Johan Schenck, a holland születésű gambajátékos és zeneszerző aktív muzsikusélete nagy részét a németországi Düsseldorfban, II. János Vilmos pfalzi választófejedelem szolgálatában töltötte. Művei között jelentős számút kedvenc hangszerére, a gambára írt, amelyet a korabeli írásos emlékek alapján olyan virtuozitással és muzikalitással kezelt, hogy „bárkit levett a lábáról, már persze, ha követni bírta a szemével fergetegesen gyors mozgását”. Düsseldorfban keletkezett 1706-os hat continuókíséretes szonátája, az Op. 9-es L’Écho du Danube, amelyből az első négyet vette lemezre elsőként a világon Szászvárosi Sándor és Kallai Nóra viola da gamba játékos, valamint Csizmadia Angelika csembalista.
Nem könnyű Schenck gambaszólamait úgy eljátszani, hogy tempóban, hangvételben megfelelők legyenek, időnként komoly kihívást jelentenek az előadónak. Nagy technikai felkészültséget feltételeznek,
s mindamellett a zenei szövetet is tökéletesen át kell látnia a muzsikusnak. Az 1. szonáta fúgatételének – a szóló gamba-fúga önmagában kuriózumnak számít – a végén például egy nehéz, virtuóz coda hallható, amelyet igazán nagyszerűen oldanak meg a zenészek. A lemezen másodikként megszólaló 4. szonátának már a hangneme is kényes, Esz-dúr, s ezt tetőzi az intonáció szempontjából szintén nehéz akkordikus játékmód. Ez a francia gambaműveknél elterjedt sajátosság jellemzi az utolsónak felvett 3. fisz-moll szonátát is. A virtuóz részek egyébként minden tételnél pergők, pontosak és tisztán tagoltak, a táncszerű ritmusok valóban táncra perdítően lendületesek, a lassú szakaszok pedig éneklők, szép, élő hangon szólalnak meg. A lemezt hallgatva éppen Schenck legendás előadásai juthatnak eszünkbe, akiről hosszan áradoztak a korabeli feljegyzések, sőt még jó pár költemény is.
Szászvárosi Sándor és csapata a régizene-előadók nemzetközi élvonalába tartozik, erre bizonyíték ez a felvétel is, amely tökéletesen kiaknázza a zene szövetében rejlő lehetőségeket, a változatosságot, a látványos futamokat, a játékos ritmusokat, a hangzatos dallamíveket. A díszítések ízlésesek és a helyükön vannak.
(Johan Schenck: L’Echo du Danube, Sonates Nos. 1–4. Szászvárosi Sándor, Csizmadia Angelika, Kallai Nóra, Hungaroton, 2005.)
Egymilliárd forintot, a bevallott összeg tízszeresét költhették el Magyar Péterék tavasszal