Az István, a király annak idején komoly szerepet játszott a rendszerváltás előkészítésében…
– Tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy a darabbal nyilvánvalóan nem ez volt a szándékunk, ahogy az Illéssel sem. Nem is mertünk volna arra gondolni, hogy a fennálló rendszert szétbombázzuk, csak azt szerettük volna, hogy hagyjanak minket úgy muzsikálni, ahogy nekünk tetszik. Szóval kezdetben ez nem volt ilyen egyértelmű, s az István, a királlyal is csupán annyit szerettünk volna – ez a folyamat egyébként részemről hol Bródyval, hol nélküle azóta is tart –, hogy lehessen a magyar történelemről beszélni, természetesen a maga tanulságaival, illetve – az akkori divatos kifejezéssel élve – áthallásaival. Ezt a szót nagyon sokat használták annak idején, hiszen így lehetett kommunikálni a magyar társadalommal. Úgy tűnik egyébként, hogy lassan visszatérünk ehhez az állapothoz, és ismét áthallásosan kell fogalmazni.
Történelmi párhuzamok
– Az azonban nem vitatható, hogy ha nem is tudatosan, de mégis csak elindított egyfajta folyamatot, és tudatosított az emberekben bizonyos problémákat.
– Ez tény, és utólag le is lehet szögezni. Csak abba a tévedésbe nem szabad beleszaladni, hogy ez lett volna a rendszerváltás előhírnöke. Amennyiben ez mégis így van, akkor a teljes igazság kedvéért hozzá kell tenni azt is, hogy Maróti elvtárséknak állt érdekében, hogy lazuljanak a keretek, tehát ilyenformán a rendszerváltozás felé menő úton végeredményben a pártközpont bizonyos reformkommunistái támogatták kezdetben a bemutatót. Az már más kérdés, hogy az István, a király túl jól sikerült az ő elképzeléseikhez képest. Ez az igazság, én azonban attól, hogy ezt kimondom, még nem válok Köztársaság térivé.
– Ha nem is lehet párhuzamot vonni a nyolcvanas évek elejének közhangulata és a közelgő választások miatt kialakult jelenlegi kiélezett helyzet között, az Árpád népe most kétségtelenül jelentős pillanatban szólal meg. Utat mutat-e a magyarságnak az új rockopera üzenete?
– Én inkább a véleményt alkot kifejezést használnám. Nyilvánvaló, hogy eddig sem azért vittünk történelmi témájú darabokat a színpadra, mert egyszerűen időutazásra akartuk hívni a közönséget, hanem azért, hogy megleljük azokat a történelmi helyzeteket, amelyek úgy tűnik, mintha ismétlődnének. Ha az ember egy ezer évvel ezelőtti történetet figyel meg és elemez, s ezzel a mának is igyekszik valamit mondani, akkor ez a távolság alapossá teszi a véleményét. Megérteni, és megértetni azt, hogy bizonyos folyamatoknak történelmi origója van a magyarság életében, az kevésbé fájó a mindennapokban élő embereknek, viszont aki elkötelezett magyarnak tartja magát, annak talán jobban fáj a felismerés, hogy ez már ezer évvel ezelőtt is hasonlóképpen történt. Az a szándékunk, hogy ezt elérjük az emberekben. Akit nem érint meg, azt én nem sajnálom le, de szomorúan veszem tudomásul, hogy igen messzire került attól a közösségtől, amit általában úgy hívunk, hogy magyar, noha magyarul beszél, és úgy érzi, hogy magyarként él itt az országban. Tudom, hogy nagyon sok ember felkapja a vizet egy ilyen mondatra, de én már elég öreg és tapasztalt vagyok ahhoz, hogy megengedhessem magamnak ezt az őszinteséget: igenis vannak Magyarországon élők, és vannak magyarok, mert az sajnos ma már nem jelent semmit, hogy valaki ugyanazt a nyelvet beszéli.
– Pontosan kikre gondol?
–Az én helyzetem ebből a szempontból elég kényes, mert miközben mondom a kritikát a magyar társadalomról, az az érdekem, hogy minél többen jöjjenek be akár Illés-, akár Fonográf-koncertre, akár a színpadi művek bemutatóira. Itt azokról beszélek, akiket a magyarság sorskérdései egyáltalán nem érintenek meg. Az országban járva-kelve azt tapasztalom, hogy egyre több az olyan ember, akinek valóban nagyon beszűkültek az anyagi és a szellemi kibontakozás lehetőségei, és ebből fakadóan aláértékelődik számára a nemzethez tartozás élménye, így egyre jobban eltávolodik a nézetem szerinti valódi magyarságtól. Van, akiknél ez tudatos folyamat, mert úgy vélik, hogy magyarságuk vállalása történelmi hátrányt jelent számukra. Így aztán elmerülve a globális gyökértelenségben levetik magukról ezt a terhet, és megnyugszanak.
– Zenéjét tekintve milyen jellegű lesz az Árpád népe?
– Gombnyomásra működik, hogy ha engem meglátnak a televízióban vagy egy újságban, a tízévestől a hetvenévesig mindenki tudja, ki vagyok. Ehhez hozzájön, hogy a színpadi művek kapcsán – itt most nem a rockballadákra, a Kőműves Kelemenre, a Fehér Annára vagy a Kun Lászlóra gondolok, ahol a prózai részek váltakoznak zenei betétekkel, hanem csak szűken a rockoperákra – az emberekben kialakult egyfajta kép az én zenei világomról. Az elektromos hangszerekről, a rockénekes szólistákról, amelyhez csatlakozik ugyan szimfonikus zenekar és kórus, de azért az átlagos zeneszerető is felismeri benne az alkotóját. Az Atilla – Isten kardjával viszont nagyon elvetettem a sulykot, amihez képest az én alkotói világomból nézve visszalépés a Veled, Uram! című mű. Az Árpád népe viszont nem vesz tudomást ezekről az elvárásokról. Gyakorlatilag az István, a király, az Atilla és a Veled, Uram! szellemi összegyúrásából született, ugyanakkor „ajándékba” ad a nézőnek-hallgatónak olyan dalokat, amelyek zeneileg viszont azonnal fogyaszthatók. Úgy érzem, a darab csúcszenéje, a szituációból fakadóan legszebbre sikerült dal Levente és Rasdi szerelmi duettje a történet vége felé. Azért mondtam, hogy ezeket ajándékba kapja a közönség, mert ezért cserébe végig kell hallgatnia a történetet, ami viszont nehéz és bonyolult zenével van átszőve. Nem is lehetne másképp, itt a szereplők sokszor egymás szavába vágva énekelnek, ezt nem lehet könnyed dalok formájában elmondani. Úgy érzem, rengeteg zene van benne, nemcsak tudatos reminiszcenciák, hanem teljesen új zenei megoldások, és remélem, hogy ez ki is derül az Árpád népében.
Ahogy a lélek megjelenik
– Ezek szerint az Árpád népében inkább operai lesz a hangvétel?
– A színpadi műveimben mindig is volt egyfajta operai jelleg, az Atillában például Leó pápát operaénekes énekelte, de annyira markánsan nem jelenik meg ez a hang a korábbi történetekben, mint az Árpád népében, amelynek szerves részét képezi. Őse táltost, illetve Árpád szellemét Miller Lajos operaénekes énekli, szerintem kitűnően, pontosan azt hozza, amit az ember elvár egy jelenéstől. Vászoly fia András herceg szerepe, amit Kiss B. Attila énekel, még ennél is fontosabb. Lényegében az ő vállán nyugszik az egész mű, ő van legtöbbet színpadon. Tulajdonképpen rajta keresztül rajzolódik ki a darabnak a szenvedéstörténete, hozzá képest mindenki csak ütközőpont, még testvére, Levente herceg is.
– A darab alcíme: misztikus opera. Mennyire támaszkodik a cselekmény történelmi forrásokra, és mitől válik misztikussá?
– Rendkívüli módon tiszteletben tartottuk a Képes Krónika leírását, hiszen részletes a kor és a történet közlése, nem is kellett igazán semmit kitalálni, sőt! A papi krónikás, helyenként még az egyház érdekeivel is szembe megy, és leírja az igazságot, pedig akkor is éppúgy csúsztattak, mint manapság. Amitől misztikus az opera, az mind a mi fikciónk: amit másképp gondoltunk, vagy amit a dramaturgia kívánt meg, ez pedig nem más, mint a lelkek működése, hatása, egészen Árpád fejedelem és a hét vezér megjelenéséig. Az ősök megjelenésétől válik az izgalmas történet még mozgalmasabbá. Azt tanácsolom, ha valakit komolyan érdekel, és megveszi a jegyet az előadásra, akkor vegye meg hozzá a Képes Krónikát is, és olvasson bele. Egyből rájön, hogy miért nyúltunk az István halála utáni korhoz, és ezen keresztül a darabot is sokkal jobban meg fogja érteni.
– Az előadást számos különleges kellék segíti majd, többek között egy háromdimenziós, kivetített díszlet. Ennek mi a szerepe?
– Egyrészt egy Makovecz Imre által megálmodott, ám egyik napról a másikra megépíthetetlen díszletet fogunk látni kivetítve, de nem csak ez a funkciója. Azáltal, hogy lehetőségünk nyílik a különböző víziók megjelenítésére, megidézhetjük ezt a hihetetlen képi világot, a szellemjárást, a napszakokat, a napfelkeltéket, amiknek fontos szerepük van az előadásban.
– Eredetileg a visegrádi Mogyoró-hegyen tervezték bemutatni a darabot, mégis a sportarénába került. Feladták, vagy még mindig maradt esély egy pilisi előadásra?
– Az igazság az, hogy az illetékes intézményekkel, a természetvédőkkel még arra szintre sem jutottunk el, hogy valamiféle beszélgetés vagy vita kialakuljon, mi pedig nem érünk rá, hogy évekig várjunk egy esetleges engedélyre, úgyhogy gyakorlatilag az egész okafogyottá vált. Változatlanul hiszek a Mogyoró-hegyi helyszínben, nemcsak az Árpád népe kapcsán, hanem más daraboknál is szóba jöhetne. Ez a hegy egy kisméretű Csíksomlyó, ahol Makovecz Imre egyik korai épülete áll, az lehetne a színpadi tér, ami előtt elfér akár tízezer ember is. Én magam nem igazán lelkesedem, csak tudomásul veszem a sportcsarnokot, persze ettől még lehet nagyon jó az előadás, csak az ilyen jellegű stadionokat egész másra találták ki, s egy kicsit félek, hogy az iszonyú távolságban hátul ülő mit lát, mit érzékel majd a színpadi történésekből annak ellenére, hogy bizonyos képek ki lesznek vetítve.
Az Árpád-kori történet vége
– Várható, hogy az István, a királyhoz hasonlóan Csíksomlyón is megszólal az Árpád népe?
– Már tavaly az Illés-koncerten terveztük, hogy leghamarabb jövőre kivinnénk ezt a darabot is Csíksomlyóra, persze csak akkor, ha nem kerülünk megint abba a helyzetbe, mint tavaly, hogy félreértve valamit, egyesek elkezdenek tiltakozni a bemutatása ellen.
– A tetralógia, az Atillát leszámítva három egymásra épülő, kronologikus történetet dolgoz fel. Tervez folytatást, vagy esetleg más korszakkal készül foglalkozni?
– Nem. Ezt határozottan ki merem jelenteni. Minden olyan gondolatot, ami ezzel a korral kapcsolatban megfogalmazódott bennem, azt az Árpád népével összefoglaltam és kimondtam. A magam részéről nem tudok és nem is óhajtok hozzátenni semmit. Ha ebből a sorozatból nem derül ki, hogyan gondolkozom ma a trianoni Magyarországon a magyarság sorskérdéseiről, akkor írhatok még akár húsz darabot is, teljesen feleslegesen. Nemcsak ezt a témát nem folytatom, de ilyen típusú színpadi művet, rockoperát sem tervezek már. Persze, ez mindig bonyolult kérdés, azt sem tudom, húsz-harminc évig élek-e még, vagy már csak ötig. Nem zárom ki, hogy később, ha lesz hozzá fizikai-szellemi erőm, írok ilyen nagyságrendű darabot, de a tetralógiával kapcsolatos gondolataimat elvarrtnak érzem.
origo.hu
Újabb két H225M helikopter érkezik a Magyar Honvédséghez
