Kettős céllal hozták létre tíz évvel ezelőtt a farsangi időszak egyik legkiemelkedőbb népzenei-néptáncos eseményét, a csángó bált: egyrészt szórakoztató formában szerették volna bemutatni a moldvai és a gyimesi magyarok rendkívül gazdag kultúrkincsét, másrészt fel akarták hívni a figyelmet azokra a kedvezőtlen politikai, társadalmi és gazdasági folyamatokra, amelyek alapjaiban fenyegetik a csángóság magyarként való megmaradását, felemelkedését. Az eredmény nem maradt el. Természetesen az, hogy azóta Moldva több falujában beindulhatott a magyar nyelv oktatása, s már a nemzetközi közvélemény is figyelemmel kíséri a magyarságnak ezt a nehéz sorsú kisebbségét, elsősorban nem a csángó báloknak köszönhető, de abban kétségkívül nagy szerepet játszott ez a kezdeményezés, hogy a kommunizmus-szocializmus alatti elhallgatás csöndje szűnni kezdett, s már alig akad olyan, aki ne hallott volna a csángókról.
A csángó bálon a népművészet minden területe megjelenik. A viseletek, a fotók a tájat, a mindennapokat is megmutatják, és textil- és kerámiaművészet is megjelenik. A színpadra hagyományőrzők lépnek, de a bál ennél is többet ígér: ez a Budapesten élő csángóság nagy találkozója.
A fellépők garantálják a hitelességet és a művészi értéket: hagyományőrzők érkeznek Klézséből, Külsőrekecsinből, Pusztinából, Somoskából, Gyimesbükkről, Setétpatakáról és Zajzonból, s színpadon láthatjuk többek között Berecz Andrást, Bogdan Toadert és Antim Ioant, László Erzsébetet, Legedi László Istvánt, Nyisztor Ilonát, Paun Vasilét, Petrás Máriát, Tímár Viktort és Tímár Jánost, Zerkula Jánost, a Dresch Quartetet, a Somos, a Szigony, a Tatros és a Zurgó Együttest. A bál értékmentés, figyelemfelkeltés és mulatság egyszerre; seregszemle a csángó kultúra közvetítőinek legnagyobbjaival.
origo.hu
Orbán Viktor bejelentést tett a kereskedelmi kamarával való együttműködésről
