Nekem megadatott az, hogy egy évtizeden át azt csinálhattam, amire születtem, és úgy, ahogy azt kell. Mintegy 400 televíziós alkotás fűződik a nevemhez – mondja Fehér Anikó, akit bár megviselt az, hogy a leépítés keretében elbocsátották a Duna TV-től, mégsem tört össze, hanem a jövőbe tekint. A felsőoktatásban helyezkedik el. – Szeretném átadni a következő generációnak azt, amit megtapasztaltam. Leginkább komolyzenével foglalkozom majd, de nagyon szeretném, ha a népzenei felsőoktatást is bevezethetnénk, mert úgy tűnik, nagyon nagy a hiány ezen a területen – magyarázza.
Hozzáteszi: annak idején a Kádár–Aczél-rendszer vitte be a zenetudományba a népzenei kutatócsoportot, Kodály azt önálló egységként képzelte el. A népzene nem feltétlenül a klasszikus zenetudomány része, hanem egy önálló képződmény, s tulajdonképpen több köze van a néprajzkutatáshoz – hangsúlyozza.
Mint mondja, a Duna Televízióban is az volt a legjobb időszak, amikor a Népi Örökség Szerkesztőség vezetőjeként önállóan dönthetett, mit vesz fel. – Most azonban mindent a zene kategóriába sorolnak. Ki dönti el, hogy egy Beethoven-koncertet vegyünk fel vagy a Muzsikás műsorát? A kettő így nem mérhető össze, ezeknek külön teret és műsoridőt kellene adni – tér ki röviden a műsorpolitikáról szerzett tapasztalataira. Fehér Anikó egyébként a néprajz területén is otthonosan mozog, néprajzos édesapjával, Fehér Zoltánnal közösen is publikált szülőfaluja, Bátya népzenéjéről. Fehér Anikót magam is régről ismerem, aktív zenész koromban sokszor ültem vele szemben a mikrofon másik végén. Kérdéseiből azonnal kiderült: maga is zeneértő, otthon van nem csak a folklórban, de a klasszikus zeneirodalomban is. Ha klasszikus zenét tanult muzsikussal beszélgetett, szinte mániákusan kérdezgette, hogyan fér meg egy emberen belül mindkettő, mert bár számára ez magától értetődő volt, a köztudatban a komolyzene és a népi hagyomány két külön világ.
Feladatának tekintette, hogy ledöntse a falat a kettő között, hiszen maga is jól tudja, a jövő népzenetanárainak szükségük van a klasszikus zenei műveltségre is. A zenéhez való kötődést valószínűleg a kodályi szellem tette véglegessé, de Fehér Anikó már kiskorában vonzódott a közös muzsikáláshoz. – Azt tartja a családi legendárium, hogy már az óvodában kórust és zenekart szerveztem, rábeszéltem a társaim arra, hogy azt énekeljék, amit én akarok, úgy verjék össze a fedőket, ahogy én vezényelek. Így következett a kecskeméti Kodály Iskola, ami nagy lökést adott, majd a Zeneakadémia karvezetés szaka. Aztán amikor indult a Duna Televízió, akkor Sára Sándor és Lugossy László hívtak oda, a mai napig büszke vagyok, hogy ők erre alkalmasnak találtak – mondja. Az volt az ars poeticám, hogy megmutassam azokat a példaértékű, nagy tudású embereket, akik nem feltétlenül sztárok, viszont a maguk környezetében a maximumot nyújtják, népdalkörvezetőket, tanárokat, bárkit, aki minden tudását és energiáját beleadja, hogy az embereknek lehetőséget teremtsen a zenélésre – vallja Fehér Anikó, majd hozzáteszi: a falusi népdalkör-mozgalmat, amit sokan lebecsülnek, ő jelentősnek tartja. Azok az idős emberek, akik ezekbe járnak, függetlenül az eredményeiktől, ahelyett, hogy az SZTK-ban ülnének vagy antidepresszívumra várnának a pszichiátrián, hetente kétszer együtt énekelnek, versenyekre készülnek, éltetik a népdalaikat. Nem csodálatos dolog ez, ami mindennél többet ér? – kérdezi.
Fehér Anikó nevéhez jelentős néprajzi gyűjtések is kötődnek. Tari János néprajzi filmes kollégájával volt egy sorozatuk, az Apáról fiúra, ebben jó néhány olyan értéket mentettek meg az utókor számára, amely egyébként elveszett volna, a csobánolástól elkezdve az utolsó horvát dudakészítőig. A kérdésre, hogy mit tekint televíziós munkássága legszebb eredményének a rengeteg műsor, mint például a hetven adást megért Muzsikaszó vagy a sikeres, sok fiatal népzenészt megmozgató Pentaton népzenei verseny közül azt válaszolja: az adatközlő énekesek bemutatását. A Dúdoltam én – Erdélyi énekes asszonyok című ötrészes sorozatot, ahol erdélyi adatközlő énekesekkel, többek között Papp Erzsivel Magyarszováton, Nagy Amáliával Visában, Hideg Annus nénivel Ördöngösfüzesen készített portréműsort, s készített egy filmet Ha felmegyek Kolozsvárra címmel Balla Etusról is, aki most kapott Népművészet Mestere címet.
A Duna TV egykori műsorvezető-szerkesztője nemcsak a népzene, hanem a magyar nóta bemutatása terén is újat alkotott: kollégáival korszerűbb stílust teremtett a műfaj bemutatására. – A magyar nótát színpadra tettük koncert formájában, s nem mentünk el a muskátlis, éttermes, szerintem téves útra. Nótaénekes-versenyt is rendeztünk és egy olyan prímásversenyt, amely még a legkényesebb ízlésűeknek is megdobogtatja a szívét, a zsűri tagja volt Komlós András professzor és Szenthelyi Miklós hegedűművész-tanár, s a műsor is nagyon komolyra és veretesre sikerült – meséli. Egyik hasonló ízléses műsorát, az ifj. Sánta Ferenc Liszt-díjas prímás 60. születésnapjára készült kétrészes koncertet az elmúlt hetekben sugározta a Duna Televízió.
Amikor megtudtam, hogy elküldtek a tévétől, erőt a családom adott. Tudom, hogy át kell adnom tapasztalataimat és a zene iránti elfogult szeretetemet három gyermekemnek. Úgy éreztem magam, mint amikor a pacsirtának elvágják a szárnyát – él a népdalból kölcsönzött hasonlattal. Hozzáteszi: attól még tud az énekelni, el tudja mondani, amit akar, legfeljebb majd a földön dalol, s nem szárnyal olyan magasan.
origo.hu
Fordulat a 16 éves, gyilkossággal gyanúsított lány ügyében
