Minden percet százszor is újraélne

Jeles éve van idén Tréfás Györgynek, a Csokonai Színház szeretett basszistájának: idén tölti be 75. életévét, ötven éve játszik a cívisvárosban, teátrumának örökös tagja, Debrecen díszpolgára. Azt mondja, számos kitüntetése közül – amelyek sorát tegnap óta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje is gazdagítja – a díszpolgári cím számára a legkedvesebb, mert nincs annál felemelőbb, mintha az a közösség becsüli meg a művészt, amelyikben él és dolgozik.

Fülöp király és Zakariás főpap legendás alakítója nem Debrecen szülötte. Budapesten, egy Erdélyből az első világháborút követően Magyarországra települt katonatiszt és egy ugyancsak erdélyi gyökerű szegedi polgárlány második gyermekeként látta meg a napvilágot. György hétéves kora óta énekel, a hat testvér közül vele együtt háromnak lett hivatása az opera. Mindannyian basszisták: bátyja Németországban, öccse Svájcban csinált karriert. A testvéreihez hasonlóan gyönyörű hanggal megáldott Tréfás György – akit a szakma itthon és külföldön egyaránt elismert – azonban nem szerződött külföldre. Először a kényszer tartotta itthon, utána valami más. „1964-ben Bartók Kékszakállújával ünnepeltük a Csokonai Színház fennállásának századik évfordulóját – emlékezik vissza a művész. – A produkció olyan jól sikerült, hogy a Juditot éneklő Tibay Krisztával együtt meghívtak bennünket Antwerpenbe. Tucatnyi fellépés lett volna, de amikor hazajöttem, elvették az útlevelemet, és tíz évig nem adták vissza. Az, hogy csak 1974 után énekelhettem Nyugaton, egy darabig elszomorított, azt viszont soha nem bántam meg, hogy Debrecent választottam” – mondja Tréfás György. Gyönyörű szerepek vártak rá a cívisvárosban. Azt követően, hogy Szendrő József még az ötvenes évek végén előléptette magánénekessé, mindent eljátszott, amiről csak egy basszista álmodozhat. Volt Sarastro és Gremin, Mefisto és Attila. Elmélyülhetett Fülöp király lelki gyötrelmeiben, alakíthatta a török által megcsonkított gyermekei körében haldokló Brankovicsot Erkeltől, Magyarországon egyedül elénekelhette Donizetti ritkán játszott, ám annál élvezetesebb vígoperájának basszushangra írt női címszerepét, a Mamát, amit kiemelten ünnepelt a kritika. Tréfás György azt mondja, e három utóbbi szerepet érzi magához legközelebb állónak, mert énekesként kemény feladat elé állították, és érzelmileg rabul ejtették. Mivel négyoktávnyi hangterjedelemmel áldotta meg a sors, most éppen baritonszerepeket énekel: Petúrt a Bánk bánban és Gara nádort a Hunyadi Lászlóban. A színház új vezetése, Csányi János és Vidnyánszki Attila a jövő évadban is számít rá: Tosca sekrestyésének szerepében, a Szöktetés a szerájból Osminjaként és az Aida Ramphisaként is találkozhatunk vele a Csokonaiban. „Soha nem akartam mást, csak játszani – vallja. – Nem érdekelt sem a rendezés, sem az adminisztráció. Mindig úgy megyek fel a színpadra, hogy felszabadulok, és boldog vagyok, hogy úgy, mint egész életemben, azt csinálhatom, amit szeretek: énekelhetek. Ehhez nyugodt hátteret ad a feleségem és kiterjedt baráti köröm. Megtaláltam a lelki békémet, boldog vagyok, és elégedett az életemmel. Minden percét százszor is újraélném, még úgy is, ha percről percre tudnám, mi történik a következő pillanatban…”