Aki azt gondolta, hogy a VHK-t nem lehet felülmúlni, nagyon tévedett. Most a Csodaszarvassal szólalt meg igazán az, amit annak idején Grandpierre Attila megálmodott első vágtázózenekarában. Ez a népzenei, azon belül is erőteljes moldvai hangszín, a gitár helyett használt koboz, a cimbalom, a duda, a csángó dob olyannyira kiemeli a dallamokban rejlő őserőt, hogy szinte letaglózza a hallgatóságot. A két VHK-szám, a Hunok csatája és a Halló, Mindenség új hangszerelése erről mindenkit meggyőzhetett. Ezután nincs olyan muzsika, amit hallgatni tud az ember. Ez maga a teljesség, legalábbis az a szelete, amit itt a földön fellehet fogni belőle. Örök dallamok, amelyeket korszerű köntösbe öltöztettek. A zenészek, bár egészen más közegből érkeztek, mindannyian azonosulni tudtak a produkció nem mindennapi légkörével. Szokolay Dongó Balázs és Balogh Kálmán teljesítménye viszont ezenfelül is felért egy kisebb varázslattal, az, amit ők tudnak, alighanem világelsővé teszi őket a területükön. Nem zenélnek: ők maguk a zene. Hihetetlenül együtt tudtak működni a színpadot körbeugráló táltossal, Grandpierre Attilával. Grandpierre Attila mindig lélekből énekel. Elveszíti önmagát a színpadon, hagyja, hogy eszközzé váljon a zene kezében, s annak üzenetét közvetítse.
Ezért aztán aligha akad más olyan muzsika, amellyel ennyire hatásosan győzhetnénk meg nemzeti múltunk, örökségünk hatalmas, máig ható erejéről honfitársainkat és akár az egész világot, mint a Vágtázó Csodaszarvas zenéje. Aki egyszer meghallja, soha többet nem felejti el, mindig keresni fogja.
(Vágtázó Csodaszarvas: Tiszta forrásból, december 3., Petőfi Csarnok.)
origo.hu
Világosan kiderül a legújabb hangfelvételből: hazudott Magyar Péter a tüntetések költségeiről - de honnan jöhet a pénz?
