztos, hogy létre tudja hozni a műveket, amelyeket már előzetesen adminisztrálni kíván. Kérdés, hogy kinek mi a fontosabb? A kicentrifugálandó „női holmi” a legutóbbi péntek estén egyébként Tóth Krisztina köteteiből került elő. Egyik legkiválóbb költőnőnk tiltakozott az irodalmi mosólányok, -asszonyok szempontjai ellen. Mint mondta, ő nem ír tudatosan női verseket. Olyanokat ír, amilyeneket tud. Nem örül annak, ha egy felolvasóestre azért hívják meg, mert nő. Hiszen akkor a meghívás nem a személyének szól, hanem csupán egy ráerőszakolt szerepkörnek, amibe, ha elfogadja a meghívást, szükségszerűen bele is kell bújnia. A szerkesztő és író asszonyok azonban nem adták föl, hogy a politikailag korrekt szempontokat rákényszerítsék. A nagy igyekezetben a levegőben maradt Tóth Krisztina mondata többek között arról, hogy ő körülötte mindig ott lebeg a halál. Senki se kérdezett rá, hogy ez mit jelent. Túl sok szó nem esett a verseiben felbukkanó archetípusokról sem. Pedig ha valami, ez a koncepcióba illett volna. A sommás megjegyzés, hogy nőkben a férfiasságot, a férfiakban a nőiesnek tartott érzékenységet szeretjük, nem éri el az irodalmi ingerküszöböt, megragad egy B kategóriás amerikai filmdráma szellemi-lelki szintjén. Több szót érdemeltek volna a költő irodalmi mesterei is, hiszen olyan kevés ma az olyanfajta közösség, ahonnan ő indult. Az est végére a Pa-Dö-Dő utánpótláscsapatára emlékeztető kör csak megkapta a vágyott katarzist: Tóth Krisztina részletet olvasott föl Bikinivonal című írásából, amely témájában, megformálásában és sajnos színvonalában is végre megfelelt önmeghatározásuknak. Úgy látszik, ezen a területen Tóth Krisztina egyelőre nem találta meg az igazi mestereit.
Zavarjuk a vizet! – ez egyébként a centrifugás mozgalmárnők jelmondata. Szellemiségük, attitűdjük, bevallott céljaik azonban – hiába állt rendelkezésre a nagyszerű költészeti nyersanyag – egyre csak a fecsegő, irodalmiatlan felszínt legyintgették.
origo.hu
Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz Magyarországon
